
A koronavírus-járványt nem tekintik a továbbiakban nemzetközi egészségügyi veszélyhelyzetnek – döntött pénteken az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
Az ENSZ egészségügyi szakosított szervezetének főigazgatója, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz pénteken, Genfben jelentette be a több mint három éve, 2020. január 30-án elrendelt legmagasabb készültségi szint feloldását.
Az elmúlt év óta csökkenőben van a világjárvány
– közölte Tedrosz, utalva arra, hogy az átoltottságnak és az átfertőzöttségnek köszönhetően nőtt a vírussal szembeni immunitás.
A bejelentésnek nincs gyakorlati következménye, mert minden ország saját maga dönti el, milyen védekezési eszközöket léptet életbe. A koronavírust nem győztük le
– hangsúlyozta a főigazgató.
Továbbra is kering a világban, veszélyes és még mindig képes veszélyes mutánsokat létrehozni
– mondta. A WHO ugyanakkor követte a független szakértői bizottság ajánlását, mert meggyőződése, hogy a világnak megfelelő eszközei vannak arra, hogy megvédje az embereket a vírustól és az általa okozott betegségtől, a Covid-19-től. A vakcinákon és a gyógyszereken kívül ezek között olyan eszközök is vannak, mint a maszkviselés, illetve az elkülönülés a zsúfolt és rosszul szellőztetett helyiségekben.
2023. április 30-ig 13,3 milliárd adag védőoltást adtak be világszerte. A WHO adatai szerint a heti halálesetek globális száma a 2021. januári több mint 100 ezer fős csúcsról a 2023. április 24-án végződő hétre valamivel több mint 3500-ra esett vissza. A koronavírus-világjárványban hivatalos adatok szerint több mint 6,9 millió ember halt meg világszerte, súlyos károkat szenvedett a világgazdaság és a közösségi élet. Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz ennél jóval magasabbra, “legalább húszmillióra” becsülte az először a 2019 végén a dél-kínai Vuhan városban észlelt SARS-CoV-2 vírus okozta halálesetek valós számát.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Jerome Favre
consequence
2023-05-08 at 11:39
egyáltalán nem ért véget a kovid korszak: ti itt ugyanúgy cenzúrázzátok az igazságot — amit én súlyos bűncselekménynek gondolok a következményei miatt és remélem, egyszer elnyeri méltó büntetését
és persze a véháó (egy népirtó komcsiival az élén) is egy olyan korszakot vezet ki, ami sosem volt
és deklaráltan terveznek még ilyen erőszakos társadalom-átalakító áljárványokat
Orientál
2023-05-06 at 13:21
Érdemes azt megvizsgálni egyes volt covidos betegeknél hogy ebből a betegségükből kifolyólag milyen panaszaik(?) maradtak vissza ,amit elemeznek is az illetékes orvosok is. Idén télen három vírus együttes megjelenése miatt – más más mértékben – nagy megfertőzési számokat okozott.
Orientál
2023-05-06 at 13:14
Magyar egészségügyi illetékes szakemberek a kormánnyal közösen ezt már előbb megállapították és ki is hirdették.
bl
2023-05-06 at 10:26
Van még egy probléma ami nem technikai, hanem viselkedésbeli. A nyugati országokban olyan nagy a liberó, hogy lassan nem lesz két ember aki szót tudna érteni egymással. Mindennek és a minden ellenkezőjének is tábora van, nincs egységes viselkedés semmiben. Ez óriási bajok forrása lesz majd akkor, amikor egységes viselkedésre lesz szükség. Már most is lehetetlen állapotok sokaságát hozza létre a sokféleség, de ez még csak fokozódni fog, ahogy telik az idő. Minden embernek egy saját univerzuma lesz, ami nem hajlandó semmilyen szabálynak alávetnie magát, ergó szétcsesznek majd minden óvatossági intézkedést (ahogy már most láttuk, hogy milyen kicsi a hajlandóság erre).
kbandi1
2023-05-06 at 10:03
A covid egyik terjesztési szakasza véget ért, a pusztítási invázió bevégeztetett. Az usákok terve nem jött be, nem sikerült a vírusterjesztést a kínaiakra fogni. Az emberiség ellenségei kiléptek Lucifer mellől, most majd a halálosan mérgező szellentés következik, amit nagyban próbálgatnak. Miért nem merik kijelenteni a világban, hogy kik a xarkeverők és ennek megfelelően kellene bánni velük.
Ungarn über alles !
2023-05-06 at 09:08
nna akkor a fájzer-fasiszták jöhetnek elő az újabb farbával
külömben éhen döglenek a gazdáik és az unijós szoponcaik
bl
2023-05-05 at 22:36
Valami normális védőeszközt kellene kialakítani, például bukósisakból kialakított olyan eszközt, ami 99,9999%-os védelmet nyújt, önmagát is fertőtleníti, véd a szem és légúti vírusoktól, lehetővé teszi az emberek “korlátozásmentes” életét, stb.
Ma már nem kell 100 évet várni az új vírusra, ilyen nagy mozgás mellett 1-2 év is megfelel 100 évnek a vírus mutációja szempontjából. A baj nem ért véget, csak az ember kapott egy lehetőséget arra, hogy végig gondolja mit is jelent az, hogy közös légtérben élünk. Ha nem élünk a gondolkozás lehetőségével akkor pedig meg fogjuk érdemelni a sorsunkat.