Pesti Srácok

A DK-közeli blogger, Homonnay Gergely azzal viccelődik, hogy koronavírussal fertőzné meg a fideszeseket

A DK-közeli blogger, Homonnay Gergely azzal viccelődik, hogy koronavírussal fertőzné meg a fideszeseket

Megdöbbentő kijelentéseket tett Facebook-oldalán Homonnay Gergely, ismert ellenzéki uszító, gyurcsányista, DK-közeli blogger. Azzal viccelődik, hogy január óta többször is járt Olaszországban, méghozzá a karanténhoz közeli Bolognában. Láza nincs, de köhög, és ha a továbbiakban a koronavírus-fertőzés tüneteit mutatja, nem orvoshoz megy először, hanem fideszesek közé tüsszögni. Követői közül többen is kiváló ötletnek tartották emberek szándékos megfertőzését, csak azért, mert eltérőek a politikai nézeteik. Homonnay oldalán kisebb ötletbörze is indult, hová, milyen közösségekbe menjen még fertőzni: javasolták a parlamentet, a minisztériumokat és a "Gundel-menzát".

– viccelődött csütörtökön Homonnay.

PestiSracok facebook image

Először azt vetette fel, hogy az általa propagandistáknak nevezett újságírókat fogja megfertőzni. Átnéztük a legutóbbi bejegyzéseit, amelyekből kiderül, hogy napok óta igencsak aktívan foglalkozik a koronavírussal. Sőt, egyenesen szakért a témában. Amikor hazánkban hivatalosan még nem volt jelen a vírus, ő kétségbe vonta, amikor pedig kiderült, hogy két iráni egyetemista az első fertőzöttek külföldiek, migránsok elleni uszítással vádolta a kormányt.

Beszélgetőtársai is rendkívül aktívak voltak a koncepciógyártásban. Arra jutottak, hogy csakis előre eltervezett, szándékos akció lehet, hogy pont két iráni az első beteg, mert ezzel lehet a bevándorlás ellen hangolni a közvéleményt.

Azon, hogy a média, többek közt még a köztévé is közölni merte, hogy az első betegek külföldiek, ráadásul irániak, annyira felhúzta magát, hogy kijelentette: ha koronavírus-fertőzés tüneteit fogja produkálni, előbb megy el fideszesek közé, mint orvoshoz. Azt is megjegyezte, hogy gyorsan előkeresi a parlamenti belépőkártyáját, hátha elfelejtették deaktiválni.

Követői közül akadt, aki a parlamenten kívül a Karmelita kolostorba is elküldte és "jó tüsszögést" kívánt. Homonnay azt a felvetést is örömmel fogadta, hogy ebédeljen a Gundel-menzán és ott is terjessze a vírusokat.

A hozzászólók között többen is akadtak, akik szóvá tették, hogy a megjegyzései akkor is túlmennek egy határon, ha csak viccnek szánta, és talán nem kellene emberek szándékos megfertőzésével fenyegetni. De Homonnay Gergely közölte, hogy ez az ő oldala, ahol azt ír, amit csak akar, tanácsot pedig csak a könyvszerkesztőjétől fogad el.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.