Pesti Srácok

Előzzük meg a pápadöntögető franciákat

Előzzük meg a pápadöntögető franciákat

Szerencsére Franciaországban még rendben mennek a dolgok, működik a demokrácia, mert van aki működtesse. És nemcsak a fővárosban, de vidéken is szép számmal akadnak olyan demokraták, akik kiállnak az egyház-állam szétválasztása mellett. Ploërmel városában példának okáért a nemrégiben felállított és drága pénzen megünnepelt II. János Pál-szobornak feszültek neki az indulatok, különös tekintettel arra, hogy egy „kereszt”-nevű egyházi szimbólum is helyet kapott a koncepcióban. Emellett a szobor mint méretében, mind elhelyezésében sértő, provokatív, és kirekesztő.

Miért Rigó

Az Eurovíziós Dalfesztivál erkölcsiségén okulva egy Konchita Wurst-szobor legalábbis jobban kifejezte volna mindazt a szellemiséget, amely a felvilágosult, mákonytalanított és béklyóitól megszabadult Európát jellemzi, s amely méltó a francia kisvárosi panorámához. A tudatformálást ebben az esetben azonban ildomosabb volna az elavult Európa-ábrázolások újragondolásával kezdeni, és mind a képeken, mind a szobrokon megjelenő római istennőt szakállasítani. A pápaszobor sajnálatos és elhamarkodott felállítását persze előnyére is fordíthatja az európai közösség. A Kereszt Alakú Szimbólum Köré Szerveződő Egyes Számú Vallási Közösség Jelentős Alakjainak Köztéri Megjelenítéséért Felelős Európai Parlamenti Bizottság a francia vita fényében meghatározhatja azokat a direktívákat, fékeket és ellensúlyokat, amelyek szabályozzák a kategóriába tartozó műalkotások alakját, méretét és elhelyezkedését. Alak tekintetében a kirekesztést elkerülendő, és a vallási sokszínűséget kifejezendő a leguniverzálisabb szimbólum, a gömb alkalmazandó. Vagy a pont. Mérete nem haladhatja meg egy uniós szabványnak megfelelő ólomkatonáét. Elhelyezkedését tekintve pedig semmi esetre sem használható fel nyilvános közösségi tér, hiszen az sérti azokat a járókelőket, akiket sért.

Legmegfelelőbb, támogatandó ilyen terület lehet egy pince vagy katakomba.

PestiSracok facebook image
ter01

Reméljük hazai demokratáink hamarabb észbe kapnak, mint a francia elvbarátaik, és még időben elbontatják a négyes metró megállóját, valamint felturatják a köré telepített parkot. A tér megsemmisítését, vagy legalábbis áthelyezését alátámasztó indokok közt első helyen kell megemlíteni az épület szimbolikáját, amely számtalan keresztény jelképet hordoz, kezdve a tetején elhelyezett óriási szenteltvíztartóval. A nyári hőségben lábukat áztatók emiatt

akaratlanul is részeseivé válnak egy vallási rítusnak

, amely Keresztelő Szent János korábbi tevékenységére utal. A tér felülnézeti elrendezése ráadásul egy kaleidoszkópon keresztül nézve kereszt alakú. Magát a létesítményt tekintve nyilvánvaló, hogy a Főváros utazóközönsége számára megalázó egy olyan téren, megállóban leszállni a metróról, amely szakrális töltetet hordoz.

Hiányoznak a falakról azok az egyházi bűnök, amelyekért II. János Pál bocsánatot kért, és azok, amikért nem kért bocsánatot.

Második lépcsőfokban válasszuk szét az országot egyházi és állami településekre, és romboljuk le, vagy legalábbis telepítsük át azokat a magyari falvakat és városokat, amelyek nevükben a kereszténységre való utalást hordoznak. Ezután

körforgalmasítással deszekularizáljuk az útKereszteződéseket

, a templomokat meg ássuk be fejjel lefelé a földbe. Harmadik lépcsőfokban tiltsuk be a

jézusmária

,

jézusom

,

kirsztusom

,

szentisten

indulatszavakat, helyettük az amerikai gyökerű, eurokonform

szentszar

alkalmazandó. A kereszt előtagú összetett szavainkat (mint keresztespók, keresztöltés, kereszthivatkozás stb.) egy független európai bizottság felügyelete alatt működő magyar civil szervezet segítségével neveztessük át. Végezetül tiltsuk be a katolikus embereket, a nőket kötelezzük szakáll, a férfiakat szoknya viselésére. Aztán fordítsuk ki önmagunkat, hogy legyen belül, ami kívül volt, aztán meg toporzékoljunk, hogy sehogyan sem sikerül boldoggá és igazságossá formálni ezt az elbaszott, istentelen világot.

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.