Pesti Srácok

A Fegyvernepper ihletője veheti át a Wagner vezetését

A Fegyvernepper ihletője veheti át a Wagner vezetését

Bár Prigozsin az orosz politikában való feltűnése óta már legalább háromszor "meghalt", most úgy tűnik, tényleg befejezte földi pályafutását a szakácsból lett zsoldosvezér. Be is indultak a találgatások, hogy vajon ki veheti át a helyét a Wagner csoport élén, és egyesek tudni vélik, hogy az a Viktor Anatoljevics But lesz a magánhadsereg vezetője, akinek életéről a Fegyvernepper című filmet mintázták, és akit nem mellesleg tavaly egy drogcsempész kosárlabdázóért cserébe adtak ki az amerikai hatóságok Moszkvának.

A Kárpáthír értesülései szerint már meg is van, ki lesz a Wagner csoport új vezetője. Állítólag Viktor Anatoljevics But, a „halál kalmára” néven is ismert korábbi orosz KGB-őrnagy és fegyverkereskedő veheti át a zsoldosok irányítását. Butról tudni kell, hogy a XX. század legeredményesebb fegyverkereskedőjeként tartják számon; akkora karriert futott be, hogy letartóztatását követően róla mintázták a Fegyvernepper című film címszereplőjét. Majd miután Hollywoodnak köszönhetően mindenki megtudta, milyen kiterjedt hálózattal rendelkezett (még a rácsok mögött is), és milyen veszélyes volna, ha visszatérhetne hazájába, hogy segítse Moszkva háborús erőfeszítéseit, Joe Biden szabadon engedte, cserébe a drogcsempészésért elítélt Brittney Yevette Griner kétszeres olimpiai bajnok amerikai kosárlabdázónő hazajuttatásáért. Most, hogy But átveheti a Wagner vezetését, Washingtonban biztosan úgy gondolják, hogy ez aztán megérte.

Forrás: Kárpáthír; Fotó: Wikipedia

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.