Pesti Srácok

A szlovák és a szlovákiai magyar irodalom lesz a kiemelt téma a csütörtökön startoló Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválnak

25 ország közel 100 neves alkotója, 400 hazai és határon túli magyar író, tudós, művész részvételével, könyvbemutatókkal, dedikálásokkal, ismeretterjesztő előadásokkal és képregény-készítéssel várja a közönséget szeptember 29. és október 2. között a Millenárison az év legnagyobb magyarországi nemzetközi könyves eseményére, a 27. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra.

061.HU

A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál hagyományosan vendégül látja a világ legrangosabb íróit, költőit. Az idei fesztivál díszvendége a Nobel-díjas Szvetlana Alekszijevics. A belarusz író és oknyomozó újságíró ukrán és fehérorosz szülőktől származik, iskolái elvégzése után újságírással kezdett el foglalkozni. Tényfeltáró cikkeit a Lukasenko-rezsim nem nézte jó szemmel, ezért 2000-ben el kellett hagynia Fehéroroszországot. Az International Cities of Refuge Network nevű szervezet segítségével menedékjogot kapott, Párizsban, Göteborgban és Berlinben is élt. 2011-ben visszaköltözött Minszkbe.

PestiSracok facebook image

Az újságírás mellett a ’80-as évek óta irodalommal is foglalkozik. 1985-ben jelent meg első könyve, A háború nem asszonyi dolog címmel, amely magyarul is megjelent. A mű hamar népszerűvé vált, és több mint 2 millió példányban kelt el. A szovjet hatóságok azonban tiltakoztak ellene, és be is tiltották.

Művei közel 20 országban jelentek meg, 2015-ben irodalmi Nobel-díjat kapott „többszólamú írásaiért, amelyekben a jelenkor szenvedéseinek és a bátorságnak állított emlékművet.” Magyarul nyolc regénye olvasható, köztük az egyik legnépszerűbb, a 2016-ban megjelent Csernobili ima is.

Évről évre díszvendégként mutatkozik be egy-egy ország, régió kultúrája, irodalma, könyvkiadása. Idén a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése a Bázissal (Magyar Irodalmi és Művészeti Egyesülettel Szlovákiában) együttműködve hozza el a szlovák és a szlovákiai magyar irodalom legjavát.

A könyvfesztivál vásárterében a hagyományoknak megfelelően külön pavilont állítunk a díszvendég országnak. A Fesztivál keretein belül bemutatkoznak az Európai Unió tagországainak fiatal prózaíró tehetségei, nagy sikerű Európai Elsőkönyvesek Fesztiválján. A rendezvény az Európai Unió 27 országának közös elhatározásából, együttes vállalkozásaként szerveződik, helyszíne az Európa Pont lesz. /Ce projet a été réalisé grâce au soutien de l’appel Créativité à l’européenne de l’Institut français. Ez a projekt a Francia Intézet Európai kreativitás programjának támogatásával valósult meg./

A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál a világirodalom és a hazai szellemi élet kiemelkedő képviselői (25 ország közel 100 neves alkotója, 400 hazai és határon túli magyar író, tudós, művész) részvételével kulturális programok sokaságát kínálja: író-olvasó találkozók, felolvasások, dedikálások, irodalmi estek, könyvpremierek, művészkönyv-bemutatók, kerekasztal-beszélgetések, koncertek, színházi bemutatók, kiállítások, filmvetítések várják az érdeklődőket. A gyermekeknek kialakított külön szekció, a Gyerek(b)irodalom a gyermekkönyvek népszerűsítése mellett színes programokkal várja a családosan kilátogatókat a Millenáris D épületében.

MTI Fotó: Balogh Zoltán

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.