Pesti Srácok

Latinovits Zoltánra emlékeztek Balatonszemesen

null

Latinovits Zoltánra emlékezett a Latinovits Emlékmű Alapítvány és a Magyar Versmondók Egyesülete Balatonszemesen, ahol versmondó versenyt tartottak és átadták a Latinovits-díjat, valamint a Latinovits-diplomát - közölte a Latinovits Alapítvány az MTI-t hétfőn.

A Latinovits Emlékmű Alapítvány és a Magyar Versmondók Egyesülete 29. alkalommal rendezte meg a Latinovits Versmondó Találkozót, amelyen a versmondás mellett több megemlékezést, múzeumpedagógiai és zenei programot is tartottak. A találkozón az 1976-ban elhunyt színészlegenda halálának évfordulójához közeledve az ország minden pontjáról érkező vers- és prózamondók felelevenítették a klasszikus magyar lírát, a 20. századi költészet és a ma élő költők, írók verseit. Minden előadó három költeményt mondott el. A Latinovits-díjat a lovasberényi Horváth Péter kapta, aki Csoóri Sándor, Markó Béla és Geszti Péter egy-egy versét adta elő. A felnőttek közül első helyezett lett Balázs László Gábor, a második helyezést Balázs Attila, a harmadikat Simon Tamás Ferenc érte el. Az ifjúsági korosztályban a vajdasági Zentáról érkezett Galusz Áron érdemelte ki a Latinovits-diplomát, míg a kategória győztese Gyenese Szulamit lett, második helyen végzett Szlobonik-Rampasek Enikő, harmadik lett Schrődl Adél Sára. A zsűriben Lutter Imre, a Magyar Versmondók Szövetségének elnöke mellett Linka Ágnes előadóművész, a Latinovits Alapítvány kurátora és Wiegmann Alfréd rendező, a Magyar Versmondók Egyesületének alelnöke foglalt helyet - áll a közleményben.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.