Pesti Srácok

A baloldal "elfelejtette", hogy mikor használták politikai célokra a titkosszsolgálatokat

A baloldal "elfelejtette", hogy mikor használták politikai célokra a titkosszsolgálatokat

Lassan már inkább szánakozásra ad okot a baloldali média erőlködése, hogy életben tartsák ezt az igencsak soványka Pesgasus-t, hiszen ahogy azt a PestiSrácok.hu is megírta, hamar kifújt a “magyar Watergate-ügy”. Most a Magyar Nemzet közölt összeállítást arról, hogy hogyan is nézett ki, amikor valóban politikai célokra használták Magyarországon a titkosszolgálatokat. Az ellenzéki médiában természetesen ezzel kapcsolatban semmilyen cikk nem merült fel, pedig Gyurcsány személyében a téma igazi szakértőjét is kérdezhetnék a baráti lapok.

Gyurcsány Ferenc az elmúlt napokban aktívan posztolt a közösségi médiában a Pegasus-ügy kapcsán, ám a szélesebb közvélemény talán már elfelejtette, hogy ő és kormánya volt az, amely a titkosszolgálatok segítségével újságírókat fenyegettetett meg és egy ismert alvilági figura szolgálatait kérte. Sőt az ellenzék akkori vezetőiről, Orbán Viktorról és Kövér Lászlóról külön mappát vezetett a Nemzetbiztonsági Hivatal akkori feje, Laborc Sándor. A titkosított ügyre rálátó sajtóforrások szerint ezek a mappák lehallgatási anyagokat és kapcsolati hálót tartalmaztak.

– írta ki Facebook-oldalára a napokban Gyurcsány Ferenc, aki láthatóan "elfelejtette", hogy az általa vezetett kabinetnek több ilyen ügye is volt.

PestiSracok facebook image

Ilyen eset például, amikor a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) munkatársai jelentek meg a Magyar Nemzet egyik újságírójánál azt követően, hogy kollégájával Lesencefalun, Szilvásy György kancelláriaminiszter nagyszabású építkezésén járt. Demeter Ervin (Fidesz) szerint a diktatúrákra jellemző, hogy a miniszter személyes ügyeinek takargatására használja a titkosszolgálatokat. Az NBH akkor azt állította, bűnmegelőzési szándékból keresték meg az újságírót.

Az akkori kormányzat bűnözőkkel is együttműködhetett a Magyar Nemzet szerint, 2008 júniusában kétszer is találkozott Laborc Sándor, az akkori NBH (az elhárítás, jogutódja jelenleg az Alkotmányvédelmi Hivatal) vezetője az azóta több, az 1990-es években elkövetett leszámolás miatt is elítélt Portik Tamással. Az olajügyekben érintett bűnöző által kezdeményezett találkozók célja az MSZP hatalmának megtartása, a 2010-es választások befolyásolása volt – amit teljesen nyíltan vitattak meg a felek a találkozón.

– hangzott el Portik szájából a találkozón, amelynek leirata később nyilvánosságra került.

A lap összefoglalója szerint Laborc Sándort később – már a Bajnai-kormány idején – Balajti László váltotta az NBH élén, aki távol tartotta a hivatalt a politikától. Ám elődje ténykedésével kapcsolatban kénytelen volt feljelentést tenni hivatali visszaélés és más bűncselekmények miatt. Demeter Ervin akkori fideszes honatya, az első Orbán-kormány titokminisztere úgy fogalmazott az ügy kapcsán: a 2010-es kormányváltás után derült fény arra, hogy van olyan műveleti dosszié, amiben a Fidesz elnöksége és a pártelnök közötti, 2006-os telefonbeszélgetés tartalmát rögzítették. Emellett az is kiderült, hogy egy fideszes vezetőt rendszeresen lehallgattak. A volt főigazgatónak „Ovi” és „Bajusz” néven volt egy telefonbeszélgetéseket és kapcsolatokat elemző dosszié­ja, amelyből egyes szakértők arra következtettek, hogy ezek a mappák Orbán Viktor és Kövér László lehallgatott beszélgetéseit tartalmazták.

Forrás: Magyar Nemzet, Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mitől lesz valaki jobboldaliként a kiegyezés híve? – A Magyar Patrióták elnöke volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 április 13.
A magyarság szegletköveiből nem lehet csemegézni, azokat együtt kell vállalni, ha valaki közénk akar tartozni – mondta Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke a Polbeat múlt heti adásában. Huth Gergely és Stefka István a karakán nemzeti közösség vezetőjével arról is beszélgetett, hogy mi a nemzeti maximum, mitől lesz valaki valódi patrióta? A műsorban kiderült az is, hogy a háborús válságból adódó megszorítások itthon nagyobb mértékben érintik a valóban nemzeti civileket, mint a liberálisabb jobboldaliakat, a párbeszéd és a kiegyezés híveit, ami szomorú következményekkel jár. A Magyar Patrióták például kénytelenek voltak felszámolni irodájukat és elbocsátani munkatársaikat.