Pesti Srácok

A francia elnök szerint a bűncselekmények felét „külföldiek” követik el, azaz migránsok

A francia elnök szerint a bűncselekmények felét „külföldiek” követik el, azaz migránsok

A francia elnök egy interjúban elismerte, hogy bizony van kapcsolat a bevándorlás és a bűnözés között, bár Emmanuel Macron próbált árnyaltan fogalmazni, hiszen azt mondta, hogy engedélyre váró külföldiek követik el a bűncselekmények legalább felét.

Emmanuel Macron egy tévéinterjúban volt kénytelen bővebben kifejteni a bevándorlás és a bűnözés közötti kapcsolatot. Mint fogalmazott,

Az interjúban aztán pontosított: olyan külföldiekről beszélt, akik „engedélyre” várnak.

PestiSracok facebook image

A 20 Minutes francia portál felvette a kapcsolatot a belügyminisztériummal az ügy kapcsán; tőlük azt a választ kapták, hogy a párizsi bűncselekmények (vagyon és emberek elleni támadások) gyanúsítottjainak 48%-a külföldi volt 2022 első hat hónapjában. Bizonyos bűncselekmények esetében azonban az előfordulási arány még szembetűnőbb: az erőszakkal elkövetett rablások 70,4%-át és az egyszerű lopások 75,6%-át „külföldiek” követik el Párizsban. A külső elővárosok esetében majdnem ugyanilyen magas az arány: az összes bűncselekményt együttvéve a külföldiek aránya 41%, míg az erőszakkal elkövetett rablásoknál 57,8%, az egyszerű lopásoknál pedig 65,1%.

Forrás: Mandiner; Fotó: Origo

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.