Pesti Srácok

December 16-án Anima Musicae ünnepi koncert az Óbudai Társalgóban

Immár hagyományosan meghitt, családias hangulatú hangversennyel zárja az évet az Anima Musicae Kamarazenekar. Karácsonyfa illat, sütemény, forralt bor és gyönyörű zenék várják december 16-án este az Óbudai Társaskörbe ellátogatókat: a zene lelkéről elnevezett együttes minden évben különleges hangulatú koncerttel köszöni meg közönségének és Baráti Körének eddigi támogatását.

Idén is fantasztikus szólistával lepi meg a hallgatóságát: Balázs János Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész lesz az est sztárvendége, akivel – mint a korábbi Con Anima koncerteken is – kötetlen beszélgetésre is lehetőség nyílik a hangverseny után. Az Anima Musicae Kamarazenekar sikereihez, eredményeihez az évről-évre gyarapodó közönsége is nagyban hozzájárult, akik koncertlátogatással, bérletvásárlással, vagy éppen Baráti Kör tagságukkal segítik az együttes elhivatott munkáját. Az utóbbi években a közönség már-már közösséggé formálódott, hiszen összeköti őket a zene, és a fiatal, lelkes együttes iránti szeretet. Mindezt a kamarazenekar felejthetetlen koncertekkel, támogatóiknak kialakított különleges kedvezményekkel, exkluzív élményekkel igyekszik meghálálni. Revóczky Ottília, az együttes hegedűművésze - aki egyben a Baráti Kör háziasszonya is - így ír tapasztalatairól:

,,Gyakran kapunk koncertjeink után kedves üzeneteket, melyeket mindig öröm olvasni. Rendkívül fontos számunkra a közönség véleménye, a Baráti kör tagjai pedig ily módon aktív részesei munkánknak. Támogató üzeneteik energiával töltenek fel minket, új lendületet adva a folytatáshoz. Kiemelném a koronavírus járvány alatt tett erőfeszítéseiket, a szűnni nem akaró figyelmüket, melyek nem csak anyagi segítség formájában, de emberileg is megnyilvánultak. A Baráti Kör közösségépítő mivoltát pedig mi sem bizonyítja jobban, mint hogy sokan már barátaikat, családtagjaikat is bevonták, hogy együtt látogathassák koncertjeinket.”

PestiSracok facebook image

A december 16-i koncerten Elgar, Sosztakovics, Dvořák, Liszt és Delibes műveivel várja a közönséget az Anima Musicae Kamarazenekar és Balázs János. Az ünnepi hangversenyre
5000 Ft-os támogatói jegy igényelhető a [email protected] címen, fizetni előreutalással, valamint a helyszínen készpénzben lehetséges. A Baráti Kör tagjai számára
egyfajta ajándékként a belépés ingyenes. Az Anima Musicae Kamarazenekar Baráti Köre továbbra is várja leendő tagjait, akik egy zeneszerető, összetartó közösség részévé szeretnének válni, és egyben az ország legsokoldalúbb, legdinamikusabban fejlődő együttesét szeretnék támogatni.

Részletek a zenekar honlapján olvashatók:
https://www.animamusicae.hu/concerts/con-anima-karcsonyi-koncert

Ajánljuk még

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."