Pesti Srácok

A Balaton köszöni szépen, jól van – Nőtt a vendégszám a magyar tengeren

A Balaton köszöni szépen, jól van – Nőtt a vendégszám a magyar tengeren

Országos szinten a vendégszám 4 százalékkal nőtt tavalyhoz képest idén júliusban, 2019-hez képest pedig 13 százalékkal javított az ágazat – nyilatkozta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség elnöke az Indexnek. Hozzátette, hogy a belföldi vendégszám ugyan négy százalékkal csökkent 2022-höz képest, de a külföldi 19 százalékkal megugrott.

A portálra csütörtökön reggel felkerült írásban az elnök megjegyezte, hogy az egynapos turisták száma jelentősen megnőtt a Balatonon az anonim módon mért mobilcellaadatok alapján, így összességében többen vannak ott, mint tavaly. Az év első hét hónapjában nem egész egyszázalékos csökkenés volt látható a vendégszámban, ami azt jelenti, hogy átlagosan naponta 50 emberrel volt kevesebb a balatoni szálláshelyeken, ami egyébként a statisztikákban ki fog simulni a nyári szezon végére. Úgy fogalmazott, hogy a Balaton sikere valamennyiünk ügye, a horvát szállodaszövetség elnökétől nem találtak olyan nyilatkozatot, amely arról szól, hogy válságban van az Adria és nincsenek turisták. Ő valószínűleg tudja, hogy az Adriára nem lennének jó hatással az ilyen nyilatkozatok.

Rámutatott: az egy világtrend, hogy a nagy szállodákból a kisebb, békésebb szálláshelyek felé fordult az emberek egy része, míg egyes szállodákban visszaesés látható, a magánszálláshelyeknél növekedés tapasztalható. Az MTÜ elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy a sok csapadék és az évszaktól elmaradó hőmérséklet nem kedvezett a belföldi forgalomnak, de a számok így is szép eredményeket mutatnak. Az MTÜ adatai alapján az adott hónap átlaghőmérsékletének egy Celsius-fokos csökkenése vagy növekedése a turisztikai foglalások számának egyszázalékos csökkenésével vagy növekedésével jár.

Arra is kitért, hogy az MTÜ csaknem 6 ezer szállásadót kérdezett meg a Booking.com késedelmes fizetéséről, a válaszadók közül minden második szolgáltatót érint a botrány. Jelezte, hogy továbbra is várják a válaszokat a szállásadóktól, és péntekig feldolgozzák azokat, ezt követően pedig egyeztetnek a kormányzattal, a fogyasztóvédelemmel, a Gazdasági Versenyhivatallal és a cég képviselőivel is. Az Index.hu-n megjelent írásban felidézték Flesch Tamásnak, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége elnökének szavait, aki korábban úgy nyilatkozott: akinek nincs pénze, az egyáltalán nem nyaral a Balatonnál, akinek meg van, az külföld felé veszi az irányt; harminc-negyven százalékkal is kevesebb vendég fordul meg a szövetség adatai szerint a Balatonon a mostani szezonban. Guller Zoltán rendkívül károsnak nevezte ezt és az ehhez hasonló nyilatkozatokat, amelyek szerinte ártanak az MSZÉSZ által is képviselt szálláshelyeknek és éttermeknek.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Katona Tibor

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.