Pesti Srácok

A 24.hu tulajdonosa szerint az Index után most őket akarja felszámolni a Fidesz-kormány

A 24.hu tulajdonosa szerint az Index után most őket akarja felszámolni a Fidesz-kormány

Komoly bajok lehetnek az ellenzéki sajtó háza táján, hiszen olyan hangok szólalnak meg, amely szerint az Index után az internetes hírlap legnagyobb független konkurensének tartott 24.hu került az Orbán-kormány célkeresztjébe. Erről a hétvégén egy, a lengyel Onet híroldalnak és a Politicónak adott Skype-interjúban beszélt Varga Zoltán, a Centrál Médiacsoport sajtóholding tulajdonosa, aminek a 24.hu is a része.

Mint a 444.hu összefoglalja írja, Varga felidézte, hogy a kormányzat az általa irányított médiában az utóbbi időben összehangolt támadást indított cége, a Centrál Médiacsoport ellen és személyesen ellene.

Varga úgy fogalmaz, hogy arról jelentetnek meg cikkeket,

PestiSracok facebook image

- fogalmazott Varga a Politico cikke szerint. Hozzátéve, hogy

Mint a 444.hu írja, az üzletemberre az utóbbi időben tényleg feltűnően rászállt a propagandamédia, becsületsértő-lejárató cikkeikben "Trükkös Zotyónak" nevezve őt. Varga arra figyelmeztet, hogy miután a magyar kormány elindította az ország legnagyobb független online lapjának tönkretételét, most a második legnagyobb kerülhet sorra. Az üzletember szerint az is elképzelhető, hogy az Indexen jelennek még meg kritikus cikkek a kormányról, de a lapot legkésőbb a következő választások idejére már a kormány szája íze szerint fogják szerkeszteni és írni. A 444.hu hozzáteszi, hogy Varga ezt szombaton nyilatkozta, akkor még nem tudva, hogy másnap kiderül, hogy az Indexet irányító Bodolai László új stábot próbál toborozni a felmondott szerkesztőség helyére, miközben a fideszes kormányvonalnak megfelelően gyurcsányista összeeküvésnek igyekszik beállítani a függetlenségét védő szerkesztőség és az általa leváltott Dull Szabolcs főszerkesztő lépéseit - állítják.

Arra kérdésre, hogy biztosan vége-e az Index függetlenségének, Varga azt válaszolta, hogy 100 százalékig biztos ebben. A Politico felidézi, hogy a Varga-féle Central Média havonta 7,5 millió olvasót ér el, ebből 5 milliót online az összesen 19 webodalán keresztül.

- fogalmazott Varga. A Politico azt is megemlítette, hogy a kormány két éve egy hozzá közelálló alapítványba gyűjtött össze nagyjából 500 sajtóterméket, nyomtatott lapokat, híroldalkat, tévé- és rádiócsatornákat - írja a 444.hu.

- mondta Varga Zoltán. Arra a kérdésre, hogy az Index elfoglalása és a 24.hu esetleges elhallgattatása után maradna-e független média Magyarországon, Varga azt felelte, hogy

Forrás: 444, kiemelt kép: 24.hu

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.