Pesti Srácok

Habana Social Club-Las Vegas ellopta a kubai álmot - Búcsúturné

Aki már valaha is járt Kubában, átélhette azt a páratlan életérzést, amit egy-egy helyi zenekar előadása nyújt: felejthetetlen, semmihez sem hasonlítható élmény. A megannyi megpróbáltatáson átesett nép életösztöne - a rengeteg könny és fájdalom ellenére – töretlen, minden pillanatban az élet feltétlen szeretetét, az örömök keresését hirdetik, és számukra elsősorban a zene és a tánc jelentik az utat a boldogsághoz.

A mulatók forró, szivarfüstös éjszakáinak sztárja, a sziget elsőszámú kedvence, a HABANA SOCIAL CLUB, méltó és egyetlen hivatalos utódja a legendás Buena Vista Social Clubnak, legalább annyi fülbemászó és közismert slágerrel. Chabez Alberto Reyes, az együttes frontembere jelenleg Kuba leghíresebb színpadán, az El Guajiritoban lép fel rendszeresen, ahova nem kevesebb, mint 100 dollár a belépő. Nemrégiben egy híres amerikai producer vendégeskedett a szórakozóhelyen, ahol hallotta énekelni Chavez-t, s egyből beleszeretett a hangjába. Olyannyira, hogy szerződést is ajánlott, így jövőre Alberto már a saját show-jában lép pódiumra majd Las Vegasban. Így A Habana Social Club feloszlik, idén el is búcsúzik a közönségtől, de utoljára még Európában egy hatalmas koncertturnén vesz részt 9 ország érintésével. Ez alkalomból a zenekar a szintén világhírű Tropicana Club szólótáncosaival egészül ki- így egy különleges műsorral várja mindazokat, akik egy igazi karibi élményre vágynak.

PestiSracok facebook image

A Buena Vista Social Club 2014-ben az „Adios Tour” keretében köszönt el rajongóitól, melyet követően még inkább megnőtt a Habana Social Club népszerűsége. A több mint fél évszázados múlttal rendelkező Habana Social Club alapító tagjai közül már páran eltávoztak az élők sorából, így a jelenleg 11 fős zenekar az évtizedek során többször megújult, fiatal virtuóz zenészek is csatlakoztak az idősebb tagok mellé.

Francisco Sanchez Ramos és Rubén Gonzalez alapítók szerint:

A koncertturné alatt, a különleges show nézőiként megtapasztalhatjuk a kubai életérzést: a HABANA SOCIAL CLUB dalai mellett számos latin-amerikai világsláger akusztikus átdolgozást is meghallgathatjuk. A zenei utazáson felcsendülnek a legnagyobb kubai slágerek: Flor palida, Chan – Chan, Bailando, Vivir Mi Vida, El Carneval, Guantanamera, Caballo viejo, Represent Cuba, vagy az Anhelo, amit Ricky Martin is feldolgozott. A koncert minden korosztály számára páratlan zenei csemege, az autentikus díszlet, a Tropicana Club táncművészei, a színes jelmezek, a havannai hétköznapok hangulatát felidéző vetítés is felejthetetlenné varázsolják az estét.

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.

A kisfiúval fajtalankodó, gátlástalan ügynök-kritikus utolsó áldozata: a Molnár Gál Pétert választó Ronyecz Mária tragikus élete

Magyar ugar 2021 február 27.
Molnár Gál Péter Coming out című kötete óriási visszhangot váltott ki. Ezt a kötetet Molnár Gál, a rettegett tollú színikritikus akkor írta, amikor nyilvánosságra került, hogy „Luzsnyánszky Róbert” néven hírhedtté vált besúgó volt. Nem csupán homoszexualitása miatt zsarolta őt az állambiztonság, hanem azért, mert egy kisfiúval fajtalankodott. Így szervezték be. MGP-nek szüksége volt egy látszatházasságra, erre a szerepre a tehetséges színésznőt, Ronyecz Máriát választotta. Utóbbi hamar elégett, ivott, cigarettázott és boldogtalan volt, majd alig 55 évesen meghalt. Ő volt az ügynök legnagyobb áldozata?