Pesti Srácok

Hobo: Az utcazenész - Premier szeptember 28-án a Nemzeti Színházban

Hobo, azaz Földes László a zenetörténelmünk része. Hatalmas szerencsénkre itt van közöttünk és fellép sok-sok helyen az országban, valamint alkot. Ezúttal Vidnyánszkí Attilával, és valami olyat, ami a Nemzeti Színházban kerül majd bemutatásra a Kaszás Attila teremben. Az utcazenész nagyon érdekesnek ígérkezik, úgyhogy nem szabad kihagyni az egyedülálló estet. Egészen biztosan komoly szórakozást fog nyújtani.

Hobo prológusa:

Ma már mindennapos, hogy meghamisítják a múltat és az én generációm kifelé megy az időből, - sőt, sokan már el is mentek, - el kell mondanom egy történetet, amit több, az én utamtól és zenémtől távol álló, más stílusú és gondolkodású kolléga hagyott rám. Ez a mese megmutatja, mi várt és vár valakire, aki a hatvanas évek közepétől kezdve nem akart mást, mint slágerzenét játszani és ezzel sikert aratni. Akit látnak, hallanak, az nem én vagyok. Csak megírtam és elmesélem.

PestiSracok facebook image

8 teljesen új dal mellett 9 zenei idézet is elhangzik, követve az Utcazenész hatvanas években kezdődött útját, amit egy gyár KISZ klubjában kezdett a Tardos Péter fordításában elhangzó I Can’t Get No Satisfactionnal. Később eljutott a Ki Mit Tud?-ra és a Táncdalfesztiválra is, majd egy híres énekesnőt kísért szovjet turnéján, ahol megpróbálták beszervezni besúgónak. Cserébe felajánlották a nagylemez lehetőségét A spiciliskedést megúszta, de a lemez megjelent. A dalok szövegét azonban a beszervezője írta. Így futott be a bandája. Ám a siker megmérgezte a tagokat és kirúgták. Szólókarrierbe kezdett, de a rendszerváltásnál nem jól helyezkedett és támogatók híján lecsúszott az élvonalból. Nem maradt más, nyugatra ment vendéglátózni, de itt sem maradhatott sokáig. Hazatérve egy mulatóscsapatban játszott, de megverte az egyik régi újseggírót és innen is mennie kellett. Hát azóta kinn ül az utcán és alamizsnából él.

A történet minden stációjához tartoznak dalok, így a Tardos Péter által meghamisított „Satisfaction” mellett elhangzik a 60-as évek kulturális elvárásainak megfelelő „Nem leszek én huligán”, vagy a néhai polbeat mozgalmat idéző „A Vörös Lámpa himnusza”. Itt mutatakozik be a szövegíró/szerző , verhetetlen rímpárja: „Nem kell nekünk a tviszt, jobban szeretjük a KISZ-t.” A lecsúszás fázisait is követi a zene a „Részegesek indulójával”, vagy a hamburgi sztriptízbárban előadott „Dzsingisz kánnal”, amit annak idején Leslie Mandoki vitt sikerre, sőt mág a „Hej danáré danáré” is. Az Utcazenész élete során a sikerért mindent és mindenkit elárult. Szerelmet, családot. barátságot, csak a zenét nem.

– így búcsúzik el a fináléban.

A tavaszi házibemutatók után az előadás igazi premierje szeptember 28- án lesz a Nemzeti Színház Kaszás Attila Termében. Közreműködik Kiss Zoltán gitáron. Rendező Vidnyánszky Attila.

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.