Elon Musk még csak egy szép reményű gyakornok volt a Szilikon-völgyben, amikor Soros Györgyöt már 1994-ben azzal méltatta Morton Abramowitz, a Carnige Alapítvány a Békéért elnöke, hogy az egyetlen ember az Egyesült Államokban, akinek saját külpolitikája van. Ugyanezzel ünnepelte őt a Financial Times, amikor 2018-ban az év emberévé választották, finoman elhallgatva, hogy Soros és a Nemzetközi Valutaalap éles különversenyt vív azon, melyikük tudja több ország belső társadalmi rendjét felforgatni. A saját, személyes külpolitika és a különböző országok életébe beavatkozás tehát a globalista, liberális univerzumban egy elismerést érdemlő, szép dolog – amennyiben Soros csinálja. Ugyanez a liberális oldal viszont hetek óta hihetetlen derpegést művel azon, hogy Elon Musknak saját külpolitikája van, és beavatkozik egyes országok életébe.
Amióta a magyar kormány ráfordult a kommunikációs Soros-hadjáratára, a progresszív sajtó megfeszített erővel igyekszik megvédeni őt, és cáfolni az összes vádat. Elszántan tagadták, hogy egy teljes hálózatot tartana a kezében ez az ártatlan öreg bácsi, mire Soros hiúsága nem bírta tovább a faragást és kijött a fényre, videóinterjút adott, amelyben közölte, hogy meg fogja védeni az embereit a támadásoktól.
A függetlenobjektív szerepben tetszelgő sajtóban bármelyik magyarországi politikust lehet bántani, ugyanakkor Soros az ő szent tehenük, akiről semmilyen körülmények között nem szabad rosszat írni.
Amikor a spekuláns társadalommérnök bűnlajstromáról van szó, akkor ezek a nagyon független és nagyon objektív lapok többnyire maszatolnak, relativizálnak és orbánoznak, a legtöbb, ami várható tőlük, hogy nagyon óvatosan, szkeptikus és távolságtartó hangnemben felsorolják, hogy az ellenfelei szerint mi minden szárad a lelkén. Nem úgy, ha Elon Musk saját külpolitikája a téma, mert akkor hirtelen mégsem jó ez. A derpegés pedig most hozzánk is megérkezett (lásd ITT) kiadós terjedelemben.
„Az elmúlt hetekben a brit és a német belpolitikába igyekezett a legjobban bekavarni, páros lábbal beleszállva a baloldali kormányokba, platformot adva és mosdatva a politikai paletta széljobbos résztvevőit, beleszólva, kinek kellene pártokat vezetnie és kinek nem, kormánytagoknak börtönt, egy rasszista álhír terjesztőinek pedig amnesztiát követelve.”
Már itt, a legelején mosolyra húzódik az ember szája. Végülis Orbán Viktort csak másfél évtizede próbálja megbuktatni a Soros-hálózat. Ugye emlékszünk, amikor mintegy két tucatnyi, zömmel külföldi aktivista szabadságot követelt a terrorizmussal vádolt Ahmed H-nak a Kúria épülete előtt?
„Musk egyik fő célpontja Nagy-Britannia, ahol valójában már az amerikai választási kampány előtt is aktívan kavarta az álhírvihart. (…) Muskot már ekkor kritizálta a brit kormány, amiért a Twitterről X-re keresztelt felületén szabadon terjedhettek az álhírek, amik tovább fűtötték a zavargásokat, hiszen Musk vezetése alatt – a szólásszabadság jegyében – jelentősen visszavágták a tényellenőrzést és a moderálást az oldalon.”
Amikor a Facebook vagy a Google szabja meg, hogy mi az álhír, akkor sem gyakorlati, sem elvi ellenvetések nem merülnek fel a függetlenobjektív fejekben, de amikor Musk avatkozik be a hírek súlyozásába és válogatásába, akkor rögtön elkezdik diktatórikusnak érezni a helyzetet. Sok-sok évnyi ellenszélben posztolás tapasztalatai birtokában rendkívül nehéz megsajnálni a baloldali média ilyen természetű panaszait. Mi lenne, ha hosszabb-rövidebb időszakokra még le is tiltaná a Twitter/X a közösségi irányelveket megsértő, globalista ideológiát terjesztő profilokat?
„Musk egy másik nagy európai ország belügyeibe is egyre nagyobb svunggal száll be, ez pedig Németország, ahol a hárompárti koalíció szétesése után február végén választásokat tartanak. Musk itt is hasonló recepttel dolgozik, mint Nagy-Britanniában: teljes mellszélességgel beállt a parlamenti paletta jobbszélén található politikai erő, az Alternatíva Németországért (Alternative für Deutschland – AfD) mögé, miközben kreatív nyelvi megoldásokkal megy neki a balközép kormánynak és a kancellárnak.”
Hát, ez valóban megdöbbentő! Beavatkozni a belpolitikába, beállni egyes kiválasztott ellenzéki pártok mögé, kreatív nyelvi megoldásokkal támadni a kormányerőket… Ki hallott már ilyet?! Azt is megdöbbenéssel közlik a cikk szerzői, hogy Musk egy német lapban véleménycikkben támadta a német kormányt és annak vezetőjét. Ez is példátlan, hacsak nem Soros György 2018-as HVG-s véleménycikkét nézzük, mert akkor mégsem példátlan.
„Jonas Gahr Støre norvég miniszterelnök például arról beszélt, hogy nagyon aggasztó Musk viselkedése, hogy hatalmas vagyonát és közösségi médiáját más országok belügyeinek alakítására igyekszik használni. »Demokráciák, szövetségesek között nem így kellene, hogy menjenek a dolgok« nyilatkozta.”
Komolyan már! Pont a norvég miniszterelnök? Tényleg nem volt senki más? Ezen a ponton kezd tragikomédiába fordulni a dolog. A progresszív sajtó és a norvég miniszterelnök versenyt aggódnak, a Norvég Alap pedig Homer Simpson módjára húzódik be éppen a bokorba. Ugyebár ez az a pénzügyi szervezet, amely akkurátusan az Orbán-kormánnyal élesen szembehelyezkedő, aktívan politizáló, Soros által eltartott szervezeteket pénzelte mint civileket.
„Musk az ukrajnai konfliktusba is előszeretettel szól bele (…) a Kremlnek megfelelőbb feltételekkel való békekötésről kommunikált, kritizálta az Ukrajnának nyújtott hadisegélyeket, Oroszország pedig dezinformációra használja az X platformot.”
Valóban megdöbbentő lehet balról nézve egy olyan közösségimédia-felület, amelyet nem cenzúráznak a baloldali céloknak megfelelően. Úgy tűnik, nagyon könnyű belekényelmesedni ebbe a monopol helyzetbe, és a liberális média szerzett jogként tart igényt arra, hogy neki lejtsen a pálya. A közvéleményben ugyanakkor a háború kitörése óta tapintható az igény, hogy ne csak az ukrán, hanem az orosz háborús dezinformáció is akadálytalanul eljuthasson hozzánk mint nem hadviselő félhez, és majd mi eldöntjük, hogy melyikből mit hiszünk el.
Musk aktív jelenlétét egyre nehezebben viselik el a globalista médiában, és ez már régóta érett, csak most még komolyabbra fordult. Tudták ők már korábban is, hogy gondjaik lesznek vele, több, mint egy évvel ezelőtt messiáskomplexusosnak bélyegezték. Ugyanezen a médiatérfélen nem szokás hasonlóan éles következtetéseket levonni Soros Györgyről, aki már évtizedekkel ezelőtt is olyanokat mondott, hogy mindig volt benne egy túlzott önhittség, hogy az új világrendet irányító istenként gondol magára, és hogy ez egyfajta betegség, de megbékélt ezzel a gondolattal. Lehet különböző oldalakon állni világnézeti vagy bármilyen szempontból, ezzel nincs semmi baj. A jobboldal még abba is beletanult az évek során, hogy afféle adottságként fogja fel a Facebook és a Google „közösségi irányelveit”, amelyek a cenzúra leplezetlen eszközei.
Az viszont, hogy a szélsőbaloldali média ilyen szánalmas hüppögésbe kezd a saját módszereivel szembetalálkozva, és közben egy egész picit sem érzi a helyzet fonákját, az elég kiábrándító. Van az a viccesnek szánt, autók hátsó szélvédője mögé való kis tábla a „Ne dudálj, küzdj!” felirattal. Ez pont ide illik.
Az ügyes országok egyébként jól helyezkednek, jól időzítenek, és ahelyett, hogy elszenvednék a beavatkozást, inkább letárgyalják Muskkal Mar-a-Lagóban, hogy mi hogyan legyen. A globalista cselédsajtó pedig nyüszít, hogy micsoda hallatlan dolog, amikor egy milliárdos filantrópnak saját külpolitikája van. Még csak bő egy hét telt el az új esztendőből, de máris egyértelmű tehát, hogy idén Elon Musk az év embere.
Talpra magyar!
2025-01-08 at 18:55
Seneca2025-01-08 at 12:47 Musknak a háttérhatalommal akkor romlott meg a kapcsolata amikor a milliárdos háttérhatalom gender buzi leszbi ….. nemváltó erőszakos politikájának áldozatául esett a gyermeke.
hivo
2025-01-08 at 18:51
Mindig tudtuk,hogy a balosoknak
nincs humorerzeke.
Bokonyi vel is egyetertek.
Talpra magyar!
2025-01-08 at 18:50
2025-01-08 at 12:15-kor egy Gyurcsány-Dobrev féle csicska ellopta a Talpra magyar ! nevemet mint a régebbi Orientál nevemet is lopkodta. Nem meglepő hogy a rengeteg millió forint ellopása vádjával mszp-s Horváth Csabáéknek felelni kell a korrupt lopásaikért.
János
2025-01-08 at 18:06
Seneca
2025-01-08 at 12:47
😊😄😃😅😂🤣
Ezen az alapon pedig Soros György Orbán Viktor miniszterelnök csicskája❗
János
2025-01-08 at 17:57
béka a vízben
2025-01-08 at 09:34
“…tudom globalizmus meg soros”
Jól tudod.
Nem kellene saját zsebre világmegváltanotok❗❗❗
1789 óta teszitek, de az emberiség már okult belőle. Ezért jön most az elszámolás. 😊😄😃
t
2025-01-08 at 16:45
Oshon
Te még románul sem tudsz.
Ez hindi nyelven írtad?
Ha igen, akkor az éppen azon a nyelvterületen tartózkodó példaképednek szántad a jókívánságaidat?
Keljfel Julcsi
2025-01-08 at 16:07
Na azért ne mondjon senki ilyen hülyeséget, hogy Sorost össze lehetne Muskkal hasonlítani.
Annak idején talán még a filantrópot játszotta Soros amikor Orbánt is támogatta, de az már rég elmúlt és megmutatta igazi lényét. Az egész világot befolyásolni akarja, gyűlöli a saját fajtáját és ezért támogatja a Hamászt 12 millió dollárral.
Mindezt Muskról nem lehet elmondani. Musk nem támogatja sem az LMBTQ örültséget, sem a gender szervezeteket, sem a kétes pártokat és sajtót a világon, sem a Hamászt. És nem spekulál országok csődbe menésére.
oshon
2025-01-08 at 15:21
Suge pula ba toparlan borat , sa-ti futa negrii muma si rasa in cur de bulangiu ordinar , siktir ba bozgor imputit si jegos !
GJ
2025-01-08 at 14:14
EZ A NYUGATI “DEMOKRÁCIA”!
A gazdasági és monetáris hatalom átváltása politikai hatalomra!
És milyen érdekes, hogy minden ilyen faszlámának (Deep State – Soros és Musk) az egyik legfontosabb teendője az volt, hogy ehhez AGYMOSODÁKAT vásároljon.
ITT MINDENT SZABAD, AMIT EZEK A HATALMASSÁGOK MEGENGEDNEK.
És közben Kínát diktatúrázzák, ahol legalább a politikát megpróbálják elválasztani a gazdasági elittől.
Seneca
2025-01-08 at 12:47
Elon Musk a globális nagytőke egyik kőgazdag potentátja, a háttérhatalom embere. Aki neki szurkol, az szembenáll minden emberi értékkel.
K
2025-01-08 at 12:27
A PS-t minősíti hogy az ilyen oshon és matrix félék egyáltalán kommentelhetnek!
Talpra magyar!
2025-01-08 at 12:15
oshon nem fideszes, még birkának is gyenge ez csak egy egyszerü primitiv tolvaj büdös románbozgor.
Péter remélem hogy vizumkötelessé teszi ezeknek a Hazánkba való belépést vagy kerittést huz fel hogy megakadájozza a román hordák behatolását a Országunkba.
Én így látom
aki muskot élteti a világ pusztulásának tapsol
2025-01-08 at 12:14
Musk egy transzvesztita senkiházi! Látszik, hogy milyen nőies vonásai vannak! CSak magának kapar, majd egy-két év és kijön, hogy mire játszik! Totális kontroll és megfigyelés!
Jobbost-balost egyaránt, ebből képzi az AI eszközeit! ÉBRESZTŐ EMBEREK ez egy féreg senkiházi kutya! Nem a barátunk, csak a pénz a barátja!
t
2025-01-08 at 11:41
Oshon
Úgy látom nem vált be a karácsonyi ajándékod, a magyar nyelvű billentyűzet mert visszatértél a románra.
oshon
2025-01-08 at 11:12
szopd le magad te budos magyargyulolo dogevo es fujjj a budos kurrrva fajtad hazajaba , ott szopjad azok veret , azok hatan eljel goreny … azokat ocsmarolva te budos hazatlan csuszomaszo – fujjj !
na4
2025-01-08 at 11:04
Hajrá Elon!
K
2025-01-08 at 10:25
Gyűlölöm és megvetem Sorost!
Ő szabadította ránk ezt a fidesz nevű rablóbandát!
Yoggi
2025-01-08 at 10:18
Nincs annál jobb, mint amikor megjelenik a fideszes hozzászólók mintapéldánya, oshon.
Ilyenkor a stílusra oly érzékeny, rendszeresen beszólogató fideszes intellektüellek sehol nincsenek.
Ez csak egy dolgot jelent, mindegyik oshon szintjén mozog. Igazán büszkék lehettek magatokra. 🙂
Seggnyalók.
2025-01-08 at 10:08
De csúnyán írtok Soros Gyuri báttyáról.
Régebben a fideszes potentáltalnak rengeteg pénzt adott.
Pedig pont ugyanazt csinálta abban az időben is, mint most.
Csak akkor még csicskák voltak a fijukkk.
Ja, most is azok, csak most Putyinnak csicskulnak.
K
2025-01-08 at 10:01
Elon Muskot az év emberének!
Ezzel maximálisan egyetértek!
A mi kis békemalacunknak meg béke nóbel-díjat!
Tóni meg legyen Magyarország amerikai nagykövete!
A PS-nek meg az igazmondás arany fokozatát!
😂💩😂💩
Keljfel Julcsi
2025-01-08 at 09:49
A hazaáruló Soros kb. 2817 szervezetet támogat. Imperiuma az egész kerek földet behálózza. Több millió dollárt “fektet” be, konzervatív és keresztény országok megbuktatására és a gender, balfasiszta csoportok támogatására.
Csak Magyarországon több szervezetének a fő feladata Orbánt elsöpörni. Transparency International, diekt36, political.capital Kft., átlátszó.hu stb. stb.
Ajánlom Soros cikkét: “Rebuilding the Asylum System ” (project-syndicate.org) amiben követeli hogy az EU milliónyi migránst fogadjon be ÉVENTE!!
Tudjuk hogy korábban sajátmaga később a fia az EU ban ki be jár a kis kofferrel és a kérvény listájával.
Mindezeket tudva felmerül a kérdés az indítványa után, miért gyűlöli annyira a konzervatívokat a keresztyéneket? Jótékonysága mögött még mi rejlik?
Muskot pár nappal ezelőtt megkérdezték mit gondol Sorosról. Elgondolkozva azt mondta:” Azt hiszem ő gyűlöli az emberiséget”.
Ehhez képest Musk egy
oshon
2025-01-08 at 09:49
Az ev fsszopoja , anyabszo buzy es kecskeallo dijat egy kis csapat nyerte el iden is … Nevukben a iogi fsznelkuli es szornelkuli “csore” medvecske veheti at , akar a szarparti vagy a bebudosodott dinye zilistol , szoval barki e kis budos magyargyulolo dogevok csapatabol – fujjj a patas fszaba , budos magyargyulolo csuszomaszok – fujjj !
Yoggi
2025-01-08 at 09:37
“Még csak bő egy hét telt el az új esztendőből, de máris egyértelmű tehát, hogy idén Elon Musk az év embere.”
Ócska libsi duma. Az év embere idén is, megszakítás nélkül már hatvankettedszerre, Orbán Viktor, az univerzum máig egyetlen tökéletes, sosem hibázó teremtménye.
béka a vízben
2025-01-08 at 09:34
….kellett 15 év mire a paraszt rájött magyarországon hogy tulajdonképpen ő most a forró vízben meg lett főzve mint a béka….addig várta a fidesz álnemzeti áljobboldali álpatrióta párt vívmányait a pléh fazikban hogy észre se vette a lényeget hogy itt ő a fő fogás…..aztán most mikor már ki lett szervezve alóla az ország telavivba…csak pislogunk mint béka a forró vízben ….próbálj meg most harcolni a fidesz ellen…..az ugatást is betíltotta már ajobboldali patrióta párt amit pedig még a kommunisták is megengedtek….tudom globalizmus meg soros
Yoggi
2025-01-08 at 09:34
“…a Szilikon-völgyben…”
Ott, bizony… Sarka Kata és Rogán-Gaál Cecília járhatott az “újságíró úr” fejében.
K
2025-01-08 at 09:24
–Gondolom Elon Musknak meg van az alapos gazdasági oka arra hogy beleavatkozzon dolgokba, de ha a “liberálisok” siránkoznak ezek miatt akkor annak különösen örülni kell, megérdemlik.
De Gaulle
2025-01-08 at 09:20
Nem tudom,tudjátok-e,mi volt Horn Gyula,egyetlen pozitív tette,életében? Az,hogy nem engedte,Soros Györgynek,hogy megvásárolja,az OTP-t!
Gondoljátok el mi lett volna akkor! Nem véletlen,hogy a temetésén,Orbán Viktor is részt vett.
chatillon r
2025-01-08 at 08:46
hahotázik az ember amikor a szélbal nyugat politikusai és médiája a szuverenitásért aggódik (mármint a saját hegemóniáért). az eu bíróság mit szólna ehhez? most akkor lehet szuverenitás védelem vagy nem? simán kimondanák ha jogállami (azaz szélbal) egy kormány no és oroszellenes akkor lehet, ha jobboldali kormány van akkor ott nem lehet, mert az nem szuverenitásvédelem hanem diktatúra. a soros bírók szemrebbenés nélkül lehoznák az ítéletet, mint régen a szu-ban.
aladin
2025-01-08 at 08:45
Gahr Stone te szemétláda kétszinü seggfej, Soros György milliárdos nem volt aggasztó mikor vagyonával beleszált más országok belügyeibe? Nem birom az ilyen igazságtalan pofátlan politikusakat, kivágnám mint a macskát szarni.