Pesti Srácok

Október 23-án debütál a Dunán Ákos kisjátékfilmje, a Magunk maradtunk

Október 23-án debütál a Dunán Ákos kisjátékfilmje, a Magunk maradtunk

Október 23-án, vasárnap 19:45-kor debütál a Duna Televízión Ákos Magunkra maradtunk című kisjátékfilmje, amelyet a forgatáson készült werkfilm vetítése előz meg az M5-ön 16:30-tól. Az idén áprilisban bemutatott 27 perces kisfilmet Kovács Ákos nemcsak rendezte, hanem a forgatókönyvet is ő írta. A film A taxis és a Magunk maradtunk című novellák alapján készült.  

061.HU

Papp János, a film főszereplője arról beszélt, hogy a forgatókönyv elolvasása után azonnal tudta, hogy ehhez köze van. „Sokban emlékeztetett kedvenc íróm, Hrabal történetmesélésére, monológjaira. És József Attila is eszembe jutott a figuráról. Ahogy ő írta: egy ember, aki élt, szeretett és meg fog halni.” A filmetJuhász Viktorfényképezte, aki ezért a munkájáért Kovács László-Zsigmond Vilmos operatőri díjban részesült, a producerHábermann Jenő.

A népszerű magyar énekes korábban azt nyilatkozta, hogy “azért csináltam filmet, mert szeretem a színházat, azért szeretem a színházat, mert sokat olvastam, mert olyan családból jövök, ahol az írott szónak különös becsülete volt” – hozzátéve, ebben a filmben benne van minden, amit tapasztalt: élete szereplői átminősülve jelennek meg, szülei kapcsolatától kezdve profán, hétköznapi élményeken át az egyetemesig, a közösig. Családi fotók is megjelennek a filmben. “A taxis legendáriumának egy része az én családom története, beledogozva a forgatókönyv anyagába” – hangsúlyozta.

PestiSracok facebook image

Epikus film ez, amelyben lírai elemek is vannak, Tarkovszkij Sztalkerét, Makk Károly Macskajátékát és Huszárik Zoltán Szindbádját fontos inspirációként említette. Mint mondta, a legnagyobb filmélményei mind olyan szubjektív, személyes élménnyé váltak, amilyet talán nem is célzott meg az, aki készítette. Bízik benne, hogy ez az alkotás is egy lehet azok közül, amit nem feltétlenül kell érteni, inkább csak érezni. A főszereplő Papp Jánoson és Piros Ildikón kívül a színészeknek nincs szöveges szerepük, „csak” teljes lényükkel jelen kellett lenniük. Lassított, közeli felvételeken olvashatjuk le az arcukról az érzelmeket, személyes tragédiákat.

Papp János, a kisfilm főszereplője ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: “Ha az alapanyag olyan, hogy jelenlétet kíván, akkor a színész abban boldogan részt vesz. A döntő, azt hiszem, a filmnél is, de színpadon is természetesen, a jelenlét, és ezt a jelenlétet megkövetelte az alapanyag, megkövetelte a szerep, és ennek én igyekeztem megfelelni. És hogyha ilyen kihívás előtt áll az ember, akkor nem kihívásnak tekinti, hanem egy megélendő nagyszerű feladatnak.”

A film főbb szerepeiben Piros Ildikó, Nagy Mari, ifj. Vidnyánszky Attila, Trill Zsolt, Pápai Erika, Sári Éva, Szász Júlia, Sára Bernadette, Cseke Péter, Vecsei H. Miklós, Eperjes Károly, Hábermann Lívia, Pindroch Csaba, Méhes László, Kubik Anna és Őri-Kovács Júlia látható.

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.