Pesti Srácok

A DK állítja, a Fidesz magának akarta Sukoró környékét

A DK állítja, a Fidesz magának akarta Sukoró környékét

A Demokratikus Koalíció szerint a Fidesz korábban azért akadályozta meg a sukorói beruházást, hogy "rátehesse a kezét" a Velencei-tó környékére.

Gréczy Zsolt szóvivő sajtótájékoztatója után a Blikk cikkére hivatkozott, amelyik szerint L. Simon László miniszterelnökségi államtitkár felesége 21 millió 250 ezer forintért jutott hozzá 34,4 hektár állami földhöz a Velencei-tó közelében, Nadapon.

A DK-s politikus szerint ez hektáronként átlagban 617 ezer forintos árat jelent, ami rendkívül alacsonynak számít, hiszen a Velencei-tó környéke turisztikai szempontból kiemelten értékes terület, a fideszes államtitkár felesége által megszerzett földtől nem messze hatszor ennyibe került egy hektár.

PestiSracok facebook image

Az ellenzéki politikus azt mondta, nem lesz semmilyen beruházás a Velencei-tó partján, nem lesznek új munkahelyek, turizmus, és nem lesz több milliárdos adóbevétel sem, csak fideszes földtulajdonosok. Gréczy Zsolt hozzátette, úgy tűnik, hogy a Fidesznek jó üzlet volt megakadályozni a sukorói beruházást, hogy aztán a saját politikusainak szerezze meg a földeket.

A szóvivő szerint a gazdák továbbra sem juthattak földhöz, mert a földprivatizáció nagy nyertesei eddig kivétel nélkül fideszes politikusok, oligarchák és az ő családtagjaik.

Forrás: MTI Fotó: origo.hu

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.