Pesti Srácok

A baloldali sajtó is tudja, hogy hazudnak a túlmunka ügyében az ellenzéki politikusok

A baloldali sajtó is tudja, hogy hazudnak a túlmunka ügyében az ellenzéki politikusok

Négy napja tart a túlmunkáról szóló törvény módosítása miatt gründolt tüntetéssorozat Budapesten – legalábbis ezzel magyarázzák az érintettek az őrjöngést –, miközben látható, hogy a józanabb ellenzéki gondolkodók már több alkalommal is igyekeztek higgadt módon elmagyarázni a fel-, vagy inkább megháborodottaknak, hogy miről is szól az újraszabott jogszabály. Áldozatos munkájuk a jelek szerint hasztalan, az utcákon értelmetlen rigmusokat skandáló egyszerű lelkű népek úgysem kíváncsiak a jogászkodásra, ami viszont még szomorúbb, hogy az őket hergelő balliberális politikusok érezhetően rettegnek attól, hogy elolvassanak és értelmezzenek egy nem túl bonyolult passzust.

A kormánypárti elhajlással nehezen vádolható Azonnali nevű portál pénteken megjelent írásában a túlmunkáról szóló törvény módosításáról szóló vita ügyében a kormánypártok kommunikációjának kritikája mellett összegzi azokat a csúsztatásokat, hazugságokat, amelyekbe ezekben a napokban a láthatóan megérteni semmit nem akaró ellenzéki politikusok kapaszkodnak. Bakó Bea cikke hiánypótló abban az értelemben, hogy még az olyan fogalmatlan országgyűlési képviselők is megérthetik belőle például a túlóra, a túlmunka, vagy a kollektív szerződések definícióit, mint Kunhalmi Ágnes vagy Vadai Ágnes, akik az esti tüntetések egyfajta szellemi tölteteként adnak útmutatást röfögő hülyeségek formájában az erre fogékonyaknak, hogy aztán azok utána órákig céltalanul bolyongjanak a budapesti utcákon, néha meg-megállva, hogy skandáljanak valami, a tárgyhoz nem tartozó, irreleváns marhaságot. Hasonlóan önmérsékletre intette a huhogókat a kormánypártisággal ugyancsak nem vádolható Mérce, amely szintén mindegyik érdekelt politikai erőnek üzen kritikájában arról, hogy miról szól a munkáról szóló törvény módosítása. A Mérce írása csaknem egy héttel a jogszabály parlamenti megszavazása előtt jelent meg, ennyi idő pedig nem volt elég a baloldali izgágáknak, hogy ne csak megosszák a Facebookon, hanem el is mélyedjenek a mondanivalójában.

Az igazán felvilágosultak tudhatják csak, hogy a munkáról szóló törvény módosításának vitájába a rendőrök megtámadása is belefér. Fotó: Horváth Péter Gyula
A valódi européerek ízlése kényes, csak maszkban indulnak füstbombázni. Fotó: Horváth Péter Gyula
PestiSracok facebook image

A bármit, bármikor, bármiért elárulók

Igaz, az Azonnali szerzőjének dolgozata csak egy napja olvasható, így az abban leírtakat még nem értelmezhették olyan szellemi óriások, mint például Schmuck Erzsébet, aki szombati sajtótájékoztatóján is olyasmikről kárált, hogy most aztán majd még többen mennek ki dolgozni nyugatra. Az LMP nagyasszonya láthatóan igyekszik figyelmen hagyni azt az egyszerű tényt, hogy egyes jogszabályok bizonyos társadalmi csoportoknak, bizonyos foglalkozásokat végzőknek kedveznek, másoknak meg nem. Ilyenek a törvények. Ez amúgy a világ összes országának összes valaha volt, érvényben lévő, vagy ezután hatályba lépő törvényére igaz. Magyarok újabb tömeges kitántorgásáról beszél annak a pártnak – SZDSZ – szellemi örököse, akik másfél évtizede azt búgták folyamatosan az emberek fülébe, hogy az uniós csatlakozásunkkal majd mindegyik magyar nyithat egy cukrászdát Bécsben. Mondja ezt egy vállaltan liberális politikus, mintha nem nem tudná, hogy az Európai Unió a munkaerő szabad áramlásáról (is) szól. Szemrebbenés nélkül mondja ki, hogy a törvénymódosítással a kormány a multik mészárszékére taszította a munkavállalókat. Annak a pártnak – SZDSZ – a szellemi örököse mondja ezt ki, amely más piacfetisisztákhoz hasonlóan kéjesen, mélytorkozva invitálta számolatlanul Magyarországra a multikat, hogy azok megmutassák a magyar dolgozóknak, hogy mi a kapitalizmus rögvalósága. A fentieket annak a kormánynak címezi, amely eddig az egyetlen, amely ha megrendszabályozni nem is tudta az elvárt mértékben a multikat, de legalább erőt mutatva tisztességesnek nevezhető alkukra kényszerítette őket. A dolgozók kizsákmányolásáról, családok széthullásáról beszélnek olyanok, akik tömeges éhhalált vizionáltak akkor, amikor vasárnap bezártak az üzletek, és legalább a kereskedők a családjaikkal tölthettek heti egy napot. A forradalomnak álmodott, szerda óta tartó átmozgató gyalogtúrák és a szombati munkanap hatására a történelmi pillanatra – hamisan – ráérző ellenzéki politikusok megtáltosodtak eddigi semmittevésükhöz képest, Tordai Bence a hatnapos munkahetekről tartott sajtótájékoztatót, a nettó hazugságra épülő ordító hülyeség a szerda óta hiperaktív bulibáró vesszőparipája. Az MSZP agytrösztje, Kunhalmi Ágnes és Tóth Bertalan a „Nem állunk meg félúton...” elnevezéssel gründolt szombatra egy kis muníciót a jobb sorsra érdemes sajtómunkásoknak. Mi mégis reméljük, hogy megállnak, mert láttuk már egyszer, hogy mi lett a következménye annak, amikor nem álltak meg félúton. Abból lett a Tanácsköztársaság.

Forrás: Azonnali/Mérce/PS; Fotó: MTI/Mónus Márton

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?