A börtönbiznisz és ami mögötte van

A jog mindenek felett! – ez lett a liberális demokrácia parancsa, a „jogállamiság” kategorikus imperativusa. Aztán van úgy, hogy kártyavárként omlik össze az igazság, darabjaira hullik a mesterségesen megalkotott társadalmi tájkép szépsége a jog súlya alatt; mi, esztétikai szemlélődők pedig jobb esetben kongatjuk a vészharangot, de van, hogy inkább fintorogva fordítjuk félre orcánkat. Mert, ami jogilag megállja a helyét egy liberális demokráciában, nem mindig helyes, nem minden esetben igazságos, ám, ha ennek ellenére mégis erőltetjük azt, akkor köphetünk egy jó nagyot az igazság sírjára… Ahogy ezt megteszik manapság – a joggal visszaélve – azok az ügyvédek és azok a Soros alapítványok által támogatott NGO-szervezetek, amelyek milliárdokat “alkudtak ki” az elmúlt évtizedben az elítélteknek, hivatkozva az „ellátás” minőségére.

Túl a józan ész határán

A liberális alapú demokrácia nem bukott meg, de komoly erkölcsi válságba süllyedt szerte a nyugati világban. Nem is mindig a működtetői vagy a szereplői, esetleg a rendszer logikája miatt, hanem sokszor a túlburjánzó, a józan ész ellenében megnyilvánuló, a valóság és a kézzel fogható igazság felé kerekedő jogszabályok okán. Az emberi élet túlszabályozása, a rideg racionalitás, az írott szavaknak való szigorú megfeleltetés miatt. Névlegesen demokratikus rendszerekben, gyakorlatban azonban a jog diktatúrájában él a nyugati ember. Ezzel együtt pedig olyan személyekkel, akik a jogra hivatkozva, a közösség és az abból eredő igazság ellenében cselekednek. És ráadásul a pofánkba röhögnek, miközben a liberalizmusra és a gumicsontként rágcsált jogállamiságra hivatkoznak.

Mintha a rideg jogszabályok gyűjteménye lenne az egyetlen transzcendens érték a nyugati világban! Mert a többi megszűnt létezni. Európában, pontosítva az Európai Unióban voltaképp minden közösségi normát kiszorított emberi viszonyainkból a liberális individualizáló. A szekularizáció megölte az „öreg Istent” és az általa közvetített értékeket; a liberális alapon gyökerező egoizmus és haszonelvűség pedig a civil közösségeket és minden emberen túli normát. Maradt a vegytiszta materializmus és a szélsőséges liberalizmus. És kialakult az igazságtalan, emberi lelket felőrlő verseny. Konrand Lorenz szerint a civilizált emberiség egyik halálos bűne ez.

Magyarország – a jog tiporta igazság

Bizonyítottan közel tizenkétezer pert indítottak már a magyar állam ellen a fogvatartottakat képviselő, vagy inkább kihasználó ügyvédek. A jog szerint, de az igazságot figyelmen kívül hagyva, a bíróságok által megítélt kártérítési összeg mára elérte a tízmilliárd forintot.

Nagy luxus ez. Mert miközben az átlag magyar szüntelen erőfeszítést tesz azért, hogy pénzt keressen, eltartsa becsületesen magát, családját és szeretteit, addig a fogvatartottak – hivatkozva arra, hogy túl kicsi az életterük – milliárdokat húznak ki az adófizetők zsebéből. Ráadásul sokszor nem is az elítélteknél landol a pénz nagy része, hanem a joggal visszaélő rafinált ügyvédeknél vagy a bizniszre igen hamar rákapcsolódó Soros-szervezetek kasszájában.

A bűnözőknek nem jutalom, munka nélkül megszerzett vagyon, hanem büntetés, majd a visszailleszkedés lehetősége kell, hogy járjon, ami leginkább az oktatás és a terápiás kezelésben kellene, hogy megnyilvánuljon.

Fogvatartottak a szakmát tanult elítéltek bizonyítvány osztásán a Sopronkõhidai Fegyház és Börtönben 2016. június 3-án. Ötvenhárom fogvatartott vehette át oklevelét, miután több szakmát sikeresen kitanultak. MTI Fotó: Krizsán Csaba

És az áldozatokról még nem is beszéltünk! Mert az igazság nemes fogalma alatt, leginkább nekik járna a kártérítés.

Az Orbán-kormány egyértelmű célja, hogy megállítsa az úgynevezett „börtönbizniszt”, amely mára több milliárdos iparággá vált, a börtönkártérítési rendszert felszámolja és az áldozatokat helyezze az elkövetők elé. Ezért is szavazta meg a parlament a héten azt, hogy ideiglenesen, legkésőbb a nemzeti konzultáció (amely tartalmazza az eddigi gyakorlat felváltásának lehetőségét) befejezésig felfüggeszti a kifizetéseket. A tervek szerint május 15-ig, a nemzeti konzultáció eredményeinek lezárásáig, ha a konklúzió abba az irányba mutat, akkor a kormány egy hónapon belül kidolgozza az új szabályozást a kártérítésekre, amelyek az elkövetők helyett, az áldozatokat fogja támogatni és véget vet a „börtönbiznisznek”.

Az ellenzék finnyáskodik

Az ellenzéki pártok azonban nem álltak egyöntetűen a kormány mellé ebben a kérdésben (sem). De érthető, hogy inkább védik a megtollasodott ügyvédeket, hisz egy akolból származnak.

Az MSZP, a DK és a Párbeszéd nem szavazott a javaslatról, gyáván csendben maradtak. Nem akartak ugyan nyíltan a jogszabályi változás folyamatába beleállni, de arra sem volt elég vér a pucájukba, hogy kiálljanak ellene. A Gyurcsány-párt szerint nem akartak biodíszlet lenni a szavazáskor (?), a Párbeszéd pedig kutyakomédiának és propagandaeszköznek titulálta az egész parlamenti eljárást. De vajon mit gondolnak erről az áldozatok? Valóban kutyakomédia lenne az, mikor egy áldozat sohasem kapja meg a kártérítést, míg a bűnös tíz millió forinttal távozik?

A szavazáskor jelenlévő LMP-sek tartózkodtak, ami diplomatikus, talán közelebb áll a konstruktív ellenzékiség megvalósításához, de nagy kérdés az, hogy a jövőben ezt a tartózkodást miként fogják majd magyarázni. Mert a kérdésre egyértelmű választ kell majd adniuk. A Jobbik-frakció ugyan megszavazta a törvényjavaslatot, de a kialakult problémát egyből rá is kente – sajátos és jellemző módon – a kormánypártokra. Mert szerintük arról is Orbán Viktor tehet, ha túl sok eső esik…

A független és a már sok politikai formációban a köpenyét meg- és kifordító Szél Bernadett és Szabó Szabolcs szavaztak egyértelműen a javaslat ellen – vállalva ennek minden jövőbeni kockázatát és az esetleges népharag csattanó ostorát.

De a legnagyobb felháborodást az MSZP válasza keltette. Önsorsrontó módon azt írták a közleményükben, hogy

„a Fidesz által generált hülye kérdésre csak hülye választ lehet adni, ebben pedig nem kívántunk semmilyen szerepet vállalni”.

Jog – mihez is?

A liberális demokráciában egyetlen olyan definíció van, ami talán beletuszkolható az egyébként teljesen értelmezhetetlen „európai jogállamiság” fogalmába. A liberális logika egyszerű: vagy van valamire joga az egyénnek, vagy nincs, de ami nincs tiltva, azt szabadon megtehetjük. E szerint ítéltetik meg egy szándék, de leginkább a cselekedet. (Így például, ha joguk van az azonos nemű személyeknek gyermeket vállalni, vagy joguk van egyeseknek drogokat legálisan fogyasztani, akkor a „jó” fogalmának dimenziójában cselekszenek, hisz “jogunk van rá”).

Az, hogy mire van jogunk – a liberálisok szerint – csupán fejlődés, a társadalom haladó fejlettségének kérdése. Mert fejlődni azt jelenti – a liberálisok szóhasználata szerint –, hogy egyre több jogot biztosítunk az egyénnek, lebontva közben a hagyományos közösségeinket és szembeköpve az igazságot.

Mert ami jogilag megállja a helyét, az a liberális demokráciában mindig helyes, az igazság meg elmehet a búsba…

Mert mi lehet jobb dolog annál, mint amikor több milliárd forint kártérítést fizetünk „szűkölködő” raboknak? Hisz a tolvaj sem fekhet kemény ágyon; nem szívhat ő sem kevesebb friss levegőt, mint az áldozat… Hisz mindenki egyenlő, nem? Az erőszaktevőt és gyilkost is megilletik a szabadságjogok. Mert ez a vívmány szent, örök és sérthetetlen… legalábbis a liberálisok olvasatában.

Az ügy mindenesetre bizonyította, hogy a modern, szélsőséges liberalizmus mára túllépett a józan ész határán, fittyet hány a közösségeket összetartó normákra; így az igazságot is gúnyos módon átugrotta. Az egyén szabadságának és jogainak végtelen hajszolása közben pedig észre sem vette, vagy nem is akarta tudomásul venni azt, hogy milyen mértékben rombolja tetteivel a közösségeinket. S azt sem, hogy igazságtalanságot okoz a többségnek akkor, mikor fantazmagóriákat kerget egy olyan harcmezőn, ahol sérülése ez idáig nem eshetett. Nos, talán itt az ideje változtatni ezen!

(A szerző a XXI. Század Intézet kutatója)