Pesti Srácok

Július végén indul az Uránia új országjáró szolgáltatása, a Tájoló mozi

Július végén indul az Uránia Nemzeti Filmszínházat működtető Nemzeti Filmszínház Nonprofit Kft. és a Nemzeti Művelődési Intézet Közhasznú Nonprofit Kft. (NMI) új országjáró szolgáltatása, a Tájoló mozi, amelynek keretében a nyár folyamán alkalmi vetítéseken tizenkilenc vármegye egy-egy mozival nem rendelkező településén lesz alkalom a közösségi filmnézésre - tájékoztatta az intézet hétfőn az MTI-t.

A Tájoló mozi sorozat első vetítése pénteken a Fejér vármegyei Pákozdon lesz, a projekt október 13-án, a Csongrád-Csanád vármegyei Üllésen zárul. Az idei, első országjáró kör tapasztalatait figyelembe véve a szervezők tervezik a kezdeményezés folytatását - áll az NMI közleményében. Kiemelik, hogy a projekthez az Uránia Nemzeti Filmszínház biztosítja a szükséges technikai felszerelést, beleértve a vetítőgépet, a vásznat és a hangrendszert, valamint a hozzáértő, szakképzett és tapasztalt technikai személyzetet, akik a professzionális működés érdekében gondoskodnak az egyes helyszíneken a vetítés technikai előkészítéséről, az eszközök beállításáról, illetve a műsor lebonyolításáról. Az Uránia nagy választékban kínál filmeket, egyben a kapcsolódó jogdíjak kifizetését is vállalja. A filmek közül a település választhatja ki az adott eseményhez leginkább kapcsolódókat, a kínálatban pedig szerepelnek aktuális és klasszikus alkotások, családi filmek, vígjátékok, valamint kalandfilmek egyaránt.

Vármegyénként egy-egy, 50 000 főnél kisebb lakosságszámú falu vagy város került a Tájoló mozi projektbe. Első körben tizenkilenc település veheti igénybe a szolgáltatást, az NMI által koordinált program kritériumrendszerének fontos kitétele, hogy a településen nem lehet mozi. A szolgáltatás igénybevétele nem csak falunapok, városi fesztiválok vagy iskolai rendezvények keretében lehetséges - áll a közleményben. Az előadásokat vetítésre alkalmas teremben tartják, de igény esetén este 21 óra után akár a szabadban, kertmoziként is megrendezhetik. Egy napon akár két vagy három vetítést is tarthatnak egy helyszínen, az adott művelődési ház, vagy egyéb közösségi színtér pedig saját bevételként szedhet belépődíjat, azonban térítésmentesen is megtarthatja az előadást. A program iránt érdeklődők az Uránia Nemzeti Filmszínház honlapján, a www.urania-nf.hu internetes oldalon, valamint a Tájoló mozi Facebook-oldalán találnak további információkat. A kezdeményezés a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával valósul meg.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.