Pesti Srácok

A fiatalokra utazik Gyurcsány, akik a szemkilövetés után születtek

A fiatalokra utazik Gyurcsány, akik a szemkilövetés után születtek

Chatbot, szelfi, Instagram, YouTube-csatorna – a Gyurcsány és Gyurcsányné Párt első embere mindent megtesz, hogy szavazókat halásszon abból a fiatal korosztályból, akik már nem ismerhették a bukott miniszterelnök igazi arcát és rendőrállami rendszerét. Az Origo cikke szerint Gyurcsány Ferenc újabb ötlete a DK politikai nyári egyeteme, ahol három napon keresztül moshatja a fiatalok agyát a szektapárt.

Az Origo.hu szerint Gyurcsány Ferenc évek óta arra játszik, hogy magához édesgesse azokat a fiatalokat, akik már az általa bevezetett rendőrállami idők után születtek. Ilyen ötlete volt a chatbot, amin keresztül a fiatalokkal kommunikált, Instagram-oldalon mutatta be a mutyimilliárdokból fenntartott életét, majd YouTube-csatornáján kezdte átfogalmazni a múlt eseményeit, többek között a 2006-os rendőrterrort. A portál szerint a virtuális világ nem bizonyult elegendőnek, ezért Gyurcsány a fiatalok közé merészkedett, személyes beszélgetéseken vett részt, közös szelfiket csinált, újabban nyári egyetemet szervez a 18-30 éves korosztálynak, akiknek már nem lehetnek tapasztalataik például a 2006-os eseményekről. A portál arra is kitér, hogy az idei nyári DK-egyetem három napja alatt a DK vezére a politika világába fog sajátos bepillantást nyújtani. Mint hozzáteszik, a felvételhez egy tesztet kell kitölteni, amit maga Gyurcsány Ferenc fog kiküldeni a jelentkezőknek.

– írja az Origo.hu.

PestiSracok facebook image

Forrás: origo.hu; Vezetőkép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.