Pesti Srácok

2004. december 5: A nap, amikor bozgorrá lettem

2004. december 5: A nap, amikor bozgorrá lettem

2004. december 5-én tartották Magyarországon a kórházprivatizációról és a magyar állampolgárság kiterjesztéséről szóló népszavazást. A kampány során a nemzeti oldal a könnyített honosítás mellett, a balliberális pedig - élén az MSZP-vel és az akkori miniszterelnökkel, Gyurcsány Ferenccel - ellene foglalt állást. Míg a Fidesz a trianoni szétszakítottság utáni nemzetegyesítés eszközeként emlegette a magyar állampolgárság kiterjesztésének könnyített lehetőségét, addig Gyurcsányék huszonhárom millió román munkavállaló megjelenésével, a szociális és egyéb ellátási rendszerek összeomlásával riogatta a szavazópolgárokat.

Az ominózus napon csupán 1,5 millió ember számára jelentett valamit a nemzeti összetartozás, a Kárpát-medencei magyarság sorsa. Ennyien voksoltak ugyanis igennel arra a kérdésre, hogy a törvényhozás alkosson-e jogszabályt az állampolgárság könnyített kiterjesztésére vonatkozóan.

A PolgárPortál erdélyi szerzője így emlékezett a gyalázatos napra:

PestiSracok facebook image

„Személyes élményeim a referendum eredményének, pontosabban eredménytelenségének anyaországi lecsapódásáról nincsenek, de arról be tudok számolni, hogy sok olyan ismerősöm, aki korábban rendszeresen megfordult tájainkon, hirtelen elmaradt. Mint később elmondták, szégyellték magukat,nehéz volt erdélyi, székelyföldi barátaiknak a szemébe nézniük. Valószínűleg ők azok közé tartoztak, akik igennel szavaztak. Erdélyben természetesen elkeseredést, nem ritkán komoly indulatokat váltott ki az eset, amely felért egy második, mondhatni lelki Trianonnal. Hogyan éltem meg a tragédiát egy olyan városban – frontvárosban! –, ahol a helyi magyarságnak naponta kell szembesülnie az államilag irányított etnikai homogenizációs törekvések, a román kizárólagosság, felsőbbrendűség megnyilvánulásaival? Emlékszem, úgy éreztem: elárultak, becsaptak, kitaszítottak, megaláztak. És tették ezt azok, akikre addig büszke voltam, akikre felnéztem, akik közé tartozónak hittem, tudtam magam. És még valami: a referendum másnapján a román sajtós ismerős, akivel az utcán összefutottam együttérzően, szinte sajnálkozva állapította meg: most már valóban bozgorokká váltatok. Bevallom: ilyen maró szégyent, tehetetlenséggel vegyes dühöt nem éreztem sem annak előtte, sem utána”.

A helyzet a második Orbán-kormány megalakulása után, 2010. májusában változott meg. A törvényhozás szinte egyhangú szavazással fogadta ela magyar állampolgárságról szóló törvény módosítását, amely 2011-től lehetővé tette a határon túli magyarok kedvezményes honosítását.

A címlapfotón az a plakát szerepel, amivel a szocialisták 2004-ben a kettős állampolgárság ellen uszították az embereket.

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.