Pesti Srácok

Mi kerülhet nyilvánosságra a Laborc-Portik beszélgetésből?

Pintér Sándor a napokban megkapta azt a jelentést, amelyet az általa felkért testület készített az úgynevezett Laborc-Portik-ügyről, vagyis a polgári elhárítás volt főigazgatójának és az olajmaffiózóként elhíresült férfi kapcsolatának nemzetbiztonsági vonatkozásairól - értesült a Magyar Nemzet.

Elkészült az a jelentés, amelyet a Gálszécsy András volt titokminiszter vezette nemzetbiztonsági munkacsoport készített a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) volt főigazgatója, Laborc Sándor és a kilencvenes évek olajszőkítési ügyleteiről ismert energol Rt. egykori igazgatója között elhangzott beszélgetések nyilvánosságáról - írta mai számában a napilap. Értesüléseik szerint a dokumentumot Pintér Sándor belügyminiszter is megkapta, aki február 12-én döntött a testület létrehozásáról. Az Antall-kormány egykori titokminisztere által irányított munkacsoportban Pintér Sándor felkérésére részt vett a történeti levéltár szakértője, valamint az Alkotmányvédelmi Hivatal, a Nemzeti Védelmi Szolgálat és a tárca kijelölt munkatársa is. Feladata szerint a testület arról foglalt állást, hogy a nemzetbiztonsági érdekek megsértése nélkül mi hozható nyilvánosságra azon beszélgetések jegyzőkönyveiből, amelyek Portik és LAborc között elhangzott beszélgetések leiratait tartalmazzák.

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?