Pesti Srácok

Menetrend szerint zajlanak az állami ünnepségsorozat előkészületei

Tizennégy ingyenes helyszínen várják programok a közönséget augusztus 18. és 20. között államalapító Szent István király ünnepén, melynek előkészületei a menetrend szerint haladnak - mondta el az ünnepségsorozat keddi budapesti sajtótájékoztatóján a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár.

Kovács Zoltán hozzátette, hogy az ünnepi eseményekkel igazi fesztiválhangulatot kívánnak teremteni, sok százezer résztvevővel. Idén az atlétikai világbajnokság, a világ második legnagyobb sporteseményének programba illesztését is meg kellett oldani, ráadásul az ünnepségek idején diplomáciai események is zajlanak a fővárosban - jegyezte meg. Az augusztus 20-i program a hagyományoknak megfelelően zászlófelvonással és tisztavatással indul, majd légiparádé következik. Novák Katalin köztársasági elnök idén Esztergomban mond ünnepi beszédet, majd itt adja át a Szent István-rend kitüntetéseket is. Ismét megtartják az ünnepi szentmisét a Szent István-bazilikában, majd innen indul a Szent Jobb körmenet, az ünnepségsorozatot pedig 21 órakor tűzijáték zárja. Ezen a napon az Országház is ingyenesen látogatható - közölte Kovács Zoltán. Borbás Marcsi, a Szent István Nap nagykövete kiemelte, hogy összművészeti rendezvénysorozat várja az érdeklődőket.


PestiSracok facebook image

A háromnapos ünnepség a fenntarthatóság jegyében zajlik, mindenütt lesz szelektív hulladékgyűjtő, és visszaváltható poharakat használnak majd - fűzte hozzá. Mint hangsúlyozta, az ünnepségsorozaton minimális haszonkulccsal dolgoznak a vendéglátók, így az összes helyszínen kedvezményes áron vásárolhatók meg az alapitalok és -élelmiszerek. A programok közül kiemelte a tabáni Retro fesztivált, ahol a 70-es, 80-as, 90-es évek sztárjai lépnek fel, a Gellért-hegyen, a Filozófusok kertjénél pedig a magyar komolyzene legszebb dallamait lehet hallgatni babzsákokról. Leslie Mandoki augusztus 18-án ingyenes koncerttel jelentkezik a Szent István téren; a Vigadó tér bárzongora koncertnek ad otthont, az Erzsébet téren pedig három napon át tart majd a Szabadrét fesztivál. A Vörösmarty téren rendezik meg a Csárda fesztivált az ország minden pontjáról érkező csárdák részvételével, a Lánchídtól a Döbrentei térig tart a Magyar Ízek Utcája, míg a Budai Várban ismét a Mesterségek Ünnepével találkozhat a közönség. A Városliget és a Vajdahunyadvár elsősorban családi programoknak ad otthont, a Divat és Design fesztivál pedig új helyszínen, a Millenáris Parkban várja az érdeklődőket - adott ízelítőt az ünnepi programból Borbás Marcsi.

Kotasz Gergő, az augusztus 20-i tűzijátékot rendező NUVU Kft. sajtóreferense elmondta, Magyarország egyfajta jelképévé vált a Szent István napi tűzijáték, amelyet milliók figyelnek a helyszínen és a képernyők előtt. Az idei művészeti koncepciót Iványi Árpád és Réti Barnabás, a látványtervet Seres Anikó készítette és programozta, a zenei aláfestést pedig Elek Norbert komponálta klasszikus magyar komolyzenei dallamok felhasználásával. A tűzijátékot az Országház és a Duna-parti épületek grafikus fényfestése és drónshow egészíti ki. A műsor során 34 ezer pirotechnikai effekt világítja be az eget 230 indítási pontról, köztük a Szabadság és az Erzsébet hídról, valamint 7 folyami uszályról és számos pontonról. A tűzijátékot a szokásos görögtűz zárja, újdonság lesz azonban, hogy a vízfelületeken is kilőnek úszó pirotechnikai effekteket. Az eszközöket 60 pirotechnikus telepíti augusztus 3. és 19. között; az eseményhez sok száz oldalas biztonsági tanulmány készült - hangsúlyozta Kotasz Gergő.

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.