Meglehetős örömmel veszem tudomásul, hogy a magyarországi baloldal újfent nagy sikert könyvelhetett el. Biztos többet is fel tudnak sorolni, de nem is olyan régen például Szlovéniában győzték le Orbánt, most pedig Brazíliában sikerült könnyeket csalni a magyar progresszió szemébe, amely progresszió képviselői egyként ünnepelték Lula, a korábban kétszer is Brazília elnökének megválasztott, enyhén szólva is baloldali nézeteket valló jelölt győzelmét. Így tett például az első látásra azért egymástól némileg távolabb álló Jámbor András és Cseh Katalin is.
Nézzék, én értem és megértem, hogy a patológiás Orbán-gyűlölet mindent lebíróan van jelen a hazai baloldalban. Most gondolják el, hogy az elmúlt évtizedben, amikor minden egyes alkalommal életük valamelyik nagy tettére kerülhetett sor, akkor egyszer csak előpattant volna a sarokból egy ember és úgy igazán frankón megverte volna önöket, alig leplezett mosollyal a szája szélén. És minden egyes verés csak súlyosabb lett volna, mint az azt megelőző, a legutóbbira ráadásul csak fél éve került sor.
Az a legkevesebb, hogy mélységesen gyűlölnék az illetőt, amiért nem hagyja önöket kibontakozni, szárnyalni és ragyogni.
Meg valljuk be, kellemes alapállapot, ha az itteni elvtársak messzi földeken aratott sikerekért tudnak csak rajongani. Mondhatni, win-win nekünk, nekik és az országnak is. Van itt azonban valami, amit nem igazán tudok hova tenni, még akkor sem, ha minden örömnek egyértelmű és egyedüli eredője az Orbán-gyűlölet. Szóval, ha ők valakit Orbán barátjának vagy szövetségesének hisznek és az nem nyer, akkor azzal szerintünk rögtön Orbán sem nyert. Mindegy, fene se érti ezt a liberális logikát.
Tehát amikor a szlovéneknél nyert egy hozzájuk hasonló moslékkoalíció, az nagyjából hasonlókat mondott és akart, mint a helyi baloldal. Rendben, örüljenek. De Lula azért eléggé súlyos arc. Most azt tegyük is félre, hogy Lulát hivatalosan is vád alá helyezték korrupció miatt, és nem, fake news, hogy felmentették; az elmarasztaló ítéletét hatályon kívül helyezték, de soha nem mentették fel. Nem tudom, de ha jobboldali közszereplőt vagy politikust idehaza épphogy meglegyint a korrupció lehetőséges szele, ha csak Gipsz Jakab arról ír a Facebookon, hogy szerinte akár lehetett is volna korrupció bizonyos ügyekben, akkor Cseh Katalin és társai – literálisan – hiperventillálni kezdenek és lemondást, vagyonelkobzást, fővesztést követelnek.
São Paulo, 2022. október 30. Luiz Inacio Lula da Silva volt brazil elnök és jelenlegi jelölt szavazás után a brazil elnökválasztás második fordulójában Sao Paulóban 2022. október 30-án. Fotó: MTI/EPA/EFE/Fernando Bizerra
Lula, hát neki lehet. Ugye ő nem Orbán bábja, szóval hajrá, Katka pár nyomdát is örömmel ráíratna.
Lula tényleg hardcore komcsi. Nem csak úgy komcsi, mint Gyurcsány és társai – akik már komcsik is azért lettek a rendszerváltoztatás előtt, mert akkor éppen így látszottak megnyílni a pénzes kamrák, aztán a kapcsolatrendszernek köszönhetően végül igazuk is lett –, hanem tényleg az. Nagy haverok voltak Castróval, rendszeresen lekezel Közép- és Dél-Amerika véreskezű, bolsi diktátoraival – és nem a pénzért vagy a kapcsolatokért, ami bőven mentő körülmény lehetne, ha a braziloknak ezzel hasznot hozna, hanem simán azért, mert ő is komcsi –, szereti a vörös csillagot, mit mondjak még? Jámbor András meg a Szikra Mozgalom rajongását éppen ezért őszintének is tartom, de a többiek? Azok nem éppen azt szokták hangsúlyozni, hogy európaiság, demokrácia és egyebek? Jó, avattak a közelmúltban Lenin-szobrot Nyugat-Európában, de Lula mégiscsak a régimódi, időnként már Kádárt is jobbra hajlással vádoló, mozgalmi ember. Szóval a Momentum egy olyan emberért rajong Brazíliában, aki politikailag lehetne Fekete-Győr András nagyapja is.
Végül is akkor értem.
És ez még mindig fokozható. Mert a komcsiság nekik bagatell, de aki nem feltétlenül, megkérdőjelezhetetlenül és végtelenül ukránpárti, azt saját kezűleg dobják ki a klubból. Az ukrán zászlós avatár a profilképen, a tény, hogy Donbász jobban fáj, mint Trianon, mind csak belépő szint. Erre itt van Lula, aki azt mondja, hogy Zelenszkij Szaddám Husszeinhez (!) hasonló, és az ukrán elnök pont annyira felelős a háborúért, mint Putyin. De még ezek után is tudja emelni a tétet. Mert véleménye szerint az Európai Unió és a NATO is felelős a háborúért. Sőt, úgy véli, a NATO-nak nagyon egyértelműen ki kellett volna mondania, hogy Ukrajnát soha nem veszik fel soraik közé és akkor nem lenne háború. Meg hozzáteszi, hogy nem tudná elképzelni, ahogy az USA egyik pillanatról a másikra felfüggeszti az olajimportot, ahogy azt lényegében az EU tette az orosz olaj esetében.
Végül hadd idézzem szó szerint is egy másik megjegyzését Zelenszkijről:
Rendben, tudjuk, milyen remek komikus volt. De nem muszáj háborúzni ahhoz, hogy feltűnhessen a tévében.
Magyarán az itthoni baloldalnak sikerült szellemileg önkielégülnie egy vérkomcsi, Putyinnal jó kapcsolatokat ápoló, Zelenszkijről és a háborúról meglehetősen nem az európai mainstreammel együtt gondolkodó, egyébként korrupciós ügyben elítélt jelölt győzelmére.
Hogy is szokták mondani? Madarat tolláról.
Vezető kép: Putyin és Lula 2004-ben. Fotó: MTI/EPA/Orosz elnöki sajtószolgálat
Facebook
Twitter
YouTube
RSS