A megalkuvást nem ismerő gitárzseni - Bemutatták a Radics Béla - A megátkozott ember című filmet

Arról, hogy mi Radics Béla igazi tragédiája, megoszlanak a vélemények. A rendszer, a kompromisszumképtelensége, az alkohol, vagy egyszerűen az, hogy nem volt szerencséje? A szombat este bemutatott, Klacsán Gábor által rendezett, Radics Béla - A megátkozott ember című film nem választ, nem foglal állást, arra mutat rá, hogy ezek együttesen vezethettek a legendás gitáros fájdalmasan korai, 36 éves korában bekövetkező halálához. Radics Béla korszakos zseni volt, a legjobb magyar gitáros, aki, ha színpadra lépett, megállt a levegő. Azt tudta, amit senki azelőtt. A szabadságot hozta el egy szabályozott világba, ő volt a magyar Jimi Hendrix, aki a gitárját a feje fölött tartva, máskor fogaival pengetve hozta eksztázisba a rajongókat. Megőrült érte a közönsége, és megőrült tőle a pártvezetés. "Ő volt a legnagyobb gitáros, ez egy percig sem kérdéses, de negyven esztendő után is nagyon nehéz megtalálni a helyes egyensúlyt Béla dicsőséges és hanyatló korszaka között. Úgy érzem, ezt a film méltósággal el tudta rendezni" - mutatott rá a díszbemutatón Szentesi Zöldi László, a film forgatókönyvírója.
MM - 061.hu
A negyven éve, 1982. október 18-án elhunyt Radics Béláról Klacsán Gábor készített zenés, játékfilmes elemekkel dúsított dokumentumfilmet Szentesi Zöldi László és Bálint Csaba forgatókönyvéből, amelyet szombat este mutattak be Budapesten, az Eiffel Műhelyházban. A film a jövő év elején kerül a mozikba, a bemutatót viszont - fogadalmukhoz híven - szerették volna Radics Béla halálának 40. évfordulójához minél közelebb megtartani.

A film elsősorban a fiatalabb generációknak szeretné bemutatni Radics Béla alakját, zenéjét, illetve a korszakot, amelyben a gitárkirály tűrve-tiltva alkotott és játszott. A film hasonló zenei élményt szeretne nyújtani, mint amit Radics Béla rajongói a gitáros koncertjén átélhettek, ebben Alapi István szólógitáros volt segítségére Klacsán Gábornak, a film mai hangzásdivatnak megfelelő zeneisége pedig valóban a film egyik legnagyobb erénye. Radicsot Rák Zoltán, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház művésze alakítja, feleségét Dunai Csenge. A filmben pár mondat erejéig szerepelnek Radics kortársai, zenészek és barátok is. A zenés életrajzi filmet kísérleti dokumentumfilmes elemekkel dúsították, az archív felvételek mellett pedig rekonstruált, most rögzített koncertek is szerepelnek benne.
Klacsán Gábor: Radics Béla a sorsának az áldozata volt
Klacsán Gábor, a film rendezője, a vetítés előtt elmondta, kevés olyan szomorú történetet ismer, mint amilyen Radics Béláé, mint hangsúlyozta, kihívás volt, hogy ebből a végtelenül szomorú történetből néha picit humoros, de mégse komolytalan, lényegi filmet készítsen.
"Nem volt egyszerű, de kitűnő stáb segítette a munkámat. Rendkívüli színészekkel és rendkívüli zenészekkel dolgozhattam együtt azon, hogy ne csak megmutassuk, hanem meg is szerettessük a nézővel Radics Bélát"
Klacsán Gábor, a film rendezőjeElmondta, hogy a film a jövő év elején kerül a mozikba, a bemutatót viszont - fogadalmukhoz híven - szerették volna Radics Béla halálának 40. évfordulójához minél közelebb megtartani. A rendező rávilágított, hogy kevés forrás áll rendelkezésre Radics Béláról, életéről és munkásságáról Szentesi Zöldi László és Bálint Csaba hároméves kutatómunkájának köszönhetően tudhatunk többet.
Arra a kérdésre, hogy mennyiben volt a film célja annak megmutatása, hogy Radics a rendszer áldozata volt, Klacsán azt mondta:
"Igazából mi sem tudtuk megfejteni, és nem is akartuk eldönteni a filmben, hogy ő a rendszer áldozata, vagy a saját döntéseinek az áldozata volt-e. Azt hiszem, ő egyszerűen a sorsának az áldozata volt"
Kosik Kristóf, Alapi István és Klacsán Gábor Szentesi Zöldi László: Ebben a történetben az önsorsrontás ugyanúgy jelen volt, mint a barátságtalan, ellenséges közeg
"Ez a film a kezdettől fogva dupla terhet rótt az alkotókra, hiszen Radics Béla története nem merülhet el a céltalan romantikában, és nem lehet kegyeletsértő. Ő volt a legnagyobb gitáros, ez egy percig sem kérdéses, de negyven esztendő után is nagyon nehéz megtalálni a helyes egyensúlyt Béla dicsőséges és hanyatló korszaka között. Úgy érzem, ezt a film méltósággal el tudta rendezni"
- fogalmazott Szentesi Zöldi László, a film forgatókönyvírója. Szerinte a Radics Béla-mítosszal kapcsolatban kétféle értés létezik: az egyik az az állítás, hogy Radics Bélát a kommunista rendszer tette tönkre, ennek tudható be a tragédiája. Mint mondta, szerinte ebben a történetben az önsorsrontás ugyanúgy jelen volt, mint a barátságtalan, néha ellenséges közeg. Radics Béla mégis hős lehetett, emberi gyarlósága ellenére is.
Szentesi Zöldi László, a film forgatókönyvírója"Kérdezgettem idősebb zenészeket, hogy mégis mit tudott Béla, miért volt annyira jó, és mindenki azt mondta, hogy amikor kijött a színpadra, egyszerűen megállt az élet. Schuster Lóri mondta egyszer, hogy amikor Béla felemelte a kezét, és azt mondta, hogy "Hé!", mindenki összeszaladt a teremben. A karizma, a tudás, az emberi nagyság volt ott ebben a nehéz sorsú emberben"
Kosik Kristóf: Szeretnénk megmutatni, amit ez a zene ma jelent
Kosik Kristóf, Radics legendás bíbor Gibsonjának a megtalálója"A rendezővel és a forgatókönyvíróval is arról beszélgettünk, hogy azt szeretnénk megmutatni, amit ez a zene ma jelent, a mai világhoz akarunk szólni. Mindemellett szerintem egészen elképesztő módon sikerült megfogni a hatvanas-hetvenes évekbeli hangulatot"
-fogalmazott Kosik Kristóf, kiemelve, hogy a filmben az általa felkutatott eredeti Radics Béla gitárt, emellett Balázs Fecó eredeti Hammond-orgonáját láthatjuk.
A legendás bíbor Gibson legközelebb október 26-án szólal meg Kosik Kristóf kezében a Magyar Zene Házában, abból az alkalomból, hogy Radics supergroup-ja, a Taurus 1972-ben, ötven évvel ezelőtt adta első koncertjét. Ez a dátum lényegében a magyar hard rock születését is jelzi. Ezen az estén Radics Béla és a Taurus világa él tovább, a Pengék és Halak koncertjén Radics bíbor Gibsonja fog szólni, sőt, a Taurus billentyűsének, Balázs Fecónak az eredeti Hammond orgonája is. Az est másik fellépője, Török Ádám és a Mini pedig már ötven évvel ezelőtt is társa és kortársa volt a fiatalon elhunyt gitáros fenoménnek.







