Pesti Srácok

A Fidesz szerint kampánylufi az ellenzék által Strache-ügyben összehívott nemzetbiztonsági bizottsági ülés

A Fidesz szerint kampánylufi az ellenzék által Strache-ügyben összehívott nemzetbiztonsági bizottsági ülés

A kormánypárti képviselők távolmaradása miatt határozatképtelen lett, így nem ülésezett az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága pénteken. Az ülést Mirkóczki Ádám jobbikos bizottsági elnök hívta össze azért, hogy a Strache-botrány állítólagos magyar vonatkozású szálait vizsgálják. A Fidesz-frakció közleményben indokolta képviselőik távolmaradását az ülésről. Mint írják, "az ellenzék által összehívott nemzetbiztonsági bizottsági ülés kampánylufi", amihez nem asszisztálnak.

A kormánypárti képviselők nem asszisztálnak az ellenzék mai kampányeseményéhez - fogalmaz közelményében a Fidesz-frakció. A Magyar Nemzet és a PestiSrácok is megírta, hogy miközben a kormányra mutogatnak, éppen a szocialisták üzleteltek Pecinával. A Népszabadság kisebbségi tulajdonát képező részesedést például az MSZP által létrehozott Szabad Sajtó Alapítvány adta el az osztrák üzletembernek másfélmilliárd forintért. A Panama-iratokból pedig az derült ki, hogy 2002 és 2010 között Pecina az MSZP-hez ezer szálon kötődő Erős Jánossal volt többek között üzleti kapcsolatban. Pecina egyik alapítványa, a Wintercastle egy kisebb céget ötvenezer euróért adott el Erős panamai bejegyzésű offshore-érdekeltségének; ez ügyben az ügyészség pénzmosás gyanújával nyomozott. De Pecina a MOL orosz kézre játszásában is közrejátszhatott: a Gyurcsány-kormány az olajvállalat 25%-át juttatta orosz kézbe úgy, hogy 5,6 millió kötvény vándorolt át Pecina kezén.

Vezető kép: MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.