Az eddig suttyomban mételyező diktatúra nyílt elnyomásba csapott át szerdán, miután az ügyészség elutasította az MTVA-székházat decemberben megostromló ellenzékiek feljelentését, amelyet Szél Bernadett, Hadházy Ákos és Varju László arra alapozott, hogy képviselőkként ők bármit, bármikor, bárkivel megtehetnek, és ezt mindenkinek kötelessége mosolyogva eltűrni. A köztévében balhézók ellen ugyanakkor eljárást indítottak az illetékesek közérdekű üzem megzavarása miatt, ami a trió szerint még a diktatúránál is diktatúrább, ők amúgy sem zavarhatták meg a közérdekű üzemet, mert nekik nem tetszenek az M1 híradói. A realityszereplők erről szóló sajtótájékoztatóján kiderült az is, hogy Hadházyt a Fidesz üldözte bele egy sok tízmillió forint értékű, szekszárdi luxusvillába, Varju pedig beszámolt a PestiSrácok.hu stábjának a csodálatos gyógyulásáról.
A közszolgálati televízió az, amit Szél Bernadett annak gondol – tudta meg a sajtó más képviselőivel együtt a PestiSrácok.hu stábja azon a szerdai sajtótájékoztatón, amelyen az MTVA székházában több alkalommal balhézó képviselőnő harcostársaival – Hadházy Ákossal és Varju Lászlóval – azon kesergett a Központi Nyomozó Főügyészség épülete előtt, hogy az ostrom miatt tett feljelentésüket elutasították az illetékesek, akik ellenük ugyanakkor eljárást indítottak közérdekű üzem megzavarása miatt. Az érintettek szerint ők azért nem zavarhattak közüzemet, mert a köztévé nem az, ott ugyanis az ellenzékieknek nem tetsző híradókat sugároznak. Az ügyészség nem találta megalapozottnak a képviselők panaszait, amelyet azért tettek, mert a köztévében nem olvasták be az áhított öt pontjukat, illetve azt is sérelmezték, hogy a székházból a biztonsági szolgálat emberei kitették őket. A hatóság ugyanakkor alaposnak találta azt a feljelentést, amelynek tanúvallomásai szerint a képviselők testi kényszerrel akartak behatolni a stúdiókba, miközben a biztonságiak közül többen megsérültek a huzavona közben.
Papp Dániel elmondta, hogy mitől félt, de túl gyorsan beszélt…
A képviselők feljelentésének elutasítása Hadházyék szerint az Orbán-diktatúra nyílt felvállalása az ügyészség részéről. Szél Bernadették újságírói kérdésre elárulták azt is, hogy később folytatódhat a kétszemélyes folytatásos realityjük, amelyhez alkalmanként további szabadságharcosok is csatlakozhatnak. Hadházy Ákos szerdán is kijelentette, hogy akciójuk egyik célpontja, Papp Dániel rettegett tőlük, ezért nem állt velük szóba. A PestiSrácok.hu kérdésére, hogy az MTVA vezetője kifejtette-e, mitől retteg annyira, Hadházy elmondta, Papp Dániel elmondta, mitől félt, de olyan gyorsan beszélt, hogy nem lehetett érteni rettegésének indokait. Hadházy Ákost láthatólag egy cseppet sem zavarta az a tény, hogy Papp Dániel egyébként hosszasan beszélt velük, és meghallgatta őket. Szél Bernadett megerősítette azt a korábbi álláspontját, hogy ők ellenzéki képviselőkként igenis leválthatják Papp Dánielt a posztjáról, mert nekik nem tetszenek a köztévé műsorai. Figyelemre méltó körülmény, hogy Szél Bernadett ezt jogászdoktorként gondolja így.
Azért vett új luxuslakást Hadházy, mert kémkedik utána a Fidesz
Hadházy Ákos elmondta, hogy azért vett nemrég Szekszárdon sok tízmillió forintba kerülő új házat, mert a szintén a megyeszékhelyen lévő másik lakásának kertjébe a képviselő után kémkedő fideszesek járkálnak be. Az új ingatlant felesége budapesti lakásának eladásából és hitelekből nyomorogták össze – fejtette ki a részleteket. Hadházy elárulta, hogy felesége lakását azért tudták jó áron eladni, mert a Fidesz felverte az ingatlanárakat Budapesten. A képviselő ezzel valószínűleg túl is járt a diktatúra csatlósainak eszén, akik most fájdalmasan nyalogatják sebeiket. Varju Lászlót portálunk arról kérdezte, hogy miért fájlalják annyira a nyilvánosság hiányát, ha az amúgy nem túl nagy közérdeklődésre számot tartó sajtótájékoztatójukon egy tucatnyi tévéstáb és hírportál képviselteti magát, illetve miért azt az M1-et akarták elfoglalni, amelyet szerintük amúgy sem néz senki. A DK kemény emberétől igyekeztünk megtudni azt is, hogy miután az MTVA székházában szinte halálos sebesüléseket szerzett, majd másnap hajnalban az ATV-ben egész jó bőrben tett nyilatkozatot élőben, az a magyar egészségügy elképesztő szárnyalásának tekinthető-e, vagy a történtek hátterében egy csodálatos gyógyulás áll.
Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS