Pesti Srácok

A fanyűvő polgármester nem bír magával és a kerülettel sem

A fanyűvő polgármester nem bír magával és a kerülettel sem

Zajlanak a zöld fejlesztések a budai Várban: miközben a nyugati vároldal gondozatlan növényzetét a Várkapitányság egy egységes koncepció szerint alakítja át egy olyan családias és hangulatos közparkká, amely akadálymentesen is megközelíthető lesz, a kerületet vezető V. Naszályi Márta csak szavakban védi a zöldet, a valóságban inkább pusztítja azt. A magát zöldpártinak aposztrofáló párbeszédes politikus fairtásához pedig párttársa, Karácsony Gergely és a főváros is asszisztál. Miután Karácsony Gergely lett a főpolgármester és új vezetőséget nevezett ki a Főkert élére, a kampány-környezetvédők "szakmai" alapon is szabadon garázdálkodhatnak. A Budavári Önkormányzat és a Főkert közösen legalább 169 db fát vágott ki az elmúlt két és fél évben. A polgármester már 2019-ben kiérdemelte a „fanyűvő” eposzi jelzőt. Emlékezetes, a 2019-es kampányban V. Naszályi Márta még azt ígérte, hogy a kerületi kivágott fák helyére háromszor annyit ültet majd. Aztán egy erős indítással gyakorlatilag meghirdette, hogy a fákat és a fideszeseket is száműzné a Várból. A megkezdett „munkát” pedig azóta sem hagyta félbe, aminek a kerület faállománya látta kárát.

A Várnegyed magát „zöldnek” hirdető polgármestere, V. Naszályi Márta megválasztása után egyből klímavészhelyzetet hirdetett, amit a jelek szerint úgy kívánt kezelni, hogy fákat vágatott ki. Valószínűbb azonban, hogy az egész klímavészhelyzet-kihirdetés a világon semmit sem jelentett akkor, ahogy most sem jelentenek semmit a „Fanyűvő” polgármester kirohanásai, legyen szó a tűzifa-rendeletről, vagy a Várkapitányságnak köszönhetően megújuló nyugati vároldalról. Az előbbi ügy közismert, utóbbi azonban megérdemel egy rövid magyarázatot. Bár a polgármester folyamatosan arra panaszkodik, hogy nem kap kellő tájékoztatást a témában, látni fogjuk, hogy ez nem igaz. Mindenesetre most felfrissítjük a polgármesterasszony hanyatló memóriáját:

2019 novemberében személyesen a Várkapitányság vezérigazgatója mutatta be az akkor hivatalba lépő új polgármesternek a Budavári Palotanegyedet megújító Nemzeti Hauszmann Program eredményeit és célkitűzéseit. A nyugati vároldal megújításáról 2021 tavaszán jelentette meg első terveit a Várkapitányság, a tervekre több észrevétel és kérdés is érkezett, ezeket pedig július 7-én egy lakossági fórum keretei közt vitathatták meg az érdeklődők, amelyen részt vettek a projekt képviselői is. Az észrevételek beépítésével, több körös egyeztetés után, közösségi tervezésben alakult ki az az elképzelés, amelyről május elején tájékoztatták az önkormányzatot.

A végleges tervekben az elmúlt bő egy év alatt érkezett lakossági és önkormányzati kéréseket beépítve két fontos változás lesz a vároldalban: csökken a tervezett szőlőskert területe és növekszik a fás terület nagysága. Ezen felül a felelős kutyatartás támogatása érdekében a Várkapitányság felajánlotta, hogy korszerű kutyafuttatót alakít ki az önkormányzat területén – erre persze választ nem kaptak a projekt képviselői, pedig hangos a sajtó a kerületiek elégedetlenségétől, mert súlyos problémát jelentenek a gyakori kutyabalesetek. Úgy tűnik, éppen V. Naszályi Márta az, akinek nem erőssége a kommunikáció és a felelős cselekvés. Persze ahhoz néha meg kellene hallania a kerületi a lakók szavát, és azután pedig gondolkodni kellene.

PestiSracok facebook image
Így néz ki a parkosítás V. Naszályi szerint. Ez a terület is megújul a Hauszmann Program kapcsán.

2019-ben még nagyon fontos volt a zöldítés a „Fanyűvő” polgármesternek, meg is ígérte, hogy a kerületi kivágott fák helyére háromszor annyit ültet majd. Ez nem történt meg, a faállományt azonban alaposan megritkította V. Naszályi. A nyilvánosan elérhető információk szerint a Budavári Önkormányzat és a Főkert közösen 169 db fát vágott ki az elmúlt két és fél évben. A hivatalba lépésének első évében szinte minden hónapban több tucat fa kivágásához járult hozzá, vagy végezte el, miközben a pótlásra tett erőfeszítéseket, főleg azok eredményét nem látjuk.

Az itt látható, most kopár terület is megszépül, parkosításra kerül. V. Naszályi azonban nem szívesen vesz részt a programban. Érthető, eddigi tevékenysége inkább a fák irtásában, semmint ültetésében merült ki

Mindeközben az világossá vált, hogy a kerületben élők szeretnék, ha a városrész zöldfelületei növekednének, ezt támasztják alá azok a társadalmi egyeztetések is, amelyeket a Várkapitányság indított a Vár megújítása kapcsán. Az önkormányzat azonban csak hivatkozik a kerületben élők érdekére, valójában fogalma sincs arról, hogy mi a Várban lakók álláspontja. Kiváló példa erre, mikor 2022 augusztusának elején a Hunyadi és Palota úti lakókra és a turistabuszok helyzetére hivatkozva csődítette a Halászbástya alá több szervezet, köztük a Várkapitányság képviselőit. A lakossági sétának meghirdetett eseményen mintegy harmincan jelentek meg – kivéve a lakók. A lakosok nélküli lakossági találkozó meghívóját még büszkén hirdették, de az érdektelenségbe fulladt végkifejletről már persze hallgat az önkormányzat. A budai Vár megújításával kapcsolatban a polgármester tehát mindent tud, de ahelyett, hogy örülne a kerület fejlődésének, inkább az igénytelen, lepusztult, a Várhoz méltatlan rézsűhöz ragaszkodik, és „hangulatos pagonynak” hazudja azt.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.