
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára úgy látja, hogy a baloldalt a koronavírus-járvány harmadik hullámában is csak a pozícióharc, a hatalom és az osztozkodás érdekli; szerinte ezért versenyeznek egymással trágárságban és mondanak egyre durvábbakat a kormányról.
Rétvári Bence a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában úgy fogalmazott: a baloldalnak semmi sem szent, mivel “lefelé tartó spirálba” kerültek, az európai politikai stílust is lejárató kijelentéseket tesznek, amelyek látszólag ugyan a kormányoldal felé irányulnak, valójában azonban egymást lökdösik, hogy több listás helyet tudjanak szerezni maguknak a jövő évi választásra. Kiemelte: miközben a kormány azon az állásponton van, hogy minél több oltást adunk be, annál több életet mentünk, addig a baloldal stratégiája az, hogy minél súlyosabbak a koronavírus-járvány következményei, annál könnyebben ragadhatják meg a hatalmat. Rétvári Bence felidézte: Gyurcsány Ferenc korábban azt mondta, Magyarországon sem kínai, sem orosz vakcinával nem lenne szabad oltani.
Ha a védekezésben részt vevők közül bárki hallgatott volna Gyurcsány Ferencre, akkor ma már több mint egymillió emberrel kevesebben lennének beoltva, vagyis ennyivel többen lennének kitéve a koronavírus-fertőzés kockázatának, valamint többen is betegedtek és hunytak volna el
– mondta a kormánypárti politikus. Közölte: a baloldal jogi eszközökkel is próbált fellépni az oltásokkal szemben; ezt bizonyítják azok a máig vissza nem vont parlamenti határozati javaslataik, amelyek a kínai és orosz vakcinák alkalmazását tiltanák.
A baloldal emellett hiteltelen és képmutató is, mivel eközben elmennek és maguknak szépen beadatják az oltásokat, akár soron kívül is
– mondta Rétvári Bence. A KDNP politikusa szerint a baloldal azt követően próbálja meg letagadni oltásellenes kijelentéseit, hogy látják: a magyar oltási program sikeres, Magyarország a második legeredményesebb ország az EU-ban.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Poppy
2021-04-11 at 19:10
Dohos, penészes banda. Semmit nem változtak.
csupán1vélemény
2021-04-11 at 13:58
a magyaroszági ‘bal’oldal soros halálkommandója(az ep meg a headqrt)
Ubul
2021-04-11 at 10:21
Osztom Rétvári Bence véleményét. Ezek csak a koloncért küzdenek. De ezt régóta lehet tudni. A szomorú az, hogy még mindig vannak olyanok, akik szemellenzővel járnak közöttünk? Kik azok, akik még hisznek ennek a hataloméhes, álszent, bagázsnak, akik szimplán megélhetési politikusok. Ezek az emberek saját maguk ellenségei. Minthogy belátnák, hogy csupán “hasznos idiótái” a Gyurcsányéknak, akik az emberek hiszékenységére appelálva akarják megkaparintani a hatalmat. Miért gondolják, hogy éppen egy milliárdos fog az ő érdekükben bármit is tenni. Volt rá 8 évük. Tudjuk. A saját bőrén tapasztalhatta meg mindenki, hogy mire képesek. Vagyis van összehasonlítási alapunk.
S erőnknek is kell lenni, hogy legyőzzük őket. Lesz, ha összetartunk.
bl
2021-04-11 at 08:24
Így lesz a haladóbaloldal középkori. Amikor egy csoportot már semmi sem érdekel csak a hatalom, akkor elvész az igazságkeresés: a jóság, az erkölcs, a morál, a józanság, a tudomány, a normalitás. A hatalom akarása közben automatikusan beáldoznak mindent.
Marakodásuk oka az (a Soros igazság), hogy ha nem marakodnak akkor marakodik más helyettük, tehát marakodniuk kell. Törvényszerű, hogy a hatalom akarása egyben a teljes lezüllés is.
Logikus
2021-04-11 at 08:16
Hát, ezt eddig is tudtuk.