Pesti Srácok

A zene és a gép a vezérfonala az idei Music Hungary-nek

Immár tizenegyedik alkalommal szervezik meg a Music Hungary Konferencia & Showcase-t. A rendezvény idei vezérfonala a zene és a gép, november 7-től 9-ig Veszprémben mintegy harminc zenekar ad koncertet, szakmai díjakat is átadnak.

- mondta Weyer Balázs, a Music Hungary Szövetség elnöke egy keddi budapesti sajtóbeszélgetésen.

PestiSracok facebook image

A kétnapos showcase fesztivál fellépői (a kiválasztó zsűrizés folyamata még zajlik) közül a pop és az elektronikus zene képviselői az Expresszó színpadon, a Teremben a rock- és a gitárzene művelői, a Papírkutya helyszínen pedig az akusztikus produkciók (dzsessz és népzene) adnak koncertet. A veszprémi Hangvillában zajló konferencia programjának kurátora, Márton András zenész kitért arra, hogy a rendezvény fókusztémáját a MI és a TI, avagy a Mesterséges Intelligencia és a Természetes Intelligencia zeneipari kapcsolódása adja. „A téma szakértői arról fognak beszélni, mi lehet a haszna a mesterséges intelligenciának, és mik a túlzott elvárások”. A több külföldi meghívottal tervezett konferencia témái között szerepelnek a koncertszervezéssel, a szerzői jog változásával, kapcsolatos kérdések, utóbbi vonatkozásában megvitatják például, érdemes-e új modelleket figyelembe venni az Artisjus, a hazai szerzői jogi egyesület működésében.

Téma lesz a nemzetközi színtéren az elmúlt években gyakorivá vált repertoár-felvásárlások ügye is, annak magyarországi helyzete, lehetőségei, jogi szabályozása. Márton András elmondta, hogy beszámolókat hallgatnak meg az online zenei médiumok használatának hazai szokásairól, a zene és a természettudomány összekapcsolódásáról ifj. Kurtág György, valamint a Panta Rhei zenekar egykori két tagja, Szalay András mérnök és Szalay Sándor asztrofizikus részvételével beszélgetnek. Ifj. Kurtág György közösségi improvizációs projektet is hoz a Music Hungary-ra. A fesztiválon (november 8-án) immár másodszor adják át a tavaly alapított Music Hungary-díjat, ismét nyolc kategóriában, egy szakmai bizottság döntése alapján. Ezzel a díjjal ismerik el a legjobb zeneszakmai háttérteljesítményt, az év magyar zenei produkcióját, a legjobb vizuális teljesítményt, a leginnovatívabb zeneipari újítást, a legjobb egyéni szakmai teljesítményt, ezen felül kitüntetik a zeneiparral foglalkozó újságírókat, a hasznos társadalmi kezdeményezéseket, továbbá a zene és más művészeti ágak vagy akár a tudomány érintkezési pontjaiban létrejött produkciókat is.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?