Pesti Srácok

Vásáry Tamást köszöntötték 90. születésnapja alkalmából

Vásáry Tamást köszöntötte 90. születésnapján pénteken a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara; a Kossuth-díjas zongoraművészt, karmestert vasárnap hangversennyel is ünneplik majd a Zeneakadémián.

A rádiózenekar 1992. december 19-én adta az év utolsó nyilvános, emlékezetes hangversenyét a Budapesti Kongresszusi Központban, a koncerten Vásáry Tamás vezényelt és zongorán közreműködött. A hangversenyt megelőző, a Magyar Rádió 6-os stúdiójában zajló próbákon talált egymásra Vásáry Tamás és a rádiózenekar, amelynek így kezdődött egy fontos korszaka - mondta Devich Márton, a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek ügyvezetője, a Bartók Rádió csatornaigazgatója a 90 éves karmestert köszöntő beszédében a 6-os stúdióban. Papp Dániel, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója azt hangsúlyozta, hogy Vásáry Tamás a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek fontos személyisége, olyan nemzeti kincs, akire a közmédia is tisztelettel és büszkén tekint.

PestiSracok facebook image

- mutatott rá a vezérigazgató.

Hozzátette: a legendás 6-os stúdióban egy bensőséges ünneplésen szeretné a közmédia nevében is köszönteni Vásáry Tamást. Devich Márton elmondta, hogy az 1992-es koncerten, amelyen megszületett a csoda, Chopin Andante spianato és Grand Polonaise, az f-moll zongoraverseny és Brahms 1. szimfóniája hangzott el. Emlékeztetett, hogy a két nap próbasorozatát tekintik a rádiózenekari Vásáry-mítosz kezdőpontjának. A sikeres hangversenyt követően ugyanis a zenekarban aláírásgyűjtés kezdődött Vásáry felkérése érdekében. Vásáry Tamás az ünnepségen kiemelte, hogy életében sok örömöt szerzett a rádiózenekar és énekkar. Az ajándékba kapott porcelán karmesteri pálcáról elmondta: ez is azt szimbolizálja, hogy feladata szolgálni a zenekart, az országot, s minél jobb produkciókkal gazdagítani Magyarország hírnevét.

Vásáry Tamást ünnepi hangversenyen köszöntik vasárnap este a Zeneakadémián, ahol Beethoven 9. szimfóniáját vezényli. A kultikus remekmű immár 199 éve talány hallgatóknak és előadóknak egyaránt. Minden korszakot túlél és mindenféle értelmezés előtt nyitva áll. Vásáry Tamás vallja, hogy Beethoven 9. szimfóniája „az emberiségről szól, de a lehető legfelsőbb szinten, valamilyen mélységes szeretettel átitatva”. A Vásáry Tamás 90. születésnapja tiszteletére rendezett hangversenyen közreműködnek a Magyar Rádió Művészeti Együttesei. A koncertet a Bartók Rádió élőben közvetíti 19.30-tól, az M5 kulturális csatorna pedig aznap 21 órai kezdettel tűzi műsorára. A Magyar Szent István Renddel kitüntetett Kossuth-díjas zongoraművész, karmester, Vásáry Tamás augusztusban ünnepelte 90. születésnapját. Pályafutása alatt több mint 100 zenekarral dolgozott együtt, és 1993-2004 között a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának főzeneigazgatója volt, jelenleg elnök-karmestere.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.