Legenda lett így is, de mennyivel több volt benne. Kocsis Lajost Puskás Öcsihez hasonló tehetségnek tartották, de hiába ért el mindent fiatalon, később gyengének bizonyult. Mértéktelenül ivott, de az a kilátástalan aranyélet, amelyet élhetett, maga volt a Kádár-diktatúra veleje. Látszólag mindent megkapott, de azt nem, amire szüksége lett volna: kemény edzőket, jó vezetőket, szabad életet. Állítólag a sörre is csak unalmából szokott rá. Így, félig unottan is olimpiai bajnok lett, átlagban minden harmadik meccsén gólt lőtt, összesen 112-t a bajnokságban, de már sohasem tudjuk meg, mire vihette volna, ha esetleg fiatalon Nyugatra mehet. Vagy megzabolázzák. A legenda szerint 144 kisfröccsöt tolt le egy válogatott társával egyetlen nap alatt. Ami tény„Csikó”, avagy „Döbrögi”, azaz Kocsis Lajos története (1. rész.).
„Amikor először hallottam róla, a következőket hallottam: >Gyere ki egy kétkapus edzésre, és nézd meg ezt a fiút. Mintha a fiatal Puskás Öcsit látnád a pályán. A neve se rossz: Kocsis. Igaz, hogy Lajos.<” (KOCSIS – hajtani akar, Labdarúgás, 1967).
„Marseille. Sajnos, Albert, Szűcs és Páncsics is sérült volt, ráadásul nekünk nem sikerült a felkészülésünk a csehszlovákok elleni sorsdöntő meccsre. Az utolsó negyedórára álltam be, akkor már nem sok esély maradt. Tudom, hogy rengeteg pénztől estünk el akkor.” (Kocsis Lajos a Nemzeti Sportnak, 1998.)
Nem számolta a gólokat, sem a poharakat
Mennyi bor van egy kisfröccsben? Ez az a kérdés, amire szilveszter éjjele után kevesen akarnának válaszolni. Pontosan emlékszem arra a pillanatra, amikor először megkérdeztem. Tatabányán történt, a nagyszüleimnél, ott olvastam el gyerekként Bocsák Miklós népszerű könyvét (A Császár és utána a sötétség), akkor ismertem meg Varga Zoltán, Törőcsik András és Kocsis Lajos történetét. [És a nyolcvanas évek végén mennyire világosságnak tűnt az az állítólagos sötétség].
Utóbbiról, a Csikó becenevű Kocsis Lajosról írta Bocsák, hogy egyszer egy társával 144 kisfröccsöt fogyasztott el egyetlen nap alatt. Mindenkit elképesztett ez a szám. Fejenként közel nyolc liter bort jelent.
Kocsis Lajos / Forrás: Magyar Ifjúság, Arcanum.hu
„Emlékszem, akkoriban még vasárnap voltak a meccsek és hétfőn mentünk szaunába. Hát én a meccsek után, szauna után úgy kiszáradtam, hogy nyelni sem tudtam. Alig vártam, hogy mehessek valakivel a kocsmába, mégha másnap edzés is volt, és tudtam előre, hogy másnap megint egy félhalott leszek. Egy napon a szauna után megint nagyon száraz voltam.
Az egyik klub és válogatott társammal elmentünk a Déli Vasút vendéglőbe. A kisfröccsöt kívántuk, aztán arra lettünk kíváncsiak, hogy mennyit bírunk meginni. Egy idő után már nem tudtam számolni a poharakat, de a többiek később elmondták: mi ketten azon az estén összesen száznegyvennégy kisfröccsöt ittunk, úgy körülbelül fele-fele arányban.”
Állítólag maga az olimpiai bajnok, harmincháromszoros válogatott Kocsis Lajos maga mesélte el ezt Bocsák Miklósnak. Más források szerint a vendéglő pincére „pletykálhatta el”. Talán van benne túlzás is – Bocsákot már akkoriban sem tartották igazán megbízható szerzőnek, de annál népszerűbb volt. A mai tudásommal minimum „BM-közeli” szerző botránykönyveit hatalmas példányszámokban terjesztették, gyakorlatilag minden családba jutott belőlük. Így került a Kocsisékről szóló könyv Tatabányára is, s később az én kezembe. Nem tudom, hányszor olvastam el, de azt igen, hogy akkoriban faltam mindent, ami a futballról szólt. Sohasem fogom már úgy szeretni ezt a sportot.
A Császár és utána sötétség 1984-ben jelent meg, engedéllyel, célzottan. A benne szereplők – a két fradista: az elkényeztetett, úrhatnám futballistának feltüntetett Albert Flórián és a „disszidens” Varga Zoltán, illetve a pályafutása csúcsán már túljutott Törőcsik András és Kocsis Lajos – szabad prédák voltak. Persze nem mindenkinek, csak éppen az olyasféle belső szelepeknek, mint amilyen Bocsák volt. A sportújságírás Hofi Gézája.
Bocsák akkoriban a rezsim egyik futtatott újságírója volt, a fiatalságnak szánt propaganda-újság, a Magyar Ifjúság sportrovat-vezetője, az Állami Ifjúsági és Sporthivatal szóvivője. Igazi nagykutya. Kocsis Lajos 1983-ban került igazán a célkeresztbe, miután ő lett a totóbotrány „arca”. A futballzsenit akkor már régen elküldték a Honvédtől, éppen Gyulán, a harmadosztályban futballozott.
Ha kacsintok, te bundázol
„Múlt az idő, egyszercsak, egy mérkőzés előtt megkeresett egy Molnár nevű ember – mondta 1984 elején a Képes Sportnak. – Pont engem keresett, ki mást kereshetett volna!… összesen hétszer keresett, vagy üzent, hogy pontos legyek: kétszer kérte azt, hogy feküdjünk le és lefeküdtünk, kétszer azt, nyerjünk és nyertünk, a másik három alkalommal nem sikerült teljesíteni a kérését… Az én helyemben mindenki elfogadta volna az ajánlatot. Odajön egy ember és azt mondja: tizenötezret ad nekem, ha ezt és azt az eredményt elintézem. Én döntöm el, hogy a tizenötezerből kinek adok, hogy osztom el, csak a kért eredmény jöjjön be. Egyszerűnek tűnt minden. Abban egyeztünk meg, ha egy úr kacsint akkor … No, hát csak erre kellett nekem figyelni. A kacsintásra.”
Ma már tudjuk, hogy akkoriban szinte mindenki bundázott. Kocsis Lajos végül felfüggesztetett kapott, de élete végéig eltiltották a futballtól. De ez már amúgy is pályafutása vége volt.
Az ő karrierjét – ahogyan mondjuk Törőcsikét és a többiekét – is saját gyengesége és a rezsim embertelensége határozta meg. Varga Zoltán Nyugatra menekült, Törőcsik és Kocsis nem (sem) mehetett fiatalon, így itthon elitta, eltékozolta a tehetségét. Mutogathatunk rájuk, de történetük a diktatúrát is minősíti. A mértéktelen piálás Európában, és főleg annak keleti felében évszázadok óta jelen van, de mégis a Kádár-rendszer alatt vált talán visszafordíthatatlan népszokássá.
Ivott a munkás, a mérnök, a sarokba szorított író és a futballista is. Amíg ez kontrollálható volt, addig senki sem szólt semmit, addig működött a hallgatás és az összekacsintás (vagy inkább összekoccintás), de akit alkoholistának bélyegeztek, annak már nem járt kegyelem. Legyen bármekkora zseni. Kocsis Lajos az volt. Ki tudja, mi lett volna vele, ha külföldre mehet.
Legenda / Forrás: Arcanum.hu
Unalmában szokott rá a sörre?
Kocsis 1947-ben született Szegeden, ott is kezdett futballozni, onnan igazolta le a frissen feljutott Salgótarján 1964-ben, bár a Fradi is kereste. „Salgótarjánban hamar rájöttek, hogy milyen nagy fogást csináltak. Az SBTC a kiesés ellen harcolt, de Kocsissal sikerült megkapaszkodniuk a középmezőnyben. A városban ő volt a téma. Róla beszéltek a sarki zöldségesek, a kórházi ápolónők és a vezérigazgatók is. És jó magyar szokás szerint, el is kényeztették.[…] Salgótarjánban Kocsis Lajos egy kétszobás lakással és egy autóval rendelkezett” – írták már 1994-ben a Hétben, és utólag csak mosolyoghatunk ezen a szocialista „elkényeztetésen”. Nem lesz ettől valaki szükségszerűen sem motiválatlan, sem alkoholista. Inkább attól, ha nem követelnek tőle. És ha azt érzi, mindent megtehet. [Ebből olyan nehéz kigyógyítani a magyar futballt].
„Lehettek mindezek után Kocsisnak határozott céljai? – folytatta a szerző. – Neki már 18 éves korában sem céljai, sem elképzelései nem voltak, azért mert az első szóra megkapott mindent. Esténként ponyvaregényeket olvasott, vagy sörözött. A sörre is unalmában, lődörgés közben szokott rá”. [Ha a ponyvaregényeket videójátékra cseréljük, máris megkapjuk napjaink Kocsis Lajosát. Sajnos az ő tehetsége nélkül.]
Edzője szerint túlságosan elkényeztették
Bocsák Miklós későbbi könyve már 1983-ban megjelent cikksorozatban a Képes Sportban. Kocsis fiatalkoráról az edzőlegenda Mészáros József mesélt az újságírónak, az a szakember, aki a korszak talán három legnagyobb zsenijét is edzhette: Albert Flóriánt öt évig irányította, Varga Zoltánt egészen kis korától edzette, és Kocsis Lajost is fiatal tehetségként került hozzá. „Kocsist is nagyon szerettem, mindenekelőtt a tehetsége miatt, de ha már együtt emlegetjük Alberttel, Vargával, hát el kell mondanom neked: az a néhány esztendő is óriási különbséget jelentett, ami az ő feltűnésük közt eltelt – mondta. – Albert ugye 1958-ban futott be, Varga 1962-ben, 1963-ban, Kocsis pedig 1965-ben. Én most azt mondom: lehet, hogy Albertet ajnározták, lehet, hogy Vargát is kényeztették, de mindez semmi volt ahhoz képest, amit Kocsis már tizennyolc évesen kapott. Nem beszélve most arról, ahogyan később a Bp. Honvédnál ajnározták, mert edzői pályafutásom alatt olyat soha nem tapasztaltam!”
A következőkből elénk tárul a Kádár-kori futball kétségtelenül zseniális, ám egyre szürkülő, langymeleg világa: „Most gondold el: itt van egy ragyogó tehetségű, de nem különösebben éleseszű fiú, akit a világból egyelőre a focin kívül kevés dolog érdekel, kevés dolog köt le. Tizennyolc évesen pazar háromszobás lakást kapott, ragyogóan berendezve! Albertnek tíz évvel idősebb korában, aranylabdásként, sokszoros válogatottként, az ország első játékosaként nem volt ekkora lakása. Vargának egy egyszerű, Alberttól örökölt kis garzonja volt. És Kocsis ehhez a lakáshoz autót is kapott, akkoriban még nagyon nagy szó volt a kocsi és persze volt már pénze is, hát körülbelül olyan lehetőségekhez jutott egyik napról a másikra, mint amilyeneket kemény, sokéves munkával, gyűjtögetéssel is csak kevesen szerezhettek meg. Milyen célja is maradhat ezek után egy Kocsis Lajos kvalitású embernek?”
Kocsis lő, gól / Forrás: Labdarúgás, 1967, Arcanum.hu
„Albertnek határozott céljai voltak, mégha akadt, aki meg is rótta őt ezekért a célokért, Vargának határozott elképzelései voltak, mégha ezekkel az elképzelésekkel sem sikerült megtalálnia a helyét a világban. Kocsisnak már sem céljai, sem elképzelései nem voltak és erről sem ő tehetett: a célok kitűzésének lehetőségét azonnal elvetették azzal, hogy első szóra megkapott mindent, amit megkívánt” – fogalmazott a cikk szerint Mészáros.
Ólommellény, majd tíz sör
Említettem, hogy az edző szerint a sörre is csak unalmából szokott rá Salgótarjánban (továbbra is Bocsák cikkéből): „Akkor történt, hogy amikor Kocsis ráállt a mérlegre, és az megint három és fél kiló felesleget mutatott, azt mondta neki Mészáros Lajos, ha egy hét alatt nem adod le ezt a túlsúlyt, háromezer forintra megbüntetlek. Nem tiltakozott, sőt, még egyet is értett. Elfogadta a jó szót, legfeljebb később eleresztette a füle mellett, ha már nem kontrollálták, de azt sem rosszaságból, egyszerűen nem volt már akarata, az, hogy ingyen kapott mindent, elfogyasztotta az akaratát. Most is odajött Mészároshoz: >Józsi bácsi – mindig így szólította –, mit kell tennem, hogy ezt a felesleget leadhassam, mondja meg, én megteszem!< Mire Mészáros: >délelőtt, délután felveszed az ólommellényt és azzal fogsz futni.< És Lajos délelőtt, délután zokszó nélkül felvette az ólommellényt, úgy futott. Mégsem fogyott! Néhány nap után már nem fért az edző fejébe a dolog.
Kíváncsi lett, napközben fogta magát és elment Kocsis lakására, hát ott találta az ágyán, megint egy piff-puff regényt olvasott és ott volt körülötte vagy tíz üres sörösüveg. Felment benne a pumpa. Még aznap megbüntette háromezer forintra.”
Pothornyik József, a Nógrádi Szénbányászati Tröszt igazgatója (j3) üdvözli a bányásznapi nagygyűlés részvevőit a kollégium udvarán. Mellette Marosán György államminiszter / Fotó: MTI
Pothornyik elvtárs zsebpénzzel büntette
Másnap Kocsis állítólag elment a szénbányászati tröszt titkárságára panaszkodni. Az anekdota szerint a teljhatalmú vezérigazgató aznap senkit sem fogadott, csak vele tett kivételt. Miután meghallgatta, ki is utalt neki 5000 forint „zsebpénzt”.
Ekkoriban a nógrádi kommunisták erős embere, a bányász Pothornyik József vezette a Nógrádi Szénbányászat Trösztöt, olyan nagy sikerrel, hogy a vállalat kis híján csődbe ment. Pothornyik a Központi Bizottságban is benne volt, ami nem meglepő, hiszen a moszkovita csoportba tartozott, és csak 1948-ban jött haza. A megye ura nyilván mindent megtett azért, hogy a futball egyik legnagyobb tehetsége a városban maradjon, kerüljön, amibe kerül.
De Pothornyik a sakkjátszmában legfeljebb futó volt, így amikor fentről szóltak, akkor Kocsis ment, és a hadsereg kirakatcsapatába, a Honvédba igazolt. 1967-ben szerződtette a klub, hatalmas kedvenc és válogatott lett, egy évvel később, 1968-ban megnyerte az olimpiát a válogatottal. Huszonegy évesen úgy tűnt, hogy övé a világ. Nagyon más lett a történet vége. De azt azért látjuk, hogy ez nem feltétlenül volt az ő egyedüli bűne.
Folytatom.
Vezető kép: Kocsis 1975-ben, MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS