Pesti Srácok

Ma is lehet aggódni a fékekért, ellensúlyokért

Itt a nyár, itt a fesztiválszezon, jönnek az ismert-ismeretlen, öreg motoros és feltörekvő bandák! Habár Magyarországra rendszerint inkább a kifutó évfolyamok látogatnak el karrierjük levezetéseképpen, meg itt még a pár év eltolódás miatt imádják őket (már aki).

Bernard Gui

A fesztiválszezon egyik kiemelkedő nyitórendezvénye politikai jellegű: Az Európai Szocialista Párt (PES) Kongresszusi Központban ülésező kongresszusáról van szó. Na, egy épület, amit arra használnak, amire épült. Külön szervizbejárat van a pogácsának. A Fő fellépők: Tóbiás József MSZP-elnök, valamint a PES feministái. „Új feminizmus”, „hatalmat a nőknek”, „társadalmi egyenlőtlenség munkacsoport”, sőt „új enyhülés”, meg „küzdelem a fiatalok bevonásáért” – na, végre egy téma, amiben van mit tanulnia a hazai szociknak. A legnagyobb tolongás ebben a szekcióban lesz… Nem akarjuk lelőni a poénokat, de szóba kerül majd a demokrácia is, szóval valószínűleg meglesz a szocialista mentálhigiéné megfelelő állapotához szükséges, menetrendszerű rettegés és demokráciaféltés is, felmondják a mantrákat hazánkkal kapcsolatban, határozatot fogadnak el az itthoni folyamatok és visszaélések, korrupció, diktatúra, stb. elfogadhatatlanságáról és európaiatlanságáról. Különös tekintettel a nőhelyzetre. Megértjük, nekünk általában a heti egy kommunistázás teszi helyre a lelkivilágunkat, akár van komcsi a közelben, akár nincs, így spóroljuk meg, amit a pszichológusnak fizetnénk. Rövidebb, olcsóbb, hatásosabb, megbízhatóbb, mi kell még? Csak pár cím: „közösen a demokráciáért”; „közösen a munkahelyteremtésért”; „közösen a békéért” – még mondják, hogy nem a magyar körülményekhez szabták a kongresszus tematikáját. Javasolnánk egy megemlékezést Kádár Jánosról, „Az Öreg” halálának évfordulója úgyis július 6., mellé meg egy szekcióülést „Kádár eltűnt koponyája: a józan ész kiveszése a magyar közéletből” címmel, amiben ki kell térni arra, hogy amint eltűnt az MSZMP-főtitkár feje, úgy tűnt el a demokrácia és a kádári jólét is Magyarországon: lopva és sunyiban, egyidőben. Reméljük, senki nem mondja le a fellépést, a felállás a régi, és minden közönségkedvenc el fog hangzani, ők még ugyanis nem unták meg egyiket sem. Amit kíváncsian várunk, hogy lesznek-e új számok, váratlan bejelentések terítéken.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?