Pesti Srácok

Gwendolyn Masinnel turnézik az Anima Musicae

Törökországban ad koncerteket a Zene Lelkéről elnevezett kamarazenekar napjaink egyik legsokoldalúbb hegedűművészével, Gwendolyn Masinnel. A hazai közönség számára sem ismeretlen a magyar származású művész neve, hiszen nemrég a Magyar Zene Házában, korábban pedig a Nemzeti Filharmonikusokkal, a MÁV Szimfonikus Zenekarral, és a Savaria Szimfonikus Zenekarral is hallhatták játékát.

Gwendolyn Masin már tanulmányai alatt is számos helyen megfordult a világban. Édesanyja, a kiváló zenepedagógus, Kelemen Mária, később pedig olyan mesterekkel dolgozhatott, mint Igor Ozim, Ana Chumachenco, Zakhar Bron és Shmuel Ashkenasi. A koncertezés mellett nagy hangsúlyt fektet a tanításra is, világszerte tart mesterkurzusokat, saját kiadású hegedűiskoláját pedig több nemzetközi díjjal is jutalmazták. Mindemellett Svájc legrangosabb kamarazenei eseményének, a GAIA Zenei Fesztiválnak alapítója és művészeti igazgatója. melyen legutóbb olyan világhírű művészek léptek fel, mint Kirill Troussov, Alexander Sitkovetsky, Frankl Péter, José Gallardo vagy Várdai István. Áprilisi turnéjukon az Anima Musicae Kamarazenekarral Isztambulban, valamint a török fővárosban, Ankaraban adnak koncerteket két rangos fesztivál keretein belül.

PestiSracok facebook image

Április 17-én az isztambuli İş Sanat Fesztiválon lépnek fel, melyen a jazz, a világzene és a komolyzene legkiválóbb művészei fordulnak meg évről-évre. Gwendolyn Masinnel első alkalommal lép fel a kamarazenekar, akivel együtt Saint-Saëns és Ravel virtuóz műveit adják elő, valamint Dvořak és Hugo Wolf művei is felcsendülnek az Is Kuleleri Koncertteremben.Másnap már az Ankarai Zenei Fesztiválon lépnek fel a művészek, ezúttal magyar műveket is csempészve a műsorba: Liszt: II. Magyar Rapszódiáját és Bartók: Román nép táncokat is elhozzák a török közönségnek, valamint Ahmed Adnan Saygun zenéjével is kedveskednek a helyi hallgatóságnak, a 100 éves magyar-török barátsági és együttműködési szerződés előtt is tisztelegve. Igazán emlékezetes koncertekre számíthat az isztambuli és ankarai közönség, hiszen Gwendolyn Masin és az Anima Musicae Kamarazenekar hangversenyein egyszerre élvezhetik a magyar és más nemzetek kultúrájának találkozását egy rendkívül színes komolyzenei műsoron keresztül.

Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról
Ajánljuk még

Egy politikus fiaként nekem kétszer annyit kell teljesítenem, mint az átlagnak – Portrébeszélgetés Hoppál Hunorral (VIDEÓ!)

‎PS Riport 2023 február 25.
Beleszületett a politikába, hiszen édesapja a Fidesz országgyűlési képviselője, kultúráért felelős kormánybiztos, ennek ellenére őt a média most sokkal jobban izgatja, mint egy esetleges politikai karrier. Bár sokan azt gondolhatják, hogy éppen a családi háttér miatt számára az akadályok könnyebben átugorhatóak, éppen ellenkezőleg: mindig többet kellett teljesítenie másoknál. Ahogyan a politika iránti érdeklődését, úgy a zene iránti szeretetét is a családból hozza, ha teheti, zongora mellett kapcsol ki. Pécsett született, de tanulmányait már Budapesten végzi, és most úgy látja, hogy a jövőre vonatkozó elképzeléseit itt tudja majd megvalósítani a későbbiekben. A PS Portrék e heti műsorában Hoppál Hunorral, a Grund című műsorunk műsorvezetőjével beszélgettünk.

Engem nem zavar, hogy egy olyan ember tetovált rám, akinek a világnézete különbözik az enyémtől – Portrébeszélgetés Dezse Balázzsal (VIDEÓ!)

‎PS Riport 2023 február 17.
A háziasszonyok kedvenceként tartják számon, aki a cicák nagy rajongója és a főzés szerelmese. Mindemellett pedig kiváló újságíró, aki a magyar MTV-nél és az egykori Viva tévénél kóstolt bele a média világába, később viszont a politika felé fordult. Tette ezt annak ellenére, hogy soha nem akart a médiában dolgozni, de mindig mindenről meg volt és van a véleménye, amit meg akart osztani az emberekkel. Élt Kanadában is, és ott találkozott először a gender studyval, amit egészen másnak hitt, mint ami valójában. Azóta is sokat foglalkozik vlogjaiban és cikkeiben a társadalmi nem kérdésével és a hanyatló Nyugattal. Tetoválásai miatt kapott már megjegyzéseket a nézőktől, de szerinte ma már inkább az a különleges, ha valakire nincs valami varrva. Politikai beállítottsága miatt pedig nem várt irányból kapott egyszer durva kritikát, méghozzá attól a tetoválóművésztől, akinek munkáját a bőrén viseli. Ismerjék meg közelebbről a PestiSrácok.hu munkatársát, a The Right Brothers és a Dezse Vű alkotóját, Dezse Balázst.

Fatima, ahol mi, magyarok otthon érezzük magukat (Videó és galéria)

‎PS Riport 2023 augusztus 3.
Az Ifjúsági Világtalálkozó zsivaját otthagyva egy napra, elhagytuk Lisszabont, és elutaztunk Fatimába, a katolikus egyház második legnagyobb Mária-kegyhelyére. Erre a helyre éves szinten több mint ötmillió zarándok érkezik a világ minden tájáról, nem kevesen Magyarországról, ugyanis a helynek nagyon komoly magyar vonatkozásai is vannak. A kegyhely – ahol Mária 1917-ben megjelent – meglátogatása után felkerestük a Magyar Keresztutat és Kálváriát, és a Szent István-kápolnát amelyet főként az 56'-ban Magyarországról menekülni kényszerült magyarok adományoztak. Mindszenty József szobrához és a látnokok szülőházaihoz is ellátogattunk.