Én egy meglehetősen anyás fiú voltam – kezdi kora reggeli elmélkedéseit Gyurcsány Ferenc, aki családi anekdotáit használta most fel arra, hogy elmagyarázza, miért nem korrekt, ha a határon túli magyarok is szavazhatnak. Úgy tűnik ez a téma örökzöld lesz olyannyira, hogy már korábbi talpnyalója, Jakab Péter is ugyanezt szajkózza.
Fletó elmondása szerint “ragaszkodó, odabújó, anyja szaván csüngő” fiúgyerek volt, ami hiánypótló információ, de hamarosan kiderül, hogy hogyan kapcsolódik a 2004 óta tartó, határon túli magyarok ellen irányuló gyűlöletkampányukhoz. Megtudhattuk azt is, hogy Gyurcsány Ferenc élete nagy döntéseit az anyjával osztotta meg. Sajnos a részletekre nem tért ki, pedig kíváncsiak lettünk volna arra, hogy a kedves mama mit szól ahhoz, hogy kisfia elválik és egy Apró-unokát vesz el a szebb élet reményében. Majd hatalmas tanulságként kiderül, hogy bár megosztotta a mamával a gondolatokat, a végén neki kellett a döntést meghoznia.
A bukott miniszterelnök a nővérével is egyetért abban, hogy az ember a saját életében maga hozza meg a döntéseket. Hogy akkor miért gondolják, hogy a határon túliak életébe, szavazati jogának kérdésébe nekik van beleszólásuk jó kérdés. Döntsenek erről a határon túliak, hogy elmennek-e szavazni, Magyarország ehhez csak a döntés lehetőségét adta meg, nem kötelező.
Gyurcsány szerint egyébként ők az egyetlenek (mármint a DK), akik kimondják, hogy
azoknak kell döntenie Magyarország sorsáról, akik életvitelszerűen itt élnek vagy valamikor, a nem olyan igenrégi múltban itt éltek vagy fordítsuk akkor meg, akik soha nem éltek Magyarországon életvitelszerűen, azoknak nem nagyon látjuk be, hogy miért kellene arról dönteni, hogy mi hogyan rendezzük az életünket.
A csavaros eszű böszme bár az egyházi ügyekben nem éppen jártas, hiszen ő minden héten bérmálkozik, de a történelemből azért vannak emlékei, hiszen tudja, hogy a határon túli magyarok nem elköltöztek az országból, hanem leválasztották őket rólunk. Ők bizony nem mentek sehova.
Az Fletónak nem számít érvnek, hogy közös a nyelvünk, közös a kultúránk, közös a történelmünk jelentős része, erről ő maga vall.
A fideszezés nem maradhatott el, hiszen Gyurcsány szerint a Fidesz becsapta az embereket 2004-ben, amikor állampolgárságot adott a külhonban élő magyaroknak, mert azt nem tették hozzá, hogy ezzel szavazati jogot is kapnak. A kettő azonban kéz a kézben jár egymással tehát ezt külön nem kellett kiemelni.
Egészen elképesztő, hogy ezek után azt mondja, hogy megkérdőjelezhetetlen, hogy felelősséggel tartozunk egymásért, összetartozunk és magyarok vagyunk. De azért az, hogy nem itt élő magyarok is szavazhatnak, na azért az túlzás. Persze a külföldön élő, dolgozó magyarok szavazhatnak, hiszen ők sok esetben a baloldal nótáját fújják, ők ezért magyarok.
Forrás: Facebook, fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS