Pesti Srácok

Óránkénti templomi koncert Kecskeméten az Orgonák éjszakáján

Egymást követő négy templomi koncertet szervez a Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. Kecskeméten az Orgonák éjszakáján, augusztus 5-én, szombaton.

Simon Zoltán kommunikációs munkatárs tájékoztatása szerint a programsorozatot úgy alakították ki, hogy egymás után mind a négy koncerten részt lehessen venni: az egyik befejezése után átsétálva a következő templomi helyszínre.

PestiSracok facebook image

- tette hozzá.

A kecskeméti református templomban 18 órától Mikesi Tibor és Vass-Eysen Ákos kántor biztosítja az áhítatos hangulatot orgonán. A Barátok templomában 19 órától Pálúr János orgonán, Pálhegyi Máté fuvolán Widor és Alain műveivel, majd közös improvizációval készül. A nagytemplomi koncert 20 órakor kezdődik. A nagyorgonás előadást Végh Lajos homokanimációja kíséri. Zárásként a kecskeméti evangélikus templomban 21 órától a magyar és a svéd népzene találkozik. Az Északi táncok című esten Sebestyén Márta lép fel két svéd művész társaságában. A négytemplomos sétát 18 órakor megnyitó zenés áhítat ingyenes, az utána levő három koncert bármelyikére megvásárolt jegy az összes koncert látogatására feljogosít. A programokról bővebben a www.filharmonia.hu oldalon lehet tájékozódni.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.