Pesti Srácok

...majd …

...majd …

A rossz, amit elkövetünk, nem kelt fel annyi gyűlöletet és nem zúdít ránk annyi üldözést, mint jótulajdonságaink. (François de La Rochefoucauld)

A bevándorlók lakta városnegyedek karéjban vették körül a nagyvárosokat. Jórészük az utolsó bevándorlási hullám kezelésére épített kockaházakból állt, a többiek pedig a hitetlenektől elhódított városrészekben álló, végképpen lepusztult negyedekből, ahonnan már az utolsó nem muzulmán lakó is elköltözött.

A kisebb utcákból, mint patakok indultak az emberek, hogy azután feloldódjanak a főutak folyóiba, ahol már hatalmasra duzzadt a tömeg. A fosztogatások és üzletek feldúlása már az elején elkezdődött. A tüntetés előtti hajnalon graffiti-brigádok járták az utcákat és művészies Dávid-csillagot festetteik a zsidó tulajdonú üzletekre, ezek voltak az elsődleges célpontok. A kirakatokat betörték és – miközben a tulajdonosok az üzlet feletti lakásaikban reszkettek – az utolsó szögig mindent elhordtak. Ahogyan a menet a belvárosok felé haladt, úgy lettek egyre elegánsabbak az üzletek és nagyobb a zsákmány. A rendőrök tehetetlenek voltak. Mire pajzzsal és gumibottal utat törtek maguknak a tömegben, már csak a kifosztott, lerombolt üzleteket találták, a tettesek pedig messze jártak. A tömeg észre sem vette, de az élenjárók, a „

dzsihád gyermekei

PestiSracok facebook image

” – ahogyan magukat nevezték – vezették őket, a városok központi terei felé.

A tömeg első soraiban meneteltek az IS-sejtek emberei

, ahogyan megbeszélték, a próféta zöld zászlajának szalagjait kötözték a karjukra, hogy felismerjék egymást a tömegben. A fegyvereiket az asszonyaik hozták a bő csador alatt elrejtve. Közvetlenül mögöttük – a gondos szervezésnek köszönhetően – a muzulmán iskolák gyerekei mentek és az áldozatok családjai. Az európai nagyvárosokban nagyjából egyforma időben érkezett a tömeg a céljához és a lobogó iszlamista zászlók lassan megtöltötték a tereket. A rendőri készültség tartalékai – az ismert rendőri eljárásrend szerint – a tüntetés célpontjául szolgáló térre nyíló mellékutcákban gyülekezett. Több tucat busz és több száz rendőr várakozott a mellékutcában. A hely ismert volt, hiszen

az elmúlt évek hasonló tüntetésein kialakult egyfajta eljárásrend

, amihez aztán a rendőrség, a maga merev módján, ragaszkodott. A rendőrök nem álltak alakzatban, kisebb csoportokban beszélgettek és cigarettáztak, feszültek voltak, de nem túlságosan, hiszen az efféle események mindennaposak voltak. Váratlanul a tüntetéssel ellentétes irányból egy kisebb, kiáltozó csoport tűnt fel, akik láthatóan egy talpig csadorba öltözött nőt üldöztek, kiáltozva és botokat lengetve. A nő látható rémületben futott a rendőrök felé és segítségért kiáltozott. A rendőrök beengedték maguk közé, miközben az üldözők eltűntek a kapualjakban. Az üldözött hirtelen felemelte a kezét, a csador szétnyílt és a rendőrök mozdulatlanná dermedtek a testére erősített robbanó-mellény látványától. Allah akbar! – kiáltotta és megnyomta a kezében lévő kioldó szerkezet gombját. A pokolgép kazettái, a robbanóanyagon kívül, százszámra tartalmaztak csapágygolyókat is – szorgos muzulmán kezek lopták őket egy közeli gyárból – így a hatás a szokásosnál is pusztítóbb volt. Városi legendává vált, hogy még a harmadik emeleti ablakokról is emberi szövetdarabokat takarítottak le. Az utcát megcsonkított halottak és sikoltozó sebesültek borították, középütt pedig a merénylő teteme, a felsőteste nélkül. A támadásról a tüntetők nem hallottak, annál inkább terjedt a rendőrségi rádiókon a hír. A kivezényelt egységek hirtelen nagyon idegesekké váltak, a pajzsos gumibotos rendőrök félrehúzódtak és

helyt adtak a fegyveres egységeknek és a tüntetők hirtelen gépfegyvercsövekkel néztek szembe

. A csadorok alól ekkor kerültek elő a fegyverek és az első sorból tüzet nyitottak a rendőrökre. A feszült és rettegő rendőrök viszonozták azt. Mivel a dzsihadisták a földön fekve lőttek, a rendőrsortűz a mellettük, mögöttük állókat érte és szabályosan lekaszálta őket. Mivel a tömegből is folyamatosan lőttek zavaros tűzharc alakult ki, vagy tíz percig tartott, mire a képzettebb rendőrök végeztek az össze lövésszel. Közben azonban a teret már haldoklók és halottak borították. A tömeg menekülni kezdett és a kialakuló pánikban százakat tapostak agyon. Mire mindennek vége lett sok száz halott feküdt a téren. A lövöldözés elcsitultával pedig nagy és tanácstalan csend lett.

És mindezt élő egyenesben közvetítették a televíziók.

Mindenütt azonnal összehívták a kormányokat és a TV-stúdiók megteltek ideges, kapkodó miniszterekkel, fölényes szakértőkkel, akik mind az eseményeket magyarázták. A magyarázatok – ahogyan az várható volt – egy kaptafára készültek. Szó esett a bevándorlók nehéz sorsáról, beilleszkedési nehézségeiről és rendőri „

túlkapások

”-ról. Igazából senki sem tudta, hogy mit kell tenni. A magukat bal vagy jobboldalinak tituláló pártok egyaránt tömegtüntetéseket hirdettek, mint mondták az „

erőszak megfékezéséért

”. Arról nem esett szó, hogy miképpen lehet „

megfékezni”

az erőszakot azzal, hogy sok ember felvonul.

De politikai nyereséget esetleg lehet kovácsolni az egészből – gondolták.

A már régen a bevándorlók szavazataiból élő baloldali pártok különösen aktívak voltak a rendőrségi terror elítélésében és „

azonnali vizsgálatot”

követeltek, vagy indítottak – attól függően, hogy éppen hatalmon voltak, vagy ellenzékben. Mindenütt azonnali tárgyalásokat akartak kezdeni a „

nem radikális

” iszlám képviselőivel. Ilyenek szép számmal akadtak, tárgyalni is lehetett velük, csak az volt a probléma, hogy nem képviseltek senkit. Az övéik árulónak tartották őket és jónéhányat meg is gyilkoltak közülük. Az emberek pedig ijedt arccal ültek a képernyők előtt és rettegve várták a másnapot.  

(folyt. köv.)

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?