Pesti Srácok

A CNN szerint a magyar pedofiltörvényen bukhat Európa jövője – Cseh Katalin példásan felmondta az egyenszöveget

A CNN szerint a magyar pedofiltörvényen bukhat Európa jövője – Cseh Katalin példásan felmondta az egyenszöveget

Kis hazánk ismét a világ figyelmének középpontjába került, hiszen hétvégi véleményrovatának vezető cikkében foglalkozik a CNN a magyar pedofiltörvénnyel. Az amerikai demokraták propagandaportálja minden objektivitást nélkülöző hozzáállásának ismeretében nem is meglepő, hogy az írás egyáltalán nem foglalkozik a törvénnyel magával – érthetetlen módon még a pedofil kifejezést, magát a szót is gondosan elkerülik –, ellenben élesen kidomborítják, hogy szerintük „a jobboldali populista” Orbán Viktor vezetésével Magyarország olyan törvényt fogadott el, amely megtiltja az iskolákban a homoszexualitás és a nemi változások megismerését „elősegítő” információkat. Mindebből Cseh Katalin szakértői eligazítása segítségével a CNN azt a megfontolt következtetést vonja le, hogy a magyar pedofiltörvény elfogadása káoszba taszíthatja az egész Európai Uniót.

Hihetetlen bár, de a CNN a pedofiltörvény elfogadásából az egész Európai Unió jövőjével kapcsolatban próbál meglehetősen zavaros következtetéseket levonni, segítségül hívva a magyar pampák egyetlen általuk ismert, a fehér ember nyelvét is beszélő bennszülöttjét, a momentumos Cseh Katalint.

A Nyugaton hazánkról kialakított képükhöz nyilván nagyban hozzájárult például, hogy az EP-képviselőnő korábban a NATO bevonulását követelte hazánkba, hogy végre rendet tegyenek. Cseh Katalin természetesen ezúttal sem hazudtolta meg önmagát, hiszen a CNN megkeresésére arról beszélt, hogy két kihívás áll az Európai Unió előtt: az egyik a jogállamisági kérdés, a másik pedig az LMBTQ-jogok, amelyek nemcsak szorosan összekapcsolódnak, de Magyarország a probléma orvosi lova. Véleménye szerint a korrupció „szorosan kapcsolódik az emberi jogi visszaélésekhez, például az LMBTQ-közösség elleni legutóbbi támadáshoz” (értsd: ez a gyermekvédelmi – pedofilellenes – törvény akar lenni), mert szerinte

PestiSracok facebook image

A CNN természetesen nem győzi hangsúlyozni, hogy a jogállamisági és LMBTQ-jogi kérdésekhez való kritikus hozzáállásában Magyarország nincs egyedül, azaz terjed a métely, hiszen Lengyelország is hasonló renitensséget mutat. Cseh Katalin szerint a jelenlegi EU nem képes megfelelni a jövő kihívásainak, hiszen például az uniós források megvonásával nem tudja megregulázni a renitens tagállamokat.

– fogalmazott, hozzátéve: véleménye szerint az utóbbi változatnak nincs jövője.

A CNN által megszólaltatott szakértő, Ronan McCrea, a londoni University College európai jogi professzora szerint nehéz dolga van az Európai Uniónak, hiszen közös értékrenden kell állnia a tagállamoknak, ugyanakkor rugalmasnak is kell lennie, hogy több szempontot is figyelembe vegyen. Az eltérő álláspontok a brit professzor szerint a Nyugat és az egykori keleti szocialista tömb, azaz a régi és az új tagok között húzódik, és az új tagállamoknak be kell bizonyítaniuk, hogy képesek felzárkózni a haladó, liberális Nyugathoz. A nehézséget ugyanakkor az jelenti, hogy bár Európa szerinte erősen védi külső határait, érdekeit, belül nagy a szabadság, és nem jár komoly következményekkel a szabályok megsértése.

A CNN véleménycikkében végül arra a következtetésre jut: Európa az eltérő értékek és kultúrák eddig nem ismert konfliktusától szenved, és Brüsszel amiatt aggódik, hogy egyelőre nem sejthető, mi lesz a vita végeredménye. Feltehetően maga Orbán Viktor sem gondolta, hogy a pedofiltörvény elfogadásával az egész Európai Uniót a káoszba taszíthatja - állítják.

Forrás: CNN; Fotó: facebook.com (Cseh Katalin a CNN-nek nyilatkozik az almás gépe segítségével)

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.