Pesti Srácok

A győzelmet meg nem kell magyarázni?

A győzelmet meg nem kell magyarázni?


PestiSracok facebook image

Egészen biztos, hogy ennél szórakoztatóbb politikai habverés már nem lesz a nyáron.

Valahol sejthető volt, hogy Pásztor Albert miskolci „végrevalakikimondja”ex-rendőrfőkapitány polgármester-jelölti megnevezése felkúszik a politikai slágerlista tetejére. Nem is érdemtelenül. Gyuriferiről, aki nyilván kitalálta az egészet, azt tartják tisztelői, gyűlölői egyaránt, hogy kiemelkedő intellektusa mellett nem kevés szociópata vonással is bír. Magától nem képes különbséget tenni helyes és helytelen, jó és rossz között. Pásztor Albert megnevezése bőven beleillik ebbe a sormintába, mert minő meglepetés, megint minden róluk – pontosabban fogalmazva – róla szól.

És ugye ez a legfontosabb…

A választási eredmények kicsit nyögvenyelős elemezgetése során a baloldalon az egyik újszerű megállapítás, szembenézés az volt, miszerint a szocialistáknak egyszerűen nincs mondanivalója a körúton kívül élők számára. A lecsúszott elszegényedett vidéken, a sokszor teljesen antiszociális életmódot folytató nyomortelepiek közvetlen szomszédságában élőknek az európai értelemben vett politizálás kb. annyira fontos, mint nekünk a tibeti meleg bálnákért történő napi szintű aggódás. Semennyire. Persze aztán a Mesterházy-féle MSZP hozta a szokásos teszetosza formáját, felfigyeltek a problémára, majd inkább teljes tisztújítást rendeltek el, nehogy bármi értelmessel kelljen leterhelniük a szervezetüket.

Gyuriferi meg közben figyelt, látott és lépett. És a baloldalon győzött. Mert az egész történet tulajdonképpen semmi másról nem szól, mint Észak-Magyarország visszahódításáról.

Pásztor Albert ideális jobbikos jelölt lehetett volna. Rendpárti és rasszista. Mert mondhat bárki bármit, aki kettő percet beszélt valaha az életében egy rendőrrel, az tisztában van vele, hogy jelentős részük egyszerűen rühelli a cigányokat. Felesleges hozzá a TASZ videóit nézegetni az Indexen, ahol szemfülesen kiderítik, hogy ugyanazon a bringával tesztköröket futó jólöltözött aktivistát nem állítja ki a forgalomból a rendőr, de kettő perccel később a helyi cigány meg is kapja a bírságot, mert hiányzott a csengő, és a fényvisszaverő a pedálról. Közismert tény.

Ennek a rendőrségi hozzáállásnak kifogástalan megjelenítője Pásztor Albert, és bizony a miskolciaknak egyet is értenek a mondanivalójával. És nem csak a miskolciak. Budapesten kívül talán mindenki. Forgács István írta a Mandarinon:

„Évek óta várom, hogy leírhassam, és ne csak lakossági fórumokon mondhassam el: a klasszikusnak tekinthető baloldali szavazók is legalább annyira előítéletesek a cigányokkal szemben, mint az általuk gyűlölt jobboldaliak; sőt, egyes részein az országnak sokkal szélsőségesebben, sokkal durvábban nyilatkoznak róluk.”

Csak ugye eddig a baloldal volt az, aki minden hatalmi számítás, és olcsó népszerűségre való törekvés helyett (legalábbis a saját önképük ez volt) kiálltak az úgynevezetteurópai értékekért – bármik is legyenek azok. Nos, innentől ennek vége.

Oda a felsőbbrendűség...

Mától egyetlen egy libnyaf megmondóember sem rasszistázhat, nem mucsaizhatja többet a jobboldalt, nem vádolhat senkit bűnös összekacsintással, félrenézéssel. A baloldal, jelesül annak második legerősebb pártja, a Demokratikus Koalíció, gesztusokat tesz a rasszistáknak. Szavazatokért. Hatalomért.

Észak-Magyarországon a Fidesz, a Jobbik, és a baloldal gyakorlatilag fej-fej mellett végzett. Sőt, a baloldalnak sikerült az egyik miskolci egyéni választókörzetet is hoznia. Ha emellé még az eddig kizárólag a szélsőjobbon használt toposzokat is hozzá tudják ragasztani, akkor ott nyerni fognak.

A győzelmet meg nem kell magyarázni?







Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.