Pesti Srácok

Pintér szerint nemtelen támadás érte a TEK-et

Pintér szerint nemtelen támadás érte a TEK-et

Nemtelen támadás érte a rendőrség és a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársait - erről Pintér Sándor belügyminiszter a TEK által végrehajtott hétvégi elfogással összefüggésben tartott pénteki budapesti sajtótájékoztatóján beszélt, hozzátéve: reményei szerint mindez tudatlanságból ered.

A tárcavezető ezzel indokolta rendhagyó sajtótájékoztatóját, hangsúlyozva: folyamatban levő büntetőeljárásról a tárca irányítása alá tartozó rendőrség tartózkodott eddig nyilatkozni, mert nem akarta befolyásolni a büntetőeljárást, a sajtó nyilvánosságával az elkövetőket, a gyanúsítottakat és a tanúkat sem.

A két elfogással összefüggésben idézte Hajdu János sajtónyilatkozatát, a TEK főigazgatója azt mondta: "Mindenekelőtt hadd jelezzem önöknek, hogy két különböző esetről van szó, időben és térben is különbözik a két eset egymástól. Az egyik pénteki, a másik szombati művelet része. Ez idáig semmi nem bizonyítja, hogy a két ügy között kapcsolat van". A miniszter szerint a sajtóban ennek ellenére a két ügyet összemosták, "habot vertek körülötte", a "közvéleményt félre kívánták tájékoztatni".

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI

Fotó: hirhatar.com

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.