Pesti Srácok

Különleges programokkal készül a Magyar Nemzeti Múzeum az ünnepre

Különleges utazásra invitálja a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) az érdeklődőket, amely során saját múzeumi útlevéllel járhatják végig a 170 évre visszatekintő világkiállításokat, és ismerhetik meg a magyarok büszkeségeit - tájékoztatta az intézmény az MTI-t pénteken. Az MNM közleményében kiemeli, hogy a múzeumi útlevelet a látogatók ingyen kapják, majd az egyes állomásoknál pecsételhetnek, délután pedig Katona Csaba történész vezetésével történelmi és gasztronómiai tárlatvezetéshez, valamint sör- és pezsgőkóstolóhoz lehet csatlakozni.

A felfedező túrának a családok a múzeum boltjában jelképes összegért, 90 százalékos kedvezménnyel megvásárolható hátizsákkal is nekivághatnak majd, és a benne lévő játékos kutatófüzettel kereshetik fel a kiállítás legérdekesebb darabjait, a meglepetéscsomag otthoni alkotóprogramokra is lehetőség ad - áll a közleményben. Az államalapítás ünnepén és Szent István napján, vasárnap 10 és 18 óra között ingyen látogatható a múzeum valamennyi kiállítása, valamint megtekinthető a magyar királyok koronázási palástja is, amely a Nemzeti Múzeum egyik legjelentősebb kincse. A múzeum közleményében kiemeli, hogy augusztus 20-án látható utoljára a Geszterédi Aranyszablya hiteles rekonstrukciója a Kandalló teremben. Hozzáteszik, hogy vasárnap látható utoljára a Magyar Nemzeti Múzeum Magyar EXPO-sikerek (1851-2021) című időszaki kiállítása is, amely 170 év 32 világkiállításának magyar sikereit mutatja be. A gyűjteményben a magyar képző- és iparművészet mellett megjelenik az építészet, a tudomány- és technikatörténet, a kézműipar, a kereskedelem, élelmiszeripar és a vendéglátás is.




PestiSracok facebook image

A Nemzeti Múzeumban Csillag és kereszt címmel nyílt időszaki kiállítás, amely a 100 éves Magyar Érdemrend, az Osztrák-Magyar Monarchia megszűnésével függetlenné vált Magyarország önálló kitüntetésrendszerének legfontosabb elemének történetét mutatja be. A tárlat október elsejéig látogatható a Múzeum Kupolatermében - áll a közleményben. A közleményben kiemelik, hogy vasárnap ismét megcsodálható a Nemzeti Múzeum kapuőreinek díszőrségével Budapesten, az Alkotmány utcánál az Aranyvonat, amely 1938-ban a Szent Jobbot szállította országos körútra. A vonatban megcsodálható a korona, a jogar, az országalma, illetve az ereklyetartóban fekvő Szent Jobb hiteles másolata. A bizánci stílusban díszített aranykocsi a II. világháború végén elpusztult, 2015-ben a magyar kormány a rekonstrukciós munkálatok felügyeletével a Magyar Nemzeti Múzeumot bízta meg, a tervezésben pedig a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum, valamint a Vasúttörténeti Park szakemberei is részt vállaltak. Az új Aranyvonat öt év alatt készült el, az eredetivel megegyező külsővel, de a mai vasútbiztonsági előírásoknak megfelelve - áll a közleményben.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.