Pesti Srácok

A szakralitás ereje és egy megrendítő személyes történet: Visky András, Vecsei H. Miklós és Ávéd János estje a Várkert Bazárban

Május 10-én a Várkert irodalom Aposztróf sorozatában egy színházi, irodalmi és zenei trialógusra kerül sor, amelyben a fókusz az irodalmi, történelmi és emberi visszatekintésre helyeződik. Juhász Anna irodalmár vendége lesz Visky András József Attila-díjas erdélyi magyar író, drámaíró, dramaturg, egyetemi tanár, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészeti aligazgatója és Vecsei H. Miklós Prima-díjas színművész. Az esten közreműködik Ávéd Jánosszaxofonművész, zeneszerző.

061.HU

Az est középpontjába a szakralitás ereje és egy megrendítő személyes történet kerül: egy fiút, aki Erdélyben születik, első tapasztalásai fájdalomhoz és próbatételhez, a Bibliához és a szeretethez kötik. Édesapja börtönbe jutása, majd saját küzdelmes gyermekkora – édesanyjával és testvéreivel közös kitelepítése – szólal meg versben, regényben, beszélgetésben és ezúttal a Várkert Irodalom sorozatban zenében is.

PestiSracok facebook image

Visky András nagysikerű kötete és a személyes történet megrendítő ereje lesz a május 10-i előadás alapja, hozzá kapcsolódva pedig Vecsei H. Miklós színművész avatja be a közönséget az anya történetébe – a fiú elmesélése alapján. Ez a szakrális élmény szövegben és zenében is elemeli a nézőket a fizikai térből. Megértjük, miképp tudott kapaszkodó lenni egy maroknyi egymásra utalt ember számára a legnehezebb időkben is egy szerencsés véletlen folytán náluk maradt Biblia. Hol születik meg az „Arc Angyala” bennünk, s miképp viselhetjük a szeretet bélyegét a szavak nélküli tekintetekben? Miképp határozza meg felnövésünket a trauma és hogyan lehet egymáshoz visszatalálni közel egy évtized hallgatás után?

„Könyv olvas könyvet, megnyílnak egymás előtt, egymásba hatolnak, lapra lap, szóra szó, illatok nemek szerint. Ahogy megérintik egymást az ájulás, a halál, a kötetlen forma gyönyörűséges peremén. Egymásba áramlás, szeplőtelen betűké, hangoké, véré, törekvő magoké a templomi csendben. Ahová apám befalazta anyámat, és anyám befalazta apámat. Azt kérték, ezt nézzük, nézzük végig figyelmesen, mozdulatról mozdulatra, majd osztozkodjunk, és menjünk utunkra."
Visky András: Ezt nézzük

Visky András kötetei a helyszínen megvásárolhatóak, a szerző a helyszínen az estet követően dedikál.

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.