Sajtóbeszámolók szerint a hétvégén Ózdon kampányolt Magyar Péter, ahol hosszabb időt töltött el a baloldali LMBTQ-aktivista Bódis Krisztinával, a Van Helyed! Alapítvány vezetőjével – akinek a “művei” közé tartozik a Csipke Józsika című mese is – és az NGO oktatási helyszínét is megtekintette, amelynek “nagykövete” mások mellett Nagy Ervin is, akivel nagyon összemelegedett már Magyar.
Bódis néhány napja a Klubrádiónak azt nyilatkozta, hogy “meglepődnénk, ha tudnánk, hány politikus járt már náluk”, ugyanakkor tudni kell, hogy nagyon várhatta a találkozót, hiszen korábban Magyar kapcsán a pszichológus “megváltástörténetről” beszélt azzal együtt, hogy kifejtette: “végtelenül zavarták azok az analógiák, amik szerint Magyar Péter ex-férj vagy focistafeleség lenne, ahogy később a messiásozás is”. Bódis neve az éves LMBTQ-megmozdulás, a Budapest Pride Fesztivál kapcsán is visszatérően, régóta feltűnik. A 2006-os Pride Fesztiválon a vezetése mellett rendezték meg az Irodalmi Cetrifuga meleg tematikus estjét. A 2013-as Pride Fesztiválon pedig Bódis mint a mozgalmat támogató költők, írók egyik hazai képviselője olvasott fel saját verseiből az LMBTQ-megmozdulás során. Szintén Bódis tollából származik a Csipke Józsika című LMBTQ-mese, amelyben az alábbi sorok szerepelnek:
Van a tündérkirálynőnknek egy húga és egy öccse, vágtak most egymás suttogó morajába a tündérkék. Mindkettőjük választott szerelmet magának, de jaj, micsoda szégyen! A fiú fiút választott, a lány lányt, és mi nem tudjuk, mitévők legyünk, engedjük, ne engedjük, kérünk, dönts igazságosan! De Csipke egyáltalán nem vágott olyan aggodalmas képet, mint a tündérkék körülötte.
A CEU-körökben is mozog
De Soros György köreiben sem ismeretlen a pszichológus neve. 2019 tavaszán a Közép-európai Egyetem (CEU) oktatói az akadémiai kutatóintézetekben és budapesti egyetemeken dolgozó kollégákkal együttműködésben új oktatási projektet indítottak a CEU Demokrácia Intézete égisze alatt. A CEU Bibó István Szabadegyetem magját a CEU elkötelezett, különböző tanszékeket és tudományágakat képviselő oktatói képezik. A szervezet korábbi kurzusán (A cigány problémától a roma emancipációig) Bódis is előadóként szerepelt. Bódis háromszor nyerte el munkásságáért a Soros György által támogatott Autonómia Alapítvány Toleranciadíját, amellyel azokat díjazzák, akik a toleranciáért, az esélyegyenlőségért, a kisebbségek és a másság elfogadásáért tesznek dolgoznak.
A Meseország mindenkié könyvben is közreműködött
Bódis Krisztina közreműködött a Soros által támogatott Labrisz Leszbikus Egyesület Meseország mindenkié című LMBTQ-mesekönyvében. A kötet történeteiben ismert mesék újraírt változatait alkották meg a szerzők olyan hősökkel, akik valamilyen stigmatizált vagy kisebbségi csoporthoz tartoznak. Az olvasók (köztük gyermekek is) többek között meleg, leszbikus, transznemű főszereplőkkel találkozhatnak. A Labrisz mesekönyvéhez Bódis Kriszta is nevét adta, aki ennek kapcsán úgy fogalmazott:
Az ember varázslatos isteni kreatúra, a szivárvány színeinek sokféleségével és a szabadság felelősségével megajándékozva. A legfőbb feladatunk, hogy megtanuljuk elfogadni egymást. Nem lehet elég korán kezdeni a gyakorlását. Erre valók a mesék, gyerekeknek és felnőtteknek.
Forrás: Tűzfalcsoport; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS