Pesti Srácok

A Brit Filmakadémián ezentúl a sokszínűség a lényeg

A Brit Filmakadémián ezentúl a sokszínűség a lényeg

Átszervezi tagságát és változtat díjai odaítélésének szabályzatán a Brit Filmművészeti és Televíziós Akadémia (BAFTA), miután egy felülvizsgálat megerősítette, hogy a jelöléseknél nem érvényesül a sokszínűség.

A BAFTA már januárban, amikor bejelentette 2020. évi díjainak jelöltjeit, ígéretet tett a változásra. Kiderült ugyanis, hogy immár hetedik éve egyetlen női rendező sem kapott jelölést a legjobb rendező díjára, és valamennyi jelölt a legjobb főszereplő és mellékszereplő kategóriában fehér volt.

– közölte csütörtökön Marc Samuelson, a BAFTA filmbizottságának az elnöke a változások bejelentésekor.

PestiSracok facebook image

Az akadémia elhatározta, hogy ezer új tagot fog felvenni az alulreprezentált csoportokból jelenlegi 6700 fős, szavazati joggal bíró tagjai sorába. Megváltoztatta a díjak odaítélésére vonatkozó szabályokat is, bevezetve egy "hosszú listás" fordulót a szavazásban még az előtt, hogy a végső jelölteket a díjakra kiválasztják. A legjobb film kategóriában 15 filmet fognak kiválasztani az akadémia tagjai a hosszú listára, ezeket valamennyi akadémiai tagnak meg kell néznie, mielőtt szavaz a győztesről. A legjobb rendező kategóriában a hosszú listára 20 rendező kerül fel – 10 férfi és 10 nő –, de a végső hat jelölt esetében nem lesz kötelező egyensúly a nemeket illetően. A színészkategóriákban 15 fős lesz a hosszú lista és hatan válnak végső jelöltté a korábbi öt helyett.

– magyarázta Kate Lee, a felülvizsgálatot végző csoport vezetője.

Samuelson közölte, hogy a felmérés, amelyben több mint 400 embert kérdeztek meg az alulreprezentált csoportokból, kínos tapasztalat volt.

– tette hozzá.

Az Oscar-díjakról döntő amerikai filmakadémia a hónap elején hozta nyilvánosságra új szabályait, amelyekkel sokszínűségét akarja elősegíteni. Az amerikai filmakadémia is sok kritikát kapott, amiért kevés olyan filmet díjaz, amelynek alkotója valamilyen kisebbséghez, színes etnikai csoporthoz tartozik. A bejelentett új szabályok a kamera előtt és mögött dolgozók sokszínűségének érvényesülését támogatják.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.