Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter részvételével tartott Kormányinfót Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő a kormányülés után. A fő téma az Ukrajna által leállított kőolajszállítás volt, amely miatt üzemanyaghiány is felléphet, ha a helyzet nem oldódik meg.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a tájékoztatón elmondta, a kormány a csütörtöki ülésén tárgyalt az orosz-ukrán háborúról és annak következményeiről. Mint mondta, teljesen érthetetlen módon zsarolja Ukrajna Magyarországot és Szlovákiát a kőolajszállítások leállításával.
Ukrajna a békepárti álláspont miatt zsarolja Magyarországot, ami ellentétes az uniós megállapodásokkal is, hiszen Magyarország mentességet kapott a vezetékes olajszállításra kivetett szankciókra.
Hozzátette, ha a helyzet nem oldódik meg, akkor üzemanyaghiány is felléphet. A MOL partnere a Lukiol, amely hozzánk szállít és nem szerepel egyetlen uniós tiltólistán sem. A Lukoil szlovák kitiltás alá került. Mindez ellentétben van a 2022 nyári uniós döntéssel, amikor Magyarország mentességet kapott az orosz olajimport tilalma alól.
Szeptemberig megoldást kell találni, mert bár vannak tartalékok, azok biztonsággal szeptemberig garantálhatók. Ukrajnába rajtunk keresztül megy földgázimportjuk 10 százaléka és az elektromos áram importjuk 40 százaléka. Magyarország továbbra is betartja az ukrán-magyar szerződésekben vállaltakat. Ezért fordult a magyar kormány az unió vezetéséhez.
Ukrajna a társulási megállapodást számos intézkedésével megsértette – ezt már Bóka János európai ügyekért felelős miniszter mondta a tájékoztatón. A társulási megállapodás értelmében három nap lenne a tárgyalásra, ha ez nem vezet eredményre, akkor lehet választottbíróságra vinni az ügyet. Bóka János szerint vizsgálják azt is, hogy Ukrajna döntése sérti-e az uniós energia chartát.
Az Európai Bíróság ítélete vérlázító
Gulyás Gergely ezután beszélt az EU bíróságának migrációs ügyben meghozott ítéletével kapcsolatban. A kormány a lehető leggyorsabban szeretne megállapodni Brüsszellel, de ez nem változtat azon, hogy ez az ítélet vérlázító. A tárcavezető szerint az ítélet indoklása alapján soha nem látott ellenszenvvel találkozhatunk Magyarországgal szemben, miközben hazánk a schengeni határt védi csak.
Ha Brüsszel a határok megnyitását akarja kierőszakolni, akkor a migránsok százezrei Ausztria és Németország felé fognak megindulni Gulyás szerint. Hozzátette, Magyarország 2 milliárd eurónyi saját forrást fordított eddig a határvédelemre, amelyből mindössze egy százaléknyit állt az unió. Tűrhetetlen, hogy ezen felül még meg is bírságolnak.
Bóka János elmondta eddig 30 hivatalos eseményt szerveztek Budapesten és Brüsszelben a magyar soros elnökség keretében. A munka további része augusztus végén folytatódik majd, informális külügyminiszteri üléssel, illetve az általános ügyek kérdéseiről egyeztetnek majd a szakminiszterek.
Az uniós migrációs paktum úgy bukott meg, hogy még működésbe sem lépett
Július elején a Szabad Európa külföldi tudósítója megszellőztetett egy információt, mely szerint az EU nagykövetei azt fontolgatják, hogy elveszik Magyarországtól a soros elnökség státuszát, reakcióként Orbán Viktor békemissziójának moszkvai állomására. Gulyás Gergely erre a felvetésre lapunknak úgy reagált, hogy “a Szabad Európa a vágyait összetéveszti a valósággal”.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter az uniós bevándorlási politikával kapcsolatban lapunknak kijelentette, hogy az uniós migrációs paktum úgy bukott meg, hogy még működésbe sem lépett. Hozzátette:
A baj az, hogy ez a paktum működésképtelen, ugyanis azt gondolni, hogy valamilyen elosztási mechanizmus keretében a menekültstátuszt elnyertek ott maradnak abban az országban, ahova éppen sorsolják őket, miközben a menekültjog az Európai Unión belül feljogosítja őket arra, hogy bármely országba menjenek, ez a gyakorlatban nem fog működni.
Gulyás Gergely kijelentette, hogy Magyarország nem fog senkit átvenni, még akkor sem, ha ezért büntetést kell fizetni. A tárcavezető elmondta, hogy ez a szabályozás “a 80-as évek végi Romániára” emlékezteti.
Bakondi György Tusványoson a migrációval kapcsolatban elmondta: keresik a megoldást, hogy „hogy lehet kimaradni a paktumból”, és a november 5. választásokban bíznak, vagyis abban, hogy ismét Donald Trumpot választják az Egyesült Államok elnökévé. Egy amerikai politikai fordulat ugyanis értékelése szerint kihatással lesz az európai migrációs politikára is.
Gulyás Gergely ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy az USA nagyhatalom és megkerülhetetlen számtalan ügyben, ilyen például a háború és a béke kérdése is. Azonban, nem látja azt, hogy egy republikánus vezetés komoly hatással lenne, vagy változást eredményezne az uniós migrációs politikában.
Az augusztus végi informális találkozót Magyarország helyett Brüsszelben rendezik meg, ezt Josep Borrell, az unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője javasolta a békemisszió miatt. Bóka János miniszter lapunknak elmondta, hogy az lenne a legmegfelelőbb válasz erre, ha Szijjártó Péter külügyminiszter „elküldene egy homokozólapátot a főképviselőnek”. 13 tagállam ragaszkodik egyébként a magyarországi helyszínhez, öt ellenzi, nyolc pedig nem alkotott véleményt. Magyarországot nem kérdezték meg az ügyben, ezzel egyértelmű többség lenne. Hozzátette:
egy olyan döntésről beszélünk, ami a tagállami szándékokkal sincsen összhangban.
Novemberben fogadhatják el a versenyképességi megállapodást
A tárcavezető szerint máris vannak eredményei a magyar soros elnökségnek. Az európai védelmiipari munkacsoportot állandó csoporttá tudták tenni Magyarország a soros elnökég során. Ősszel is hasonló energiával folytatja az elnökség a munkát, november 7-én lesz a következő csúcstalálkozója az Európai Politikai Közösségnek Budapesten, másnap pedig informális európai tanácsülés lesz, amelyen a tervek szerint az új EU-s paktumot is elfogadhatják.
Kiveszett a politikai kultúra az EP-ből
A Patrióták Európáért frakció nem kapott vezetői posztot az Európai Parlamentben, emiatt bíróságra is vinnék az ügyet. Gulyás Gergely ezt úgy kommentálta, hogy az EP-ben van egy kiszámítási mód, melyik frakciónak milyen tisztség jár, ezt szerinte megszegték. Gulyás szerint ez mutatja, hogy a politikai kultúra hiányzik az EP-ből, itthon például ilyen sosem fordulhatna elő, hogy egy ellenzéknek járó pozíciót ne szavaznának meg a kormánypártok.
Az ukrán olajtiltás csak a tartalékok magas szintje miatt nem okoz ellátási problémát
A köztévé kérdésére, hogy az uniós vezetés miért nem siet kiállni Budapest és Pozsony mellett, Gulyás Gergely azt mondta, a jelenlegi helyzet a tartalékok magas szintje miatt nem okoz még problémát, de már keresik a megoldását. Ugyanakkor furcsának tartja a brüsszeli késlekedést a magyar és a szlovák kérés kivizsgálására. Arra a kérdésre, hogy esetleg Kijev egyeztetett előzetesen a lépésről Brüsszellel a miniszter azt válaszolta, hogy nem tud ilyesmiről, de nem tekinti logikátlannak a felvetést.
A kormány szeptembertől egyeztet a Bizottsággal menekültügyi kérdésekről
Bóka János ismertette, hogy pontosan mit írt Brüsszel Magyarországnak nemrégiben annak a 78 milliárd forintnak megfelelő eurónak a befizetéséről, amit amiatt róttak ki Magyarországra, mert a kormány nem hajtotta végre a menekültügyben az Európai Unió Bírósága által kiszabott ítéletet.
Az európai uniós ügyekért felelős miniszter szerint az Európai Unió Bíróság döntése nincs összhangban sem az unió, sem pedig Magyarország érdekeivel. Hozzátette, ha az Európai Bíróság azt várja el tőlünk, hogy bírságot fizessünk azért, mert Magyarország védi Európa külső határait, akkor annak következményei lesznek. Bóka János szerint a kormány szeptembertől egyeztet ez ügyben a Bizottsággal. Gulyás Gergely szerint az ukrán döntés megoldása lehet, hogy Kijev mérlegeli, két uniós tagállam ellen hozott döntést és Ukrajna is szeretne csatlakozni az EU-hoz.
Bóka János szerint nem érthető, hogy Ukrajna a védelmi klauzuláját miért használja arra, hogy diszkriminatív intézkedéseket hozzon más államokkal szemben. Jelenleg a magyar kormány arra vár, hogy kérésére mit mond Brüsszel, ennek fényében várhatók a magyar kabinet további lépései. Gulyás Gergely szerint a menekültügyben hozott bírósági döntés ügyében valóban kaptunk felszólítást, hogy fizessünk, de ezt vagy kifizeti az ország, vagy levonják tőlünk. A fizetési felszólítás határideje augusztus végén jár le, tehát addig még eleget is tehetünk neki. Annak lehetőségét, hogy lesznek-e, lehetnek-e még pénzbüntetések, a Miniszterelnökséget vezető miniszter nem zárta ki.
Kínai hitelfelvétel
Gulyás Gergelyhez kijelentette, erről a Pénzügyminisztériumnak kellene tájékoztatást adni, mármint a részletekről, így a kamatszint sem derült ki most. A pénzt egyébként infrastruktúrára fordítják. Gulyás szerint ez normális ügymenet, az állam vesz fel hiteleket és vissza is fizet hiteleket. Bővebben nem ment bele a témába.
A soros elnökségi rendezvények sikeresek
Bóka János emlékeztetett arra, hogy az Európai Bizottságnak alapvető feladata együttműködni a tagállamokkal. A Bizottság hozzáállása nem befolyásolja a soros elnökség munkáját és sikerességét. A soros elnökség dönti el, hogy milyen rendezvényeket kezdeményez, milyen témákban és az eddigi rendezvények sikeresség ez bőven alátámasztja. Tehát nem igaz az, hogy ezek sikertelenek lesznek, ha nem képviselik ezen magas szinten magukat a tagállamokat.
Gulyás Gergely szerint Orbán Viktor kormányfő saját kezdeményezésére tehet és tett lépéseket a háború befejezésére, de ezt nem a soros elnök személyeként tette meg és a kettőt nem szabad összekeverni. Azokkal az országokkal vettük fel a kapcsolatot, amelyek – magyar vélemény szerint – tenni tudnak a béke érdekében. Ide tartozik az Európai Unió mellett, az USA, Kína és Ukrajna.
Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Zebegény
2024-07-26 at 13:46
“Ukrajna a kőolajszállítás leállításával zsarolja Magyarországot”
Talán ezért kellett volna még két évvel ezelőtt átállni alternatív forrásokra, nem? Amikor egész Európa ezt csinálta, amikor mi röhögtünk a németeken.
Röhögés helyett inkább cselekedni kellett volna.
Ez az eredménye a sz.r politikátoknak. A totális függés. Ha nem az ukránok kegyétől, akkor a ruszkiktól, akik a csapot kezelik.
saghy rozalia
2024-07-26 at 12:33
Remélem az áramot mi is lekapcsoltuk és finomított olajat sem küldünk! Remélem, nagyon remélem az udvariaskodásnak és a picsogásnak vége.
halandzsa
2024-07-26 at 12:19
Információit Gulyás Gergely honnan szerzi ? Hiszen a fideszeseket semmilyen bizottságba NEM ENGEDIK BE.
bressa
2024-07-26 at 11:55
Ukrajna? Bejelentés nélkül mindent blokkolni, (ideiglenesen)! Vétót előre nem bejelenteni, mert akkor EU felkészül rá, és kikerüli! Szabályokat. szerződéseket úgy sem tartják be, akkor minket se köt!
bressa
2024-07-26 at 11:50
Nem vagyok boldog tőle, de évekkel ezelőtt is az volt a véleményem, hogy engedni kell a migránsokat egy szigorú útvonalat kijelölve, a dél-nyugat irányba. Tele vannak pénzzel (valahonnan?) ezek a migrik, a költségeket is ki tudnák fizetni, ha az embercsempészekre telik. Hogy nem maradjanak itt?? Dolgozni kötelező – szabály és úgy menekülnek, a lábuk se éri a földet/
Más: bírom, hogy néhány bérkommentelő libernyák baromságokat beír, mindwnki ráugrik és próbálja meggyőzni, hogy nincs igaza! Ezek a végbéla félék meg a térdüket csapkodják a röhögéstől, mert a provokációért fizetik őket! Egyszerűen nem kellene tudomást se venni róluk!
némi
2024-07-26 at 11:40
Magasztos stílusából és belőle áradó mély hazaffiságból ítélve a “matrix” név mögött valószínűleg Bayer Zsolt bújik meg.
Sas
2024-07-26 at 11:18
döbbenetes, hogy teljesen bábszínház a nyugat elmúlt 300 éves történelme-napjainkban már fogyatékos szinten-.
lhotx
2024-07-26 at 11:07
Meddig kívánjuk még követni a félrebeszélésüket, nincs jobb dolgunk, mint utánozni őket?
Ha úgy fognak szitkozódni, mint újabban az itt kommentmocskukat ürítő, hallatlanul felvilágosult, minden mértéket meghaladón haladók, sokszínűség kedvelői, akkor oda, le is utánuk mászunk?
A aTényleg semmi tartásunk nincs a (pár hónap leforgása alatt szarrá verhető) gazdasági prosperity utáni erőlködések közben?
matrix
2024-07-26 at 11:05
Laca bá
2024-07-26 at 10:50
Sikeresen kiokádtad azt amit a soros 1$ buzik a pofádba szartak ?
Laca bá
2024-07-26 at 10:50
Az európaiak a coolturát a magyar parlamentnek, a száján szaró elnökétől tanúljanak.
lhotx
2024-07-26 at 10:48
K 2024-07-26 09:58-kor
Ha „nem volna a magyar lakosság 10 millió alatt”, akkor előbb, mint Ukrajnát, minket vernének szét, arra mérget vehetsz, mert nem tartanak megfelelő fajnak magukhoz mérten.
matrix
2024-07-26 at 10:47
Bela
2024-07-26 at 10:06
Te fotel fitym@verő hitvány hazaáruló “bér-qva” Troll !
Takarodj kijevbe golyófogó homokzsáknak a korrupt kriminális tolvaj parazita
unkrán -náci rezsim toboroznak ilyen szopó lotyó buzikat min te !
K
2024-07-26 at 10:41
Rezeda Kázmér
2024-07-26 at 10:20
–Előre hősködsz az ukránok helyett.
Ügyes.
lhotx
2024-07-26 at 10:40
Hogy fogtok visszaütni nekik? Mert a rinyálást már kurvára eluntuk, azok meg csak röhögnek rajtunk.
Keljfel Julcsi
2024-07-26 at 10:37
Az EU és USA nagy hibája volt, hogy elkezdték Ukrajnát tömni a fegyverekkel. Ezáltal Zelenskyben is a hamis reményt keltették hogy majd ” legyőzik Putint”.
Több százezer ember élne még ha Ukrajna a régi orosz területeket vissza adta volna és nem hosszabbítának végsőkig ezt a teljesen
értelmetlen emberölést.
Ha a végére gondolunk: valamikor vége lesz a háborúnak és a végeredmény kiábrándító lesz, és mindenki azt fogja mondani na ezt évekkel előbb is elérhettük volna..USA és a proxik érdekei fontosabbak mint az emberéletek.
EU: von der Leyen elvetemült és erkölcsileg lezüllött, korrupt politikus, de sajnos az EU nélkül össze esne Magyarország gazdasága, ezért nem lehet úgy “odavágni”. A legjobban őket azt zavarja, hogy országunkat nem léptek még el a gyilkos migránsok. Ez Orbán utolsó ütőkártyája ezt fogják az utolsókig forszirozni.
K
2024-07-26 at 10:36
Rezeda Kázmér
2024-07-26 at 10:20
–Úgy látom nagyon kitűnő tanácsadója és ötletadója vagy az ukránoknak, de azt nem látom hogy bármi ÉRTELMESET mondtál volna a témában.
matrix
2024-07-26 at 10:36
Bela
2024-07-26 at 10:06
Patkány!
Szopd ki a Bandera Asov Galizia Waffes SS rezsim farkából a túrós spermát !
Békegalambleves 🕊️🥣
2024-07-26 at 10:33
“Talán ha nem volna a magyar lakosság 10 millió alatt hanem minimum 20 vagy 30 vagy 40 millió felett, akkor talán komolyabban vennék a magyarokat”
Vagy ha nem bohócok vezetnék ezt az országot az se lenne olyan rossz. Gulyás a következő mondatot mondta:
“A kormány szerint Ukrajna azt a két országot zsarolja, amelyek kiállnak a tűzszünet és béketárgyalások mellett.”
😂🤭🤣🤣
Rezeda Kázmér
2024-07-26 at 10:20
K: a magyar válasz nagyjából fedi a realitásainkat. Az ország gazdasági térdre kényszerítéséhez a terv régen készen áll, csak még nem kapott eddig zöld jelzést. Ukrajna meg bármikor rá fog arra érni, hogy százezer katonát felvonultasson a magyar határon. Lehet akkor Brüsszelben meg az ensznél tiltakoznunk, mert másunk nem lesz velük szemben.
Bela
2024-07-26 at 10:06
“Rácz András: Az, hogy Ukrajna nehezebben kapjon fegyvert, egyvalakinek jó, az Ukrajna ellen harcoló Oroszországnak”
Laszlo
2024-07-26 at 10:04
Ilyen barátokkal nincs szükség ellenségre.
chatillon r
2024-07-26 at 09:59
előre tudjuk mit fog dönteni a patrióták ügyében és olajügyben az európai bíróság és ez a gond. gondolom hogy izzadnak az indokláson hogy az ne hangozzon nagyon hülyén és átlátszóan, pedig nem fog menni, amit már jó ideje tudunk, hogy egy szovjet típusú népbíróságról van szó. az eu-i parlament egy jakobinus konvent. egyelőre még nem akarnak/tudnak ölni
K
2024-07-26 at 09:58
–Egyértelműen Magyarországot úgy kezelik mint egy jelentéktelen gyarmatocskát , akár EU és NATO tagok vagyunk, akár nem.
Talán ha nem volna a magyar lakosság 10 millió alatt hanem minimum 20 vagy 30 vagy 40 millió felett, akkor talán komolyabban vennék a magyarokat.
–Most is az a helyzet hogy az összes csinibabát felvették az egyetemre, és a nők nem érnek rá szülni mert az egyetemen tanulnak, utána meg azért mert diplomásan elhelyezkednek, így biztosan nincs népszaporulat.
–A magyar lakosság is semmibe veszi egymást, és a külföld is így kezel minket.
Így NINCS MIN CSODÁLKOZNI ha a külföldiek is semmibe vesznek minket.
nemzeti
2024-07-26 at 09:54
Már a gyarmatokat is jobban kezelték a britek anno.
K
2024-07-26 at 09:50
–Bóka János válasza arra hogy az ukránok zsarolnak, szintén elégtelen, ugyanis az nem válasz hogy várnak a válaszra meg hogy majd konzultálnak.
–Konkrét és hatékony eredményes intézkedésről nem tud beszámolni , mondjon le mert nem tud “labdába rúgni”
x
2024-07-26 at 09:46
@K,
“–Azt mondják hogy Magyarország nem “zsarol viszont”.
Ez egy mélységesen NAÍV vagy BUTA reagálás.
Ha most lezárnák az áramot és a finomított üzemanyag olaj szállítását Ukrajna felé, már az is későn lenne.”
Korekt. Sajnos csak tehetelen vinnyogas halatszik a magyar kormany, Orban iranyabol. A midenfele “tintanyalasos” megoldasnak amirol hablatyol Gulyás Gergely a belso piacnak (szavazoknak) szol es arra van hivatva hogy mutassa milyen vitez a magyar kormany.
Amilyen az adj isten olyan kene legyen a fogad isten. Lezartak az ukranok a csovet? Magyarorszag is le kellett volna zarja a koolajtermekeket es az aram tranzitjat Ukrajna fele.
Elszalt a batorsag Orban ereibol, olyan a kormanya mint egy Hollywoodi diszlet. Elorol egy nagy haz szep kepe ami hatulrol egy deszkaval van megtamasztva.
K
2024-07-26 at 09:44
Az Európai Unió Bíróságának pénzbírságával kapcsolatban Bóka János válasza TELJESEN elégtelen és nem megfelelő.
Az NEM MEGOLDÁS hogy majd szeptemberben konzultálnak az Európai Unióval.
Az Európai Unió tárgyalóképtelen ebben a témában,… már 2015 óta ugyanazt a bevándorlási kvótát hangoztatja, mert USA erre utasította.
Bóka Jánosnak valami hatékonyabb megoldást kellene találnia, de nem tud.
Minek van abba a posztban ahova helyezték, mondjon le, semmit sem ér az amit mond.
matrix
2024-07-26 at 09:33
Ki várt mást az usa-báb Bandera ASOV Galizia Waffen SS náci rezsimtöl ?
Ukrajna USA-(kipa) BlackRock maffia – gyarmat !
Talpra magyar!
2024-07-26 at 09:31
Sajnos Bidenéktől Soroséktól kezdve az EU vezetésén ENSZ-en át egészen a hazai ellenzékig azt akarják hogy az ukrajnai háborúban minél több ember haljon meg. Ezzel USA milliárdos fegyvergyártól lőszert gyártókat még gazdagabbakká akarják tenni.
lesi
2024-07-26 at 09:29
gáz villanyt korlátozná magyarország tuti jönne a következő bírság rohadt börtön töltelék banda ilyenekre vagyunk bízva
K
2024-07-26 at 09:27
–Az Európai Unió Bíráságának legutóbbi PÉNZBÍRSÁGA Magyarország felé is azt jelzi, hogy Magyarországot mint jelentéktelen gyarmatot akarják lesöpörni, és ezzel szemben Magyarország már egy hónapja teljesen tehetetlen.
K
2024-07-26 at 09:18
–Ukrajna jogtalanul lezárta az olajvezetéket ezzel ZSAROLJA Magyarországot, és az Európai Unió NEM SEGÍT Magyarországnak, nem támogatja Magyarországot.
–Arra mérget lehet venni, hogy a buzi Európai Unió NEM FOG segíteni Magyarországnak.
Még nincs lezárva az áram Ukrajna felé, korábban sajnos pont ezt feltételeztem.
–Azt mondják hogy Magyarország nem “zsarol viszont”.
Ez egy mélységesen NAÍV vagy BUTA reagálás.
Ha most lezárnák az áramot és a finomított üzemanyag olaj szállítását Ukrajna felé, már az is későn lenne.
..
–Egyértelműen Magyarországot úgy kezelik mint egy jelentéktelen gyarmatocskát , akár EU és NATO tagok vagyunk, akár nem.
Talán ha nem volna a magyar lakosság 10 millió alatt hanem minimum 20 vagy 30 vagy 40 millió felett, akkor talán komolyabban vennék a magyarokat.
–Most is az a helyzet hogy az összes csinibabát felvették az egyetemre, és a nők nem érnek rá szülni mert az egyetemen tanulnak, utána meg azért mert diplomásan elhelyezkednek, így biztosan nincs népszaporulat.
–A magyar lakosság is semmibe veszi egymást, és a külföld is így kezel minket.
Így NINCS MIN CSODÁLKOZNI ha a külföldiek is semmibe vesznek minket.
….
–Az Európai Unió Bíráságának legutóbbi bírsága Magyarország felé is azt jelzi, hogy Magyarországot mint jelentéktelen gyarmatot akarják lesöpörni, és ezzel szemben Magyarország már egy hónapja teljesen tehetetlen.