Pesti Srácok

A finn rendőrség szerint bűnözők kezébe került az Ukrajnának küldött fegyverek egy része

A finn rendőrség szerint bűnözők kezébe került az Ukrajnának küldött fegyverek egy része

Bűnözői körökhöz kerülhettek azokból a fegyverekből, amelyeket eredetileg az ukrán hadsereg számára küldtek nyugati országok "segély" gyanánt - közölte a finn rendőrség. A nyomozás során az is kiderült, hogy nem csupán a finneknél, de Svédországban, Dániában és Hollandiában is felbukkantak ezekből a szállítmányokból.

A helsinki rendőrség egyik jelentése szerint igen nagy az esélye annak, hogy nem az ukrán hadsereghez jutottak el a nyugati szövetségesek által küldött fegyverszállítmányok nagy része, hanem bűnözői csoportokhoz - ráadásul több európai ország is érintett lehet az ügyben. "Elsősorban gépkarabélyokról van szó" - nyilatkozta a Nemzeti Nyomozóiroda főfelügyelője, Christer Ahlgren az Yle hírügynökségnek. Hozzátette:

Az európai rendőrségeket koordináló szervezet (Europol) egyébként még a nyáron arra hívta fel a figyelmet, hogy ezekhez a lőszerekhez és fegyverekhez valószínűleg a bűnözők is megpróbálnak majd hozzájutni.

PestiSracok facebook image

– mondta Christer Ahlgren.

Leginkább kikötőkön keresztül szállítják a csempészárut

A csempészek útvonalait rendkívül jól kiépítettként jellemzik a szakértők. A fegyvercsempészet egy része a sok országban megtalálható, a szervezett bűnözéshez köthető motoros bandákon keresztül történik. Ilyen például a Bandidos MC (Banditák Motorosklub), melynek "minden nagyobb ukrán városban vannak tagjai” - ismertette a főfelügyelő. Hozzátette: a fegyvereket leginkább a kikötőkön keresztül tudják becsempészni, mivel azokat kevésbé ellenőrzik, mint például a repülőtereket.

A sajtótájékoztatón Ahlgren felidézte a jugoszláv háborúban szerzett tapasztalatait, elmondása szerint onnan is rengeteg fegyvert csempésztek be más országokba. „Az ukránok nagyon sok fegyvert kapnak és ez jó, ám nekünk, rendőröknek évtizedeken keresztül gondot okoznak majd" -mondta a főfelügyelő.

Az Europol és az Interpol már hónapok óta figyeli, hogy az úgynevezett „darkneten”, vagyis az internet illegális bugyraiban is árulnak már az Ukrajnának szánt fegyverszállítmányból. A rendőrök és a titkosszolgálati szakértők attól tartanak a leginkább, hogy ezekből akár a terroristák is részesülnek majd, és ha például a radikális dzsihadistákhoz kerülne ezekből, az már csak azért is rendkívül aggályos, mert ez az a terrorista csoport, ami előszeretettel hajt végre merényletet európai nagyvárosokban. A bűnözői csoportok az ukrán-lengyel határ közelében fegyverraktárokat létesítettek és innen, kisebb mennyiségekre bontva viszik át a fegyvereket az Európai Unió területére. Az Europol úgy véli, hogy az sem kizárt, hogy ukrán menekültek is hoznak magukkal lőfegyvereket a határon, mivel sok ukrán szerzett be pisztolyt önvédelmi célra, melyeket a feketepiacon is értékesíthetnek majd.

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.