Pesti Srácok

Ha vége a háborúnak, lehet elhúzni haza. Nem ezt jelenti a menekültkérdés?

Ha vége a háborúnak, lehet elhúzni haza. Nem ezt jelenti a menekültkérdés?

Hiába próbálják félremagyarázni az egyértelműt, most már a maga teljességében megismerhető, milyen eredménnyel is jár az, hogy a liberális jóakarók évtizedek óta folyamatos támadás alatt tartják Európa immunrendszerét. Kikezdik, megkérdőjelezik erkölcseit, szokásait, jogrendszerét, még az emberi nem természetét is. Aztán jön a nagy elcsodálkozás, hogy az immunrendszer egyszer csak nem várt intenzitású választ ad, és teret kapnak a szélsőséges, alpári indulatok. Persze akkor is a liberális szabadgondolkodóknak lesz igaza. Mielőtt odáig eljutnánk, érdemes meghúzni a józan európai erkölcs határait. Igen, bevándorlás. De ne menjünk át állatba se.

Miért Rigó

A balhét Amerika kezdte, mindig ő kezdi már egy ideje. Terroristákat képez ki, lázadókat fegyverez fel idegen országokban, a következményekkel meg nem igazán törődik. Ők képezték ki korábban az al-Kaidát is, bele is robbantak a közéletbe. Aztán nemrégiben ők képezték ki az Iszlám Állam fejnyiszálós faszfejeit is. Most dollárzsilliárdokat költenek a bátortalan ellenhadsereg kiképzésére, de a látótávolságon belüli lövészárokban guggoláson kívül nem sokat hoztak a konyhára azok se. De ez valahogy így van rendjén, senki nem tudja miért, csak úgy el kell fogadni. A bevándorlási kérdésből is folyamatosan kihagyjuk a valójában felelős Amerikát, miközben azok

az európai vívmányok, amelyekre normális esetben büszkék vagyunk, a szemünk láttára porlódnak el

PestiSracok facebook image

. Itt hullnak el emberségünk utolsó morzsái, éppen abban a félelemben, amelyet az vált ki, hogy egy idegen kultúra kikezdheti Európa szociális és demokratikus hagyományait. Merthogy mindenki szánja a csóri bevándorlókat, ha mást nem is, a gyerekeket legalább. De aztán, mivel attól félünk, itt maradnak, és csak egyre többen lesznek, szociális segélyeken tengődnek, de tömegeik végül teljesen átformálhatják Európa arcát, inkább elnézünk mellettük. Mi mást is tehetnénk. A medve nem játék, hogy utaljunk finoman a másik idióta hisztire. Most hogy a szélsőségesek fokozatosan ráülnek a társadalmi elégedetlenség hullámaira,

fontos meghúzni a magunk emberségének határait

. Olaszországban helyi elégedetlenkedők tiltakozására rátelepedett egy újnáci tüntetés, nálunk meg az idiótákból álló Betyársereg piruettezik a szántáson, bele-beleesve a csalánosba, ahonnan az általuk leváltani kívánt rendőrség húzza ki végül. Amerika ezenközben végignézi, hogy

egyik legfőbb pénzügyi riválisa hogyan esik bele a saját erkölcsi és jogi csapdáiba

, két legyet is üt legalább egy csapásra. Egyrészt Európa szélsőségesedését megint ki lehet hangsúlyozni a melegbarát Amerikával szemben, még több dollárt lehet elkölteni az európai liberálisok támogatására, és a közélet teljes uralására. Másrészről Európa meghasonlik, mert a szánalma ellenére ellen próbál állni a túlzott nyomásnak, és közben szégyelli magát.

Emiatt aztán szerez magának egy egész arab világnyi ellenséget a viselkedésével.

Bár Európa nem gondolja úgy, hogy ez vallási háború, de az arab világ szélsőségesei nagyon is. Az Európában tapasztalt ellenérzés csak egy újabb elhibázott üzenet, amiért válaszul aztán az iszlamisták feljogosítva érzik magukat a terrorakciókra. Két dolgot lehet ez ellen tenni, amíg késő nem lesz. Először is végre Amerikát kellene elővenni.

Ne a görög-ügyekbe magyarázzon bele Obama

, semmi köze nincs hozzá.

Miszter Prezident, Önnek meg elődjének köszönhetjük ezt a tonnányi menekültet, szóval sürgősen kövesse meg a világot, paskoltassa el magát otthon a kedves nejével, aztán fejezze be a háborúit, amiket elkezdett vagy folytatott, de elbaszott. Csinálja meg azt a kurva demokráciát, ha már annyira erőlteti. Olyan nincs, hogy valamit szarrá bombázunk, aztán oldalirányba ellépegetünk, hogy innentől semmi dolgunk.

Csak jelzem, hogy miközben Obama jól kicseszett Európával, a szabadkereskedelmi egyezmény tárgyalásai zavartalanul folynak. Ezzel most arra akartam utalni, hogy Európa vezetői - mondjuk ki - töketlen bürokraták, akik nem a valóságban élnek. Másik oldalról Európának világossá kell tenni, hogy

a menekültstátusz nem örökre szól

. Ha vége a háborúnak, lehet csomagolni. Ilyen mérvű menekülthullámot ugyanis nyugodtan nevezhetünk újkori honfoglalásnak is. Európa pedig joggal mondhatja, hogy nem akarja, hogy elfoglalják. A menekültekről tisztességes, Európa hagyományihoz méltó módon kell gondoskodni,

de letelepedést nem kell ígérni mellé

. Azt csak a liberálisok próbálják beerőltetni a közéletbe, hogy ezeknek az embereknek itt kell továbbra is boldogulniuk, aztán beszavazni őket a parlamentekbe. Pedig nem. Nem is értem, honnan vették ezt az ötletet. Mégegyszer mondom, ha vége a háborúnak, lehet csomagolni.

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.