Pesti Srácok

A dunaújvárosiak pénzén kampányolhatott Dorosz Dávid

A dunaújvárosiak pénzén kampányolhatott Dorosz Dávid

A Helyi Hírhozó elnevezésű dunakeszi újságban olvashattak a helyiek arról a kampány során, hogy micsoda tervei vannak a Párbeszéd politikusának, Dorosz Dávidnak a jövővel kapcsolatban Dunakeszin. A lapot gyártó céget azonban a dunaújvárosiak finanszírozzák, ugyanis az ottani önkormányzat 2020-ban egymilliárd forintos megbízást adott a kiadványt készítő cégnek.

Karácsony Gergely embere, Dorosz Dávid az országgyűlési választásokon Dunakeszin indult a fideszes jelölt, Tuzson Bence ellen, de a kampányára nem voltak vevők a helyiek, ezért hatalmasat bukott. Dorosz kampányát a többi között a Helyi Hírhozó segítette, ami a baloldali előválasztás idején hat számban is megjelent, de az országgyűlési választások idején csak egy számra futotta. Úgy tűnik elszámolták a fiúk magukat és azt gondolták így is befutók lehetnek.

A kiadványt bogarászva azonban kiderült, hogy a lap felelős kiadója a DS Média Kft. , amely az ellenzéki vezetésű Dunaújvárosban 2020-ban egymilliárd forint értékben kapott megbízásokat az önkormányzat helyi médiafelületeinek működtetésére. A kampányújság főszerkesztője pedig Varga Richárd, akit – amellett, hogy a cég egyik vezetője – már a 2019-es ellenzéki hatalomátvétel után igazgatósági tagsággal „kínáltak meg” a dunaújvárosi önkormányzat vagyonkezelő cégében.

A cég felügyelőbizottságának tagja Szabó Zsolt (Párbeszéd), Dunaújváros alpolgármestere is, aki a kampányban személyesen is részt vett, fórumozott Dorosz Dávidékkal Gödön is. A Magyar Nemzet kereste Szabó Zsoltot, hogy ismeri-e Varga Richárdot – hiszen a DS Média Kft. semmilyen felületen nem tüntette fel, hogy foglalkozna Dunaújvároson kívüli ügyekkel, a kampányban azonban mégis feltűnt a Pest megyei Dunakeszin és környékén –, azonban megkeresésünkre azt válaszolta, hogy a dunaújvárosi önkormányzat sajtófőnökét keressük meg.

PestiSracok facebook image

Utóbbi viszont a Magyar Nemzet lapzártájáig nem válaszolt kérdéseinkre, így arra sem, hogy van-e kapcsolat az önkormányzati felületek és Dorosz Dávid kampánykiadványai között.

Az mindenesetre említésre érdemes, hogy a Helyi Hírhozó Facebook-oldalán csaknem másfél millió forintért adtak fel hirdetést.

Forrás: Magyar Nemzet, fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.