Pesti Srácok

Nézők előtt játszhat a Ferencváros BL-ellenfeleivel

Nézők előtt játszhat a Ferencváros BL-ellenfeleivel

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) a hivatalos honlapján bejelentette, hogy visszatérhetnek a nézők az égisze alá tartozó versenysorozatokban, azaz a Ferencváros is nézők előtt játszhatja mérkőzéseit a Bajnokok Ligája csoportkörében.

A múlt héten a Puskás Arénában megtartott Bayern München–Sevilla meccsen tesztelte az UEFA, mennyire térnek vissza a nézők a stadionokba. Ez volt az első nemzetközi találkozó a koronavírus-járvány kirobbanása óta, ahol ismét jelen lehettek a szurkolók. A tesztmérkőzést sikeresnek ítélte meg az európai szövetség, így a most bejelentett szabályok értelmében a befogadóképesség 30%-ig lehet beengedni a nézőket a stadionokba. Ez azt jelenti, hogy a Ferencváros szurkolók előtt fogadhatja a Barcelonát, a Juventust és a Dinamo Kijevet is a BL-csoportkörben. Fontos kitétel, hogy a mérkőzésekre csak hazai szurkolók mehetnek be. A Ferencváros korábban a hivatalos honlapján jelezte – bár felvetődött az ötlet, hogy a Puskás Arénában rendezzék a hazai találkozókat –, hogy marad a Groupama Aréna a csapat otthona a BL-ben is. A jelenlegi szabályok szerint tehát legfeljebb 7300 drukker lehet ott a találkozókon.

Forrás: Index

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.