Pesti Srácok

Egy teljesen kamu tányércsörömpölés

Egy teljesen kamu tányércsörömpölés


PestiSracok facebook image

Miközben Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon erőnek erejével igyekszik elhitetni a közvéleménnyel, hogy ők ketten nemhogy nem barátok, hanem éppen egymás potenciális választási ellenfelei, Gyurcsány Ferenc vasárnap este maga vallotta be: rendszeresen egyeztet utódával, a következő találkozókra pedig már meg is van a pontos időpont.


Persze, ostobának hihetnénk azt, aki felül Bajnai vagy Gyurcsány (bármelyik) színjátékának – de azért, valljuk meg, egész jól játszanak. Bajnai Gordon rövid időn belül többször fitymálta le a Demokratikus Koalíciót és annak vezetőjét. „Nagyon erős az elutasítottságuk” – mondta, majd megtoldottaazzal: „Én ma nem érzékelem, hogy lenne akkora szavazótábor, vagy olyan elfogadottság, ami őket a parlamentben szeretné látni tömegesen”. Erre fel Gyurcsány némi noszogatás után gyorsan nyilvános „kibeszélésre”hívtaBajnait a múlt héten, amely invitálást a Haza és Haladás köszönettel, de elutasított. (Amúgy ne lepődjenek meg, az üzengetés főleg baloldali médiafelületek közreműködésével történt – „az egész világ színészkedik…”)


A „heves csörtén” kívül persze a két volt miniszterelnök korábban élésen elutasította és kikérte magának a CÖF által indított kampányt, mely személyeiket közös plakáton ábrázolta: „együtt tették tönkre az országot”. Bajnai és Gyurcsány jóformán egymás szavába vágva ítélte el a „gyűlölet- és hazugságáradatot”, sőt, előbbi egyenesen úgy fogalmazott Gyurcsányhoz fűződő viszonyáról: politikai értelemben nem kell távolságot tartani, mert az már jó ideje létezik (…) régóta külön utakon járunk, sok kérdésben voltak vitáink”. Emlékezhetünk arra is, hogy a Bajnai Gordon által életre hívott Együtt 2014 az első kör után formálisan rögtön otthagytaaz ellenzéki egyeztetéseket – így az MSZP-t és a DK-t is –, arra hivatkozva, hogy először a közjogi kérdésekben kell dűlőre jutni és csak utána jöhet a többi kérdés…


Erre mit ad Isten… akarom mondani: hogy-hogy nem, elvtársak, a Demokratikus Koalíció elnöke elszólta magát vasárnap este az ATV Szabad szemmel c. műsorában – melyet, nem árt megjegyezni, az a Mészáros Antónia vezet, aki jól doromboló cicusként 2006. októberének első napjaiban 72 órára (!) szegődött Gyurcsány Ferenc nyomába, hogy megtudja: milyen iszonyatos traumákon ment keresztül szeretett miniszterelnöke azokban a napokban, mikor a „galád Fidesz” ultimátumot intézett hozzá. Az eredményt akkor a köztévé fő műsoridőben tette közzé (mert akkoriban még kiegyensúlyozott hírgyártás folyt a közmédiában, mint tudjuk), ma is kihagyhatatlan csemege. Ajánljuk kifejezetten azoknak, akik szerint egyre rosszabb állapotban van a sajtószabadság Magyarországon.




Szóval Gyurcsány Ferenc elszólta magát. Azt mondta: „Beszélünk mi egymással (…) a következő napokban is találkozunk egymással, már megállapodtunk az időpontról. Ez a normális, ez a természetes”. A hatalmas „ellentétek”, a szurkálódások, az odamondogatás mellett azért a háttérben folynak az egyeztetések, hogy az utolsó pillanatban aztán – nyilván könnyek, sűrű bocsánatkérések és elvtársi ölelések közepette – újra összeálljon a Gyurcsány-Bajnai-duó.


Miért, mit is gondolhattunk volna – hogy a nagy veszekedés, tányércsörömpölés igaz lenne? Hogy otthagynák 20 évre visszanyúló barátságukat? A közös „reform-mozgalmárkodást” a ’80-as évek végéről, a közös sörözéseket, a közös karrierkezdet emlékét Bajnai-papa Creditumjánál? Elfelejtette volna Bajnai, hogy Gyurcsány NFÜ-vezetővé, kormánybiztossá majd miniszterré nevezte ki? Hát persze, hogy nem. Azt is mondhatnánk: a zenekar ügyesen játszik tovább. 

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.